7/10
convar 2015 júl. 18. - 17:11:17 7/10 Előzmény JoeM
(238/418)
Na ez most rosszul esett tõled :( Legalábbis ami a Salvationra vonatkozik.

Fõleg azért mert nem értem hogy mondhatsz ilyet. A két film uis, ha jobban belegondolunk távolabb nem is állhatna egymástól.


Az egyik egy meglehetõsen jól fényképezett, sok kaszkadõrmunkával elkészített és ezek miatt is egy összességében egészen jó komor hangulatú posztapokaliptikus scifi, amely szerette volna továbbvinni, gondolni a T3 történetét, szakítva olyan addigi konvenciókkal mint pl. hogy nincs T film Schwarzenegger nélkül (jó, azért pár percig csak volt egy kis kikacsintás rá), vagy hogy egy T filmnek kötelezõ eleme kell hogy legyen legalább egy idõutazás. Tehát, legalábbis bizonyos elemeket tekintve próbált elõremutató lenni. És értékteremtõ, mert végre megint mutatni akart vmi újat, vmi mást. Ne feledjük hogy a Salvation csak az elsõ rész lett volna, a késõbbiekben végre meg akarták volna mutatni nekünk a totális háborút is, amit az addigi részekben csak a mézesmadzagot húztak nekünk.

A másik meg egy "Schwarzi kell bele mindenképp, me' az kell a népnek", "idõutazás is kell ám bele, de legalább 4, mert az olyan kafa, ki nem szarja le hogy már ember ki nem bogozza a rengeteg idõsíkot", "haladjunk inkább megint hátrafelé, és vigyük vissza egészen a T1-ig a sztorit, mer akkor majd lesz ám egy komoly nosztalgiafaktor is" féle CGI show elsõsorban tinik számára, amely a tetejébe néha túlzottan is sokat vicceskedik.

Oké tudom, te a Salvation-t is csak 1x láttad mert nem fogott meg, tudom, írtad. De azért ezeket a különbségeket úgy gondolom akkor is látnod kellene, akármilyen is rég is láttad már a Salvation-t és akármennyire is kopnak az emlékeid róla.


A Salvation-nak sztem egyetlen komoly hibája van, de az mondjuk tényleg nem kicsi: az a T-800 viselkedése Connorral szemben: 66x megölhetné, de inkább folyton csak dobálja meg pofozgatja. Ezt nagyon fájó volt látni a Skynet elvileg egyik leghatékonyabb gyilkológépétõl, aki a T1-ben ugye még azzal kezdett hogy kitépte a manus szívét azt szevasz. Persze ebbe is bele lehetne magyarázni vmit, pl. hogy nagyon új volt még az a T-800 és esetleg vmiért nem sikerült tökéletesen a programozása (pl. vmi okból belekerült a chipjébe egy olyan nem kívánatos mellékprogram is hogy "elõbb játssz vele mint macska az egérrel"), de azért én is érzem hogy ez már nagyon csak belemagyarázás lenne a dolgokba. McG így tartotta látványosnak és kész. Esetleg ha az eredeti véggel készült volna el a film, tehát ahogyan elõször tervezték, hogy Connor meghal, talán akkor egy egész más koreográfiát kapott volna az egész. Vagy legalábbis kaphatott volna, és akkor (de tény hogy csak akkor) a T1 és a T2 után számomra megszületett volna egy újabb tökéletes T film.
5/10
giggs985 2015 júl. 18. - 16:10:16 5/10
(237/418)
Sajnos ez a film és az elcseszett forgatókönyv totális szembeköpése az eddigi Terminator univerzumnak.
Lillith Morgan 2015 júl. 18. - 12:04:20
(236/418)
Icipicit mintha el lennél tévedve. Épp, hogy a trónok harcában sem vetkõzik már egy ideje Clarke. Akkor miért tenné meg máshol?
!% 2015 júl. 18. - 10:36:28
(235/418)
Nem teljesen mert szilárd fémváz van a folyékony fémpáncél alatt.A T-1000 meg teljesen folyékony.A plazmaágyúval meg a lángszóróval már eleve fel van szerelve.Mindegy hogy milyen fegyvere van mert a T-1000 ellen nem érne semmit mert azonnal kijavítaná a sérüléseit.És ha a T-1000 közel kerül hozzá akkor kardot növeszt és mondjuk belevágja a fejébe akkor neki annyi.
10/10
honfoglalo111 2015 júl. 18. - 02:07:38 10/10
(234/418)
"A T-X szerintem gyengébb az 1000-esnél"

