tegnap láttam a filmet.SZERINTEM:(SPOILER!!)
láthattuk hogy a vallás és a kereszténység között hatalmas a különbség.és hogy miért? azért mert a nõ, ugyebár amikor hazajött a templomból, megparancsolta a lányának hogy égesse el a bakelitjeit.Kérdem én: ez lenne a szeretet?a gondoskodás? nem. ez az ellentettje annak, amit egy keresztény család takar.
NEKEM tettszett a film.10/9

Csak átvitt értelemben van értelme (ha egyáltalán) a címnek, hisz az egyik lánynak - láthattuk - több fiúval is volt "kapcsolata". Azért, hogy valami jót is mondjak a filmrõl: James Wood remek volt. És Kathleen Turner is.

Ja, a cím valóban erõltetett. Bár ha a szüzek szót valami átvit értelemben használja a rendezõ, akkor talán még ez se.

Se erõltetettnek, se hiteltelennek, se unalmasnak nem éreztem a filmet. Akkor ilyenkor mi van? :) Rám nem is az öngyilkosság volt legnagyobb hatással, egyébként is egy rakás nyitott kérdést ha maga után, kellette-e, indokolt volt-e? Kicsit demonstratív tettnek tûnik a lányok részérõl. A fontosabb az, számomra, hogy milyen út vezetett idáig. Szerintem kifejezetten jó film. Lehetett volna egy kicsit "összefogottabb", merthogy csak úgy történtek az események, aztán az ember egyszercsak szembetalálja magát azzak, hogy tolják ki a lányokat a mentõsök. Ezért -1 pont.

Erõltetett, hiteltelen, unalmas. Kábé ez a három szó adja ki a véleményem errõl a filmrõl. Plusz: pocsék szinkron. Nem nagy kunszt érzelmi hatást kiváltani tizenéves lányok öngyilkosságával. (Ha már sokan végig spoilerezték a kommenteket, én sem fogom vissza magam.)Csak arra kellene vigyázni, hogy a hatásból ne legyen üres hatásvadászat. A rendezõ (és forgatókönyvíró) azt a formáját hozta, amit a Keresztapa 3-ban színésznõként nyújtott.

Meghalnak valamennyien? Hát akkor nem is nézem meg... Azért az öngyilkosságot akkor se lett volna szabad választaniuk.
Az a nagy baj, hogy sok szülõ képtelen megtalálni az arany középutat a nevelésben: Vannak olyanok, akik mindent megengednek, aztán jól elkényeztettek lesznek a gyerekeik, mások meg ilyenek, mint ez az anya a filmben. Szerencsére azért van sok reálisan értékelõ szülõ is, mint nekem.

jajdejó, hogy leadják... és jajdekár, hogy nincs filmmúzeum nálunk :( a könyvet nagyon szerettem, a film szerintem átadja a hangulatát, és ehhez nagy segítség az Air gyönyörû zenéje.
amikor Cecilia megpróbál a könyv / film elején öngyilkos lenni, bekerül a kórházba, és az orvos megkérdi tõle, hogy miért csinálta ezt, akkor az a válasza: doktor úr, nyilvánvaló, hogy maga még sosem volt tizenhárom éves lány. szerintem ebben az egy mondatban benne van az a meg nem értett szomorúság, ami az egész történetet uralja.

Lux nem 15 volt, hanem 14.

jó film,elgondolkodtató!

A Született feleségek után kezdtem el nézni,így a felétõl láttam a filmet.

Szeretem az ilyen filmeket,mindig érdekesek,mindig ízlelgetni valóak.

Ez a film annyira lehangoló,hogy szinte ijesztõ.Ijesztõ,ahogy a film végén a kamera átmegy az üres házon,annyira sivár,színtelen,és üres.

A film szerintem felejthetetlen élmény,jó ideig a hatása alatt vagy..Én tegnap láttam,de már reggel a filmen morfondíroztam.

Egyszer majd megnézem egyben az egészet.

Sophia filmjének szépsége nem abban rejlik, amit ábrázolni akar, hanem éppen abban, hogy nem akar ábrázolni. Távolságtartó és tárgyilagos, úgy tûnik, mem nagyon szeretne befolyásolni. Sophie szinte kivonul a film mögül, amelynek gyönyörûen felvett képein (úristen, micsoda kompozíciók pl. az egymás mellett heverõ lányokról vagy fiúkról!) látszólag nem is mindig lényeges eseményeket láthatunk furcsa, balladisztikusan szétszórt hézagokkal tarkítva.

S a film nagy erénye éppen a balladisztikus volta. Olyan narráció bontakozik ki ugyanis szemünk elõtt, melynek elemei között egyaránt vannak értékes és nagyon értéktelen puzzle-darabok - magyarán a film hangsúlyjelei nem a klasszikus konvenciók szerint tétettek ki, hanem sokszor mintha el lennének csúszva. Látszólag összefüggéstelen áldokumentumfelvételek és jelentéktelen események kúsznak be a valóban érdekes történések közé - más fontos darabok viszont égetõen hiányoznak.

Ám ez a posztmodern ballada-szerûség furcsamód nagyon is természetesnek hat, olyasféleképpen, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne - magától értetõdõnek fogadjuk el, akárcsak azt, hogy az ég kék...

A film harmadik, fontos eleme az, hogy karaktereinek kontúrjai nincsenek tussal kihúzva - magyarán nem kapunk jellemrajzokat, meg hasonlókat: egyszerûen látjuk egymás után történni az eseményeket, ám a szándékokat, motivációkat néha csak egy-egy lopva elkapott tekintet ködébe burkolózva fedezhetjük fel.



Balladisztikus árnyképek - nincs ennél felkavaróbb...

Nincs, mert ezt a tragédiát csak így lehetett igazán átütõ erõvel ábrázolni: balladisztikusan és személytelenül...

És Sophie ezt nagyon jól tudja!

Bizony, õ nem az a fajta sztárivadék, aki híres szülõje lábánál játszadozva akar híres lenni.

Õ önálló egyéniség, önálló rendezõi stílussal. Balladisztikus furcsa filmjei (különösen a még ennél is gyönyörûbb és tökéletesebb "Elveszett jelentés") mély költõiséget hordoznak (igen, még a "Marie Antoniette" is), s ez alól az "Öngyilkos szüzek" sem kivétel.

Igazi filmes poéma, verses regény, gyönyörû soundtrack-kel, rejtett és rettentõen finom, szinte száz százalékig patetikus szexualitással áthatva (számomra pontosan ez ölt testet Kirsten Dunst-nak abban a gyönyörû, álmatag, picit szende és picit dekadens mosolyában, ami miatt Sophia is kiszúrhatta õt, a benne rejlõ hihetetlen potenciál miatt - és pontosan ennek egy másfajta, szinte negatív tükörképe Josh Hartnett alakítása is) és olyan gyönyörû nyelven elõadva, hogy csak bámultam, hogy tud ez ilyen hitelesen hangozni egy a kemény hetvenes években játszódó történetben (pláne a nem éppen virágnyelven értekezõ kamaszok között).


Sophia filmje elsõsorban hatásában él tovább: sokáig talán nem is érezzük, milyen gyönyörû az, amit látunk és hallunk, s csak úgy a vége felé jövünk rá lassan, hogy szépsége semmihez sem fogható...

Áradozhatnék még sokat és sokféleképpen, de nem fogok: Sophia Coppola nagyon fontos alkotó: az õ filmjeit nézni kell, ámulni és bámulni s utána csöndben elmorzsolni egy-két, a könnycsatornából távozó, magas sótartalmú folyadékcseppet.

Egyszer mindenképp érdemes megnézni. A téma önmagában elég eredeti és elgondolkoztató. A végén eléggé meglepõdtem.

Nagyon szép film,mûvészi.Sokszor megnéztük és nem lehet megunni.Nem a történet,a színek, a szépség,a fiatalság...Szeretjük, ajánlom.

