Téma: Szulejmán

Petrapetrus 2014 aug. 07. - 13:37:49
(2530/3430)
Ennyibõl a címszereplõt is lehetne kritizálni. Halit 40 évesen játszott 25-26 évest. :)

A másikkal egyetértek. (Mahidevran)
2/10
napraforgó 2014 aug. 07. - 13:23:32 2/10
(2529/3430)
Igenám, csak Lajos az 1520-as hadjárat idején még csak 15 éves volt, sõt, még annyi se, hiszen 1526-ban halt meg 20 évesen.... Tehát egy bõ harmincas színész is öreg már egy 14 éves gyereknek. (meg a 20 éves kamasznak is)

Egyébként nem tudom, hogy még mindig 1532-ben járunk-e, vagy már átmentünk '33-ba?

De azért vannak itt még furcsaságok, Májdevrán figyelmezteti Nórát, hogy a herceg, amíg nem lett valami katonai tisztsége, meg hadisikerei, nem nõsülhet és gyereke sem lehet. (nem tudom, mi lett a teherbeesett ágyasaival? megölték? vagy csak a gyereket hajtották ki belõle?) Aztán már másnap bejelentik, hogy Musztafa és Aybige innnentõl egy pár. Ami számomra eléggé a megnõsítést jelentette. Csak nem sorozták be agy másik uralkodó lányát a szimpla háremhölgyek közé???,
10/10
SecretKismet 2014 aug. 07. - 12:17:06 10/10
(2528/3430)
Pardon :) Bár ez a mondandóm lényegén nem változtat...
Petrapetrus 2014 aug. 07. - 11:19:38
(2527/3430)
Igen, de az is mikor volt már... Ahhoz képest, milyen fontos volt akkoriban a hit, a vallás, nagyon elvétve van erre utalás a sorozatban. Az egyik ilyen valóban az általad említett jelenet. :)
Petrapetrus 2014 aug. 07. - 11:18:01
(2526/3430)
Jó, ez igaz.

Bár azért ez sem teljesen biztos. Rengeteg a nem vallásos ott is, mint ahogy nálunk sem mindenki keresztény vagy akármilyen hitû ember. Sõt, egyre több az olyan ember, aki nem vallja magát vallásosnak egyáltalán, vagy a maga módján vallásos - így hívják azt, aki hisz ugyan valamiben, de meglehetõsen egyéni módon. :) És sokaknak alapvetõ dolgokról nincs fogalma, vagy ha alapvetõ dolgokról van is, mélyebben nem merülnek bele a Bibliába például.

Ettõl függetlenül akkoriban kifejezetten fontos volt a hitélet, én csak ezért hiányolom a sorozatból. Oké, olykor nagyon picit elõkerül, de például a pénteki imát megint nem mutatták. Azzal le is zárták, hogy Mustafa késve ugyan, de befut, Ibrahimmal a háta mögött... :)
Petrapetrus 2014 aug. 07. - 11:12:03
(2525/3430)
Ez így van, de Lajossal kapcsolatban ÚJFENT vitatkoznék. A királyunkat alakító színész a forgatásokkor még bõven a '30-as (!!!) évei elején járt...
Petrapetrus 2014 aug. 07. - 11:09:39
(2524/3430)
Nem igaz. Az egy dolog, hogy ugyanaz a kissrác volt Mustafa, de Hürrem fia, Mehmed már legalább 11-12 éves - lásd, mikor született és mennyi van most a sorozatban. Mustafa pedig idõsebb nála kb. 6 évvel (gyors fejszámolással). Amikor Mustafa elment, nem ment el olyan sok idõre, talán 1-2 évre. A szultán fiát játszó színész ún. éles leváltásával tûnik úgy, mintha Aybige lenne az idõsebb. Én nézem rendszeresen a részeket. De te nem a történelmi hátteret. Kicsit hülyén vezetik az éveket az írók, de azt nagyjából tudni lehet, hogy már az 1530-as években járunk, meg azt is, hogy Hürrem elsõ fia már elég régen, a '20-as évek elején megszületett. Egyszerû matek az egész. :P
4/10
Érsekvári 2014 aug. 07. - 10:29:50 4/10
(2523/3430)
A folytatásban egyre jobban érezhetõ Szulejman Ibrahim ellentét ami csak fokozódik majd.
Az imát keveselve visszanézhetõ a Mühtesem Yüzyil 10 bölüm vége- 11 bölüm eleje. Ahol is csoportos ima van Szulejmannal az élen ( imaszõnyeg hajlongás ) amikor is egy jól irányzott tõr repül a magasból egy férfi által Szulejmannak címezve . Amit végül Ibrahim magát feláldozva ,Szulejmant védve a saját hátába kap .
respect77 2014 aug. 07. - 10:26:29
(2522/3430)
Az imák, vallási szokások bemutatásánál ne feledjétek, hogy ezt a sorozatot, bár nemzetközi népszerûségre tett szert, elsõsorban mégiscsak a török nézõknek szánták. Õk meg tisztában vannak a muszlim vallási szokásokkal, nekik nem kell õket részletesen bemutatni. Szerintem az európai középkorról szóló filmekben sem nagyon töltenek el idõt azzal, hogy hosszan mutogassanak imádkozó embereket.
10/10
SecretKismet 2014 aug. 07. - 09:13:16 10/10
(2521/3430)
Az a baj, hogy a színészek valós korából nem lehet a karakter korára következtetni a sorozatban...Például a valóságban Hürrem is 15 körül lehetett, mikor a palotába került, az õt játszó színésznõ pedig több, és többnek is nézett ki. Vagy felhozhatom újra (nem a kedélyek borzolása végett) a sokaknak szemet szúró Lajos királyt, aki valójában 20 éves volt abban az idõben, a sorozatban pedig egy negyvenes éveiben járó színész alakította. Nigarról is mindig úgy beszéltek, hogy réges rég a palotában szolgál, tehát nyilván õ is idõsebb, mint az õt alakító színésznõ. Szerintem is egyidõs Aybige és Musztafa a sorozat szerint, csak érdekesen oldották meg a dolgot, mert kb senki nem öregedett kinézetben egy évet sem, Musztafa pedig elég nagyot nõtt...
2/10
napraforgó 2014 aug. 07. - 07:40:49 2/10
(2520/3430)
A Pallasz Nagylexikonban találtam a Geráj dinasztiáról:
Giraj
v. Girej, tatár khán-dinasztia, mely Krimben több mint 300 évig uralkodott. G. Hadsi függetlenné tette magát az aranyportától s 1466 nyolc fiu hátrahagyásával hal meg. Ezek közül G. Mengli egy ideig III. Iván moszkvai nagyhercegnek volt szövetségese, de ennek (1505) halála után az oroszok ellen harcolt. Fia G. Mohamed (1514-23) meghódította Asztrakánt és fivérét G. Szahibot kazáni khánná tette. G. Szadet (1523-1532) utóda G. Szahib (1532-51). Rettenetes Iván cár kiskorusága idején elpusztitotta a moszkvai birodalmat. G. Devlet (1551-77) 1571. felégette Moszkvát. G. Hadsi Szelin (1671-1704) alatt az oroszok két szerencsétlen kimenetelü háborut vezetek Krim ellen; 1744. az oroszok a bukott G. II. Menglit khánná tették. Az utolsó G. Scahlyn 1783. Krimet Oroszországnak engedte át.

Eszerint 1532-ben épp Szadet halála után Szahib lett a kán.
Acbar sah 2014 aug. 06. - 22:51:45
(2519/3430)
Nagyon jól látod!
Valóban túsz volt, Ghirei kán nem a megbízhatóság szobra volt.
Acbar sah 2014 aug. 06. - 22:51:22
(2518/3430)
Nagyon jól látod!
Valóban túsz volt, Ghirei kán nem a megbízhatóság szobra volt.
Petrapetrus 2014 aug. 06. - 14:05:33
(2517/3430)
Nyilván ezek "nem elmélyült" imák, annak külön rituáléja van, akkor pedig aztán fõleg, ha dzsámiban történik. (arc, karok, lábak megmosása, stb.) A gyermekszületésnél nyilván van egy hálaadás, illetve a névadás maga, ami mindezt igényli. Csatánál szintén: Allah támogatását kérik, illetve neki ajánlják a majdani dicsõséget, stb.

Amúgy mintha a sorozat fõcímében is szerepelne az általam emlegetett szõnyeges ima, ami emlékeim szerint valamikor a legelsõ részben volt látható...

Lehet, hogy ez (is) benne volt a háttérben Aybige kapcsán. Bár én elég hihetõnek találom azt is, hogy a szultán tényleg csak édesanyja féltett unokahúgát próbálta megóvni. Az persze nincs kizárva, hogy más szándékok is mozgatták. Bár nem tartom valószínûnek, hogy Mustafának konkrétan már a kezdetek kezdetén kinézték.
2/10
napraforgó 2014 aug. 06. - 03:45:07 2/10
(2516/3430)
Hát szerintem ezek csak olyan gyors fohászok, nem elmélyült, komoly imák.

Amúgy ezt az Aybigét miért is hagyta apucija a szultánnál? Miután együtt harcoltak Bécs alatt, és a szultán meg is tette krimi kánnak, tán már haza is vihette volna a lányát....
Nekem úgy tûnik, nem annyira vendég rokon volt ott az a nõ, hanem inkább túsz a szultán udvarában, biztosítandó apuci hûségét....
Volt ilyesmire példa a középkorban máshol is. Sõt ezért voltak annyira elterjedtek a rokonházasságok is. Családi szálakkal megerõsíteni a politikai érdekeket.
Petrapetrus 2014 aug. 05. - 17:20:32
(2515/3430)
Nem csak akkor. Akkor is van ima, amikor pl. dívánt nyitnak meg, vagy volt olyan csata, amelyik elõtt volt ima. Szõnyeges ima a legelsõ részben nekem úgy rémlik, mintha lett volna, de azóta sem... De világosítsanak fel azok, akik jobban tudják. :D

Szerintem Aybige és Mustafa egyidõsek, csak kicsit hülyén jött ki ez a cast-megoldás. Már csak azért is gondolom, hogy egyidõsek, mert ott nem szokás, sõt, nem is nagyon nézik jó szemmel, ha a nõ az idõsebb. Ha csak 1-2 év van a nõ 'rovásán', akkor sem. (Viszont az egyáltalán nem baj vagy szokatlan, ha a férfi jóval idõsebb a nõnél.) Én sokkal inkább amiatt tartom rossz ötletnek ezt az eljegyzést, mert Aybige mégis csak a valide unokahúga. Unokatestvérek, de túl közeliek, totálisan közeli rokonok. Mondjuk TUDOM, hogy korábban divat volt az efféle házasság mifelénk is, de akkor is, milyen már... Azt várná az ember, hogy ha már ki akarják házasítani a herceget, akkor keresnek neki valami másik hercegnõt, akivel erõsíthetik a hatalmukat. :D Oké, Aybige is megfelel ennek a leírásnak, de akkor is uncsitesóóó. :)

SPOILER Mustafa egyébként nem veszi el Aybigét, már csak azért sem, mert kiderül, hogy a bég szerelmes belé. (és hogy ez kölcsönös) Lesz is ebbõl egy kis botrány, Mustafa Bali bég életét akarja majd venni... SPOILER VÉGE
2/10
napraforgó 2014 aug. 05. - 16:53:34 2/10
(2514/3430)
Hát igen, belefért a sorozatba sok minden, pl. Seker aga, Szümbül és Gül bohóckodásai, meg a görög nyilvánosház, stb. De imádkozni csak akkor láttam Szulejmánt, amikor a gyerekei megszülettek és akkor valami nevet is kitalált nekik. De az sem ez az imaszõnyeges hajlongás volt, csak a felfelé fordított tenyérrel való mormolás.

Látom a bevágott elõzetest a reklámszünetben, Musztafát és Aybigét össze akarják házasítani. Ez elég érdekes, mert Aybige már akkor felnõtt nõ volt, amikor több évvel ezelõtt megérkezett, Musztafa meg még elég kisfiú volt akkor.
Petrapetrus 2014 aug. 05. - 16:32:15
(2513/3430)
Igen. Az 5 fontos kitételbõl tulajdonképpen kettõvel lehetett találkozni a sorozatban. Mely szerint Allah az egyetlen és igaz Isten és van még ugye az õ egyetlen prófétája. Ez rémlik. Illetve hát a szegények segítése, az adakozás. Ez is oké. De maga a rendszeres ima, a zarándoklat, illetve a böjt: nem rémlik a sorozatból.

Azt persze (meg)értem, hogy vannak fontosabb események is, amikre ki akartak térni a történetben, de nem hiszem el, hogy olykor nem fért volna be 1-2 rövidebb "vágókép", ahogy imádkoznak, hogy el is higgyük ezt a nagy vallásosságot. :) Azt sem tartom nyilván elképzelhetetlennek, hogy Szulejmán is imádkozott Hürremmel az ajtó mögött, de ezt egyszer sem mutatták. Egyszer volt valami, amikor Hürrem felvette a hitet. De ennyi. :)

Ez is érdekes téma, szerintem azt is beletehették volna a sorozatba, hogy pl. miben különbözik ez a vallás a kereszténységtõl. (gondolok itt arra, hogy Ábrahámtól származtatják magukat vagy hogy õk a "könyv népe") Oké, lehet, hogy megint sokat várok, mert ez csak egy szórakoztató sorozat, de szerintem elfért volna benne ez is... :)

Az mondjuk jó, hogy késõbb például Sümbül történetét megismerhetjük (hogy került a palotába és hogy kasztrálták pl. és hogy élte meg mindezt õ, mint férfi), de vannak itt még olyan "nagyobb falatok", amiket érinthettek volna. Szerintem. :)
malvinkicska 2014 aug. 05. - 11:55:40
(2512/3430)
Régen a nagy urak nagyon sok kápolnát is építettek, ami környékünkön többrõl tudok, X vagy Y báró földdel együtt adományozott, különbözõ szentekre szentelték fel, minden évben búcsú van a tiszteletükre. A mienk Szent Imre, tiszteletére épült.
2/10
napraforgó 2014 aug. 05. - 11:06:04 2/10
(2511/3430)
Milyen igazad van. Itt soha nem volt hajnali ima, meg Ramadán se, egyik évben sem.... Sõt, senki nem zarándokolt el Mekkába se. De még egy nyomorult dzsámit sem láttunk, se kívülrõl, se belülrõl.

Ehhez képest a mi fõuraink meglehetõsen vallásosak voltak, mert egy kastélynak szinte kötelezõ kelléke volt a kápolna.