Már hogy lenne gyengébb??? Felületesen néztétek a filmet vagy nem emlékeztek rá.
Ugyanúgy alakváltó, cseppszerûen összeáll, PLUSZ:
* más gépeket képes irányítani nanotechnológiás injektorral (vírussal megfertõzi õket)-> filmeleji üldözõs jelenet
* nem csak szilárd tárgyak alakját képes felvenni (kard, dárda), hanem képes mozgó alkatrészû fegyvereket is bevetni (plazmaágyú, lángszóró, körfûrész)
*Gyorsabb, erõsebb, hatékonyabb gyilkológép

Tehát: T-1000 <<< T-X
Bigiboy74 2015 júl. 17. - 14:07:17
(233/418)
A 7.6-os Port osztályzat teljesen reális! Annyira azért nem rossz hogy ne lehessen 7.6-ot adni rá,a 8-ast viszont nem éri el.Egyszer mindenképp megnézhetõ! A 6-odik és a 7-edik rész viszont már nem biztos hogy kellene!
Csonger 2015 júl. 17. - 12:15:40 Előzmény Sz Peter
(232/418)
Elolvastam. Amiket írtál, az mind igaz, de nem az akciójelenetekre vonatkoznak. A Ronin autós üldözései és lövöldözései hihetõen vannak megcsinálva, ezzel együtt látványosak. Nincs repkedõ iskolabusz sehol, mégis lendületes minden akciójelenete.
!% 2015 júl. 17. - 11:00:51
(231/418)
Egyetértek hogy a TX egyáltalán nem volt fejlettebb.Aki látta a 3. részt az tudja mirõl beszélek.
metan 2015 júl. 16. - 15:51:54
(230/418)
És mit is csinált Sarah Connor az elsõ részben, amit az ötödikben nem? Naaa...?
Fognak ezek még a folytatásban "párosodni".
A harmadik rész abból a szempontból rendben volt, hogy bekövetkezett az ítélet napja. A T-X szerintem gyengébb az 1000-esnél, és Connor sem volt nagy szám.
metan 2015 júl. 16. - 15:32:54
(229/418)
És állítsd vissza a képarányt
metan 2015 júl. 16. - 15:31:45
(228/418)
És állítsd vissza a képarányt
metan 2015 júl. 16. - 15:30:44
(227/418)
.
metan 2015 júl. 16. - 15:30:08
(226/418)
.
metan 2015 júl. 16. - 15:27:21
(225/418)
Az is megvolt. Valami mást kell kitalálnod.
gyko 2015 júl. 16. - 11:11:24
(224/418)
Utazz elõre 5 évet az idõben.
9/10
caseyjones 2015 júl. 16. - 10:20:27 9/10
(223/418)
Tudom, hogy nem a meztelenkedésrõl akart szólni a film, de ha már az elsõ résztõl kezdve látunk anyaszült meztelen férfiakat, (sõt az elsõ részben szereplõ Sarah Connor is meztelenkedett, olyan értelemben!), akkor Emilia Clarke-ot miért nem láthatjuk? :)
Persze nem emiatt kapott tõlem 10/9-et a film, hanem a bonyolult történet és John Connor miatt. A színészekkel amúgy nem volt bajom, még a fõszereplõvel se. Na jó, néhol egy kicsit gyengén játszotta a szerepét, de ezt leszámítva nem volt problémám vele.
Összességében szerintem jól sikerült ez a rész, én a harmadiknál mindenképp jobbnak tartom. Szerintem az gyenge lett. A negyediknél is jobb lett a Genisys, én úgy gondolom.
metan 2015 júl. 16. - 10:07:33
(222/418)
Hogyan, "a fõbb testtájak nem látszódnak", meg "belefért volna a korhatárba szerintem"?
Kicsit benézted ezt a mozit. Mégis mi a búbánatos francnak??? Ha cibálni akarsz, arra ott az internet, de a Trónok harcára is megteheted, ha annyira hiányzik. Ez meg nem arról szól. Eddig megoldották, hogy ne errõl szóljon, szerencsére ez megmaradt most is. A Star Trekben is teljesen felesleges volt, ott még értelmet sem kapott, csak legyen.
Kövér. Az a csaj. Höhö. Van egy kis baj a felfogással, de a fogalomzavar is megfelelõ kifejezés. Az biztos hogy kéne egy jó szemész orvos.
http://faptuary.net/forum/viewtopic.php?f=5&t=3#p8
Az idõsíkok nem mennek, de a pina az kellene...
gyko 2015 júl. 16. - 01:37:38
(221/418)
Mert dagadt.
9/10
caseyjones 2015 júl. 16. - 00:11:46 9/10
(220/418)
SPOILER

Most néztem meg moziban a filmet, 3D-ben, és nagyon tetszett!
A szereplõk szimpatikusak voltak, szerintem a Kyle Reese-t alakító színész jó választás volt. Látványban nem volt hiány, talán a hídnál játszódó jelenet tetszett leