Téma: Nyomtalanul

10/10
Zsuscy 2010 jún. 08. - 13:12:53 10/10
(4614/6114)
Ez a banános jelenet így zajlott le:-)))

Jack a gyümölcskosárban talált, egy banánt, amit elvitt Sam-nek és azzal a dumával adta át neki, hogy a banánnak nem mondhatta, hogy bocs rád vágyom.
Sam válaszképpen, -talán egy ivászat jobb lenne -
Majd a munkára térve és annak befejeztével, Sam sokáig nézett Jack után amikor otthagyta.
Szerintem késõbb eshetett le neki, vagy hirtelen nem tudott mit mondani rá, vagy Én bonyolítom túl a jelenetet:-))))
10/10
Zsuscy 2010 jún. 08. - 12:48:36 10/10
(4613/6114)
Azt még hozzátenném, hogy Jack azért kezdett el nyomozni, mert volt egy olyan jelenet, amikor Sam elmesélte neki, a szüléssel való teendõket, illetve, hogy azután, ha visszamegy dolgozni akkor ki fog vigyázni a kisfiára, és a felsoroltak közé Brian-t is számításba veszi.
Ettõl Jack megijedhetett, tetette a hülyét, de a lányból kiszedte a srác vezetéknevét is, és ezek után kezdett el nyomozni, mivel erõs ellenfelet látott benne:-)))))
Sam elsõsorban maga miatt nézett a pasi után, Jack meg féltékenységbõl, hiszen egyre jobban rájön, hogy nagyon szereti Sam-et. Valahogy nekem ebben az epizódban a beszélgetésük elõtt a banános rövid jelenetben is ez jött le, de lehet tévedek:-)))
10/10
Zsuscy 2010 jún. 07. - 22:23:16 10/10
(4612/6114)
AlP együtt játszik Liev Schreiber-rel, aki a CSI: Helyszínelõkben szerepelt nagyon jól, kár hogy kivették a sorozatból, egybõl beugrott ahogyan megláttam a fényképét:-))))
10/10
Zsuscy 2010 jún. 07. - 22:14:35 10/10
(4611/6114)
:-)
10/10
Zsuscy 2010 jún. 07. - 22:13:58 10/10
(4610/6114)
Ma éjjel lesz egy ALP film, de nemcsak Õ miatt nézem meg, hanem mivel történelmi film is, ami érdekel bennünket.
Érdekes azonban a film 2003.-as, akkor már forgatták a Nyomtalanul epizódjait, tehát ALP mellesleg a sorozaton kivül, más filmekben is szerepel, gratula neki, kitûnõ színész, meg is nézem, vagy pedig felveszem:-))))


A Jelcin- projekt amerikai filmdráma 2003.

Hallmark hétfõ (junius7.) 1:00

tehát ma éjfél után egy órával:-)))) Ha valakit érdekel:-)))
10/10
Zsuscy 2010 jún. 07. - 21:58:43 10/10 Előzmény mulao
(4609/6114)
Én teljesen egyetértek Spinx véleményével, azonban nekem még más észrevételeim is vannak a témával kapcsolatban:-))
Sam már a terhesség bejelentésénél padlóra küldte Jack-et, hiszen célzott rá mióta terhes, valamint Jack is visszakérdezett rá, hogy nem látott senkit körülötte, és választ nem kapott rá. Ebben az egy esetben nem közölte neki, hogy pasija van, hiszen ez egyszeri alkalom volt, (természetesen Martin esete más).
Jack a sorozat kezdetétõl fogva tudta a lány magánéletét és fordítva is, mindent megbeszéltek.
Jack-nek durva húzása volt Brian után kutakodni, de Én nem ítélem el, mivel emlékezzünk vissza -spoiler lehet- amikor Martinnal való kapcsolatára, amikor megtudta, elõször a szemeivel megtudta volna fojtani Martint, de végül pillanatok alatt átpasszolta neki.- SPOILER VÉGE-
Most valójában oroszlánként küzdött érte, ha még piszkos eszközökkel is mert odavan a lányért és az sem utolsó,hogy olyan infó birtokába jutott, hogy Brian még bûnözõ is lehet ezáltal féltette Sam-et, és még jobban közelebb kerülhetett volna hozzá, ha a pasitól megvédi.
Sam-nek az volt az elsõ, hogy az egyéjszakás kalandból a gyereke apja vajon ki lehet, és ezt viszont nem közölte Jack-nek, és talán a mentsége is lehet ez is neki szerintem.
Jack kezdetektõl fogva szerette Sam-et, de elsõ mégis a családja volt, csakis ezért szakított vele, és láthattuk az egyik epizód végén amikor csomagolt mivel Chichagóba költözött, és lenyomta azt a szöveget Sam-nek amikor kettesben voltak, hogy "megyek mielõtt meggondolom magam".
Nekem tetszett Jack cselekedete, hiszen veszélyesnek tûnik Brian, vagyis úgy gondolom, megint nem lesz az övé a szerelme, mert sajnos ilyenkor ébredezik mindig, amikor más megkörnyékezi Sam-t, de most nem akarja elengedni, mivel egyre jobban szereti, azt pedig kezdetektõl tudja, hogy a lány is (7/8) Sam vallomása:-))

SPOILER ---- már láthatjuk a 7.évadban, nagyon küzd érte,és nagyon élvezetes jeleneteket láthatunk, mint a legutóbbi epizódban is.
Jack és Sam egymásnak van teremtve, legalábbis az eddig leadott 7.évad epizódjáig. SPOILER VÉGE
Bocsi, hogy késõbb, és ilyen sokat, remélem érthetõ vok:-))))
10/10
Zsuscy 2010 jún. 06. - 22:20:15 10/10 Előzmény mulao
(4608/6114)
Nagyon érdekes témát vetettél fel, nekem is lesz véleményem hozzá, de sajnos csak holnap vagy h.után:-))))
10/10
Sphinx 2010 jún. 06. - 20:02:10 10/10
(4607/6114)
Azt még hozzátenném, hogy ezzel semmi gond nincs, (hogyha nem bízik benne) mivel nem is ismerik egymást, de én biztos nem harapnám le utólag senki fejét a saját döntésem helyessége vagy helytelensége miatt.
Egyébként megnyugodhatsz, SPOILER Brian tényleg rendes és minden rendben lesz közöttük..
10/10
Sphinx 2010 jún. 06. - 19:56:40 10/10
(4606/6114)
Nem védek senkit, de ha jobban megnézed a kettõjük kapcsolata errõl szól. Mindent elmondanak egymásnak, aztán meg mindenen összevesznek, annak idején Jack is odavágta Sam-nek, hogy Anne terhes, stb.
Az meg, hogy a "pasi tök úgy tûnik rendes.." az csak egy dolog, elég sokan tûnnek rendesnek, mégis kiderül róluk egy, s más. És igen, Jack-nek nem volt joga kutakodni, ez tény, de ezt írtam korábban is, mint ahogy azt is, hogy miután Sam megkapta az aktákat, onnantól kezdve az õ döntése volt, hogy "nekiesik"-e vele Brian-nek, vagy sem. Õ az elõbbit választotta, aztán meg Jack-et okolta a történtekért.. Konklúzió; ha Sam annyira megbízna a gyereke apjában, akkor szemet hunyt volna az akta tartalmán és továbblép, mintha mi sem történt volna, de mivel kérdõre vonta, így nem is bízik meg benne..
10/10
mulao 2010 jún. 06. - 17:53:05 10/10
(4605/6114)
Látom véded Jack-kel, felõlem nyugodtan. Igaziból nálam az egész ott kezdõdik, hogy furcsállom, hogy Sam elmondta (elmondta?), hogy csak egy egyéjszakás kalandból lett terhes. Sam-nek se kellett volna Jack-nek beszélnie a gyerek apjáról. Szerintem az egésznek Sam döntésének kéne lennie, hogy megbízik-e egy vadidegenbe (ahogy õ is mondta), akirõl azt hitte soha nem látja. Ráadásul a pasi tök úgy tûnik rendes, és a gyerek is érdekli, pl telepakolta Sam szobáját babaholmikkal. Sam meg megtudná magát védeni, FBI ügynök és már nagy lány. Jack-nek meg szerintem még akkor se volt joga kutakodni, hogy talált valamit.
10/10
Sphinx 2010 jún. 06. - 17:45:30 10/10
(4604/6114)
SPOILER
Valóban nem volt, de azért Sam is dönthetett volna úgy, hogy nem mutatja meg az aktákat Brian-nek és nem vonja kérdõre, õ mégis megtette, aztán meg utána persze már könnyû Jack-et okolnia azért, mert kutakodott..
10/10
mulao 2010 jún. 06. - 16:07:15 10/10
(4603/6114)
Szinte sejtettem. Semmi joga nem volt nyomozni Brian után.
10/10
zuzan 2010 jún. 06. - 15:22:42 10/10 Előzmény mulao
(4602/6114)
ezért Samnek is lessz 1-2 szava Jackhez emiatt a köv részben.
10/10
mulao 2010 jún. 06. - 11:32:50 10/10
(4601/6114)
Ja, nagyon tetszett játékra "Danny" és "Elena". Martint alig mutatták.:( Poppy-nak jó nagy a hasa, nekem most olyan volt mint máskor. Jack mesterkedése nem tetszett, semmi köze Sam-hez és a gyerekéhez. Pláne, hogy nem tudhatta, hogy az a csaj talál-e valamit.
10/10
mulao 2010 jún. 06. - 11:30:42 10/10
(4600/6114)
***** talán SPOILER *******

Brian mint kiskorú zaklató? Hát, ezt nem értem, most vagy kiderül, hogy hazugság, vagy megváltozott. Azt nem találom valószínûnek, hogy bántaná a fiát.
10/10
Zsuscy 2010 jún. 06. - 10:19:27 10/10
(4599/6114)
Na...a mai délelõtti ismétlés a 6.évadból jó korán kezdõdik 10:20-kor. Most kezdõdik..
pbarbie 2010 jún. 04. - 22:03:51 Előzmény zuzan
(4598/6114)
köszönöm, akkor ezek szerint nem maradtam le semmirõl, a martint meg a csajt illetõen...
10/10
Sphinx 2010 jún. 04. - 17:27:37 10/10
(4597/6114)
Na akkor nem sok értelme volt a szavazásnak. :)
10/10
Patrik8813 2010 jún. 04. - 05:56:45 10/10 Előzmény Sphinx
(4596/6114)
Na, bocs hogy késtem már megint a válasszal.
Szóval: Nem, a Joeyt nem folytatták, két évadot csináltak belõle össz-vissz de annak kerek lezárása volt. A Döglött Akták folytatásáról innen-onnan sokat lehet hallani, de semmi konkrét. A Nyomtalanul meg...
10/10
zuzan 2010 jún. 03. - 16:48:52 10/10
(4595/6114)
a vége az volt , hogy Sam kikisérte a férjét, -a filmben barátját -a reptérre, aki kapott egy állást Chicagoban de beléjük rohantak.
Martin ésa Kim eggyütt voltak ,és Martin kapott egy infót Kim pisztolyáról, a csajról nem tudni, ki is valójában.