Téma: Társalgó

offtopic
hErO 2010 máj. 10. - 22:17:37
(76435/94215)
Köszönöm.:) Itt a gimiben nagyon jellemzõ volt ez a "menõ réteg", ami elvbõl nem nagyon foglalkozott a hozzám hasonló szerencsétlenekkel. Bár azért nem mondanám teljes kudarcnak, mert idén tudatosan próbáltam közeledni hozzájuk és sokakkal sikerült normális kapcsolatot kiépíteni, és már úgy tûnt, hogy akár a többiekkel is, de valamiért berágtak rám az elmúlt egy-két hónapban, úgyhogy itt most megint visszaállt alaphelyzetbe a dolog, fõleg mivel a menõk jellemzõen "összetartanak", amit nem feltétlenül a szó nemesebbik értelmében kell venni.
Talán az egyetemen sorstársakra akadok, de az is lehet, hogy nem. Mindenesetre továbbra is foglalkozom a Silva-féle Agykontrollal, amivel már részben értem el eredményeket.
feketevipera 2010 máj. 10. - 22:09:21
(76434/94215)
Igen, a megcsalás ciki, csak pl. nem szívesen ismeri be senki, ha esetleg õ is hibás valamiben. Nem azt mondom, hogy a srác feltétlenül hibás, csak nem jó mindig mindent elhinni bemondás alapján. Ennyi.
feketevipera 2010 máj. 10. - 22:07:30
(76433/94215)
Áhhhh, ez nem perverzitás. (Fú, ezt most úgy mondtam, mintha nagy szakértõ lennék. Sebaj, egyszer az életben én is nagyképû lehetek. :))))) Jézusom, még a végén rá fogok szokni az önbizalomra.)
feketevipera 2010 máj. 10. - 22:02:25
(76432/94215)
Remélem, majd drukkolok Neked. Amúgy tényleg nem könnyû. (Csak megsúgom, egyetemen is sok idióta szaladgálhat, hála a felhígulásnak.) Nekem pl. nem igazán ment, sõt bizonyos szinten még jobban nõtt a szorongásom és a depresszióm (meg még utána is bõven).
Methos82 2010 máj. 10. - 22:02:08
(76431/94215)
Végre megszabadult a feleségétõl, csak nem kezd bele sajna egybõl egy komoly kapcsolatba!:(
Methos82 2010 máj. 10. - 22:01:17
(76430/94215)
Na és most ezek után költözzek én egy pasihoz????ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ:DDDDD
Methos82 2010 máj. 10. - 22:00:06
(76429/94215)
A feleségét, nem kérdezhetem meg, Õt ismerem s miért ne hinném el amit mond, nem hiszem h így tûntetné fel magát, ha nem így lenne, mert egy pasinak ciki ha megcsalják, nem???
feketevipera 2010 máj. 10. - 21:54:56
(76428/94215)
Hmmmm... beindult a piszkos fantáziám, és elgondolkodtam azon, hogy milyen jó kis grupit lehetne csapni. ;)))))))
offtopic
hErO 2010 máj. 10. - 21:54:24
(76427/94215)
Mondd meg, hogy csak akkor nem költözöl a másik sráchoz, ha õ(tûzoltós) engedi, hogy nála lakj... végtére is valahol csak laknod kell.:D
offtopic
hErO 2010 máj. 10. - 21:52:23
(76426/94215)
Hát az stabilan ott van...:O
offtopic
hErO 2010 máj. 10. - 21:51:23
(76425/94215)
Nekem viszont úgy tûnik, hogy magadtól elég sokat tanulsz, pl mikor nyáron nyelvet tanultál.:)
Érettségire többnyire úgyis azt kell megtanulni, ami a könyvben van és tanár szerepe nem túl nagy(kivéve matek, fizika).
Viszont pl a magyar tanár ahelyett, hogy az utolsó egy hónapot rászánta volna az esszéírás gyakoroltatására, inkább idióta házi feladatokat adott a szóbelihez, hogy véletlen se az aktuális dologgal foglalkozzunk.:@

"Pedig jó lenne, mert így csak akkor tudsz úgymond "szocializálódni", ha elmész kocsmázni..."
Igen, ez a szomorú. Én egyébként ebbe is belekóstoltam, de nem mondhatom, hogy emiatt a szocializálódással sokat haladtam elõre, úgyhogy fel is hagytam a dologgal. Sajnos nagyrészt velem van a baj, mert ösztönösen kissé zárkózottabb vagyok az átlagnál, és ezt sajnos sokszor valamiféle ellenséges távolságtartásnak fogják fel.
Persze nem adom fel ilyen könnyen, igyekszem megváltozni, csak az meg nem megy egyik napról a másikra.
Az egyetemen majd talán nagyobb sikereim lesznek etéren.
delamico 2010 máj. 10. - 21:49:42
(76424/94215)
Eltöltenék itt pár hetet. Jót pihizni függõágyban, egy margarithával... :DD

Én mára megyek. Jó éjszakát és jobbulást a bringássérüléseknek! :))
feketevipera 2010 máj. 10. - 21:45:43
(76423/94215)
Hát... amúgy még egy jótanács. Nem akarok megsérteni senkit, de ha egy családban válásra kerül a sor, akkor annak általában oka van. És elõfordulhat, hogy nem csak egyvalaki a hibás ebben (már ha van hibás), hanem esetleg mindketten, vagy éppenséggel a másik félre fogják rá, hogy õ volt az. Szóval szerintem nem ártana kicsit alaposabban megvizsgálnod a helyzetet, lehet, hogy a fickó sem teljesen ártatlan.
Methos82 2010 máj. 10. - 21:42:08
(76422/94215)
Ha azt írtam h nem hisz benne, sorry, de nem is beszéltem még errõl vele, õ válik nekem meg a legnagyobb gondom a költözés lesz, iletve nézek új munkahelyet. Ha elmegyek vagy fog keresni vagy eltûnik végleg...
ettõl is nagyon tartok....
én olyan de olyan szerelmes vagyok....:DDD!!!
feketevipera 2010 máj. 10. - 21:39:53
(76421/94215)
De délután meg azt írtad, hogy nem hisz a férfi-nõ barátságban. Egyébként akkor sem értem, hogy a nõkben való csalódásnak és a férfi-nõ barátság elvetésének mi köze van egymáshoz. Lehet, hogy már nagyon este van, és a kis szürke agysejtek (hehehe, ez némi öntömjénezés volt, nyehehe) már nem mûködnek rendesen, de akkor sem értem.
Methos82 2010 máj. 10. - 21:35:36
(76420/94215)
Nem vagyok szõke, bár igaz hogy festett a hajam, de az sem szõkére. Lefordítanád amit az elõbb kínaiul írtál, kérlek??!!:)
Methos82 2010 máj. 10. - 21:34:10
(76419/94215)
Tényleg félre értetted. Nem tudom mi a véleménye a ffi és a nõi barátságról, csak volt aki ezt a problémát felvetette, hogy nehogy gond legyen a dologból s egy kicsit én is egyet értettem vele, nem egy túl jó omen akkor amikor éppen haragszik a nõi nemre...
Methos82 2010 máj. 10. - 21:31:44
(76418/94215)
Jó is lenne, de nem is lennék nyomulós...ááááááá dehogy.....:DDD
Methos82 2010 máj. 10. - 21:31:04
(76417/94215)
Hát én sem érteném meg, legalábbis nem nézném jó szemmel ha egy csajjal lakna együtt....
delamico 2010 máj. 10. - 21:30:48
(76416/94215)
Aha! És távolról olyan, mintha hajó lenne, amitõl még szebben illik abba a vízbe