Húúú ez a film nagyon érdekes lehet,és ahogy a véleményeitekbõl kivettem,jó is.
Szeretem az ilyesmi filmeket,bár a sok tragikus sors el szokott szomorítani.
Valamiért a Tizenhárom jutott eszembe errõl a filmrõl,de tisztában vahyok vele,hogy semmi köze hozzá,meg ilyenek.Talán annak a filmnek a hangulatát képzelem ehez a filmhez is.
Kiváncsi vagyok rá..lehet,hogy megnézem,csak belelóg a Született feleségekbe..Na majd meglátom..

Nekem nagyon tetszett a film. Második megnézésre jutót el teljesen a lényeg hozzám.

Nos, számomra sem derült ki miért fogják ennyire a szülõk a lányokat, fõleg az anya. A film története jó, csak nincs teljesen kibontva és ez kicsit zavaró. De teljesen reális képet ad arról, hogy egy ember mire képes a magányban, szeretethiányban és elzártságban. Küzd és pánikol, majd feladja. :(

Sajnos nagyon álmos vagyok, így nem tudom rendesen összeszedni a gondolataimat. Szóval. Én valami ütõsebbre számítottam. Lehet, hogy már túl öreg vagyok ahhoz, hogy beleéljem magam a tinik érzelemvilágába, de ez nekem sovány volt. Nagyot akart mondani, de végül semmirõl nem szólt, az öngyilkosság is olyan ... nem tudom...hatásvadász volt? Meg ez az egész "történet". Annyira nem volt kibontva. Mert oké, hogy bigott vallásos gyöpösek voltak a szülõk, de másnak is van köcsög szüleje, mégsem lesz öngyilkos. A holt költõk társaságában legalább végig volt vezetve, hogy mi vezetett odáig, ameddig a dolgok fajultak, ott látszott, hogy nincs menekvés a szülõi döntés elõl. De itt? Igazából nem derült ki, hogy mi a szülõk szándéka hosszú távon, ezt a lányok sem tudták. (Amúgy szerintem egy 15 éves - ha jól figyeltem, ennyi idõs volt Lux - ne henteregjen fiúkkal a focipályán, mert gáz.)
Szóval nekem olyan volt, amikor vége lett, hogy: "Ja, ennyi?"

A Sofia Coppola munkásságától jómagam nem vagyok elájulva, a Lost in Translation is amolyan "életérzés" film, de ha mélyebben belegondolunk, nem szól nagyon semmirõl, a mondanivalója is olyan ... nem tudom. Mirõl akar szólni az is tulajdonképpen? (Félreértés ne essék, vannak elképzeléseim, meg kialakult véleményem arról, hogy mirõl szól akár ez, akár az Öngy. Sz-ek, de akkor is olyan semmilyen filmek ezek, amik érdemtelenül vannak felkapva, agyon dícsérve, meg díjazva.

Még annyit, hogy a Nyakunkon az élet c. filmtõl középiskolás koromban teljesen el voltam ájulva, és amikor egyszer évekkel késõbb leadták a tv-ben, nem bírtam végignézni. Idegesített, nem érdekelt, ki is kapcsoltam. Ennyit tesz az, ha valaki a megfelelõ korban néz meg egy filmet.

Ez a film (Ö.Sz.) talán tényleg egy kamaszfilm, a kamaszok rendelkeznek ilyen felfokozott érzelemvilággal, szélsõséges érzelmekkel, stb., szóval szerintem ez nekik szólt.

Nekem is nagyon tetszett. Fõleg így utólag. Miközben néztem, annyira nem is fogott meg, inkább csak a végén. Az az utolsó pár mondat a filmben szerintem nagyon kellett, megvolt a hatása. Lényegében összefoglalta az egészet.
Egyébként tényleg nem egy kamaszfilm... szerintem õ sem így gondolta :)

õszintén szólva kiráz tõle a hideg, ennek ellenére(vagy pont emiatt) zseniális. Cecilia volt az egyik kedvenc szereplõm(természetesen az elsõ húsz perc után meghalt) és persze Trip.. eltalált, lenyûgözõ karakterek, beleillõ zenék.. még normális véleményt sem tudok róla alkotni mert annyira.. nem is tudom.. megmagyarázhatatlanúl megrázó

(viszont egyáltalán nem értek azzal egyet hogy ez egy "kamaszfilm". ilyen lenne egy kamaszfilm, ember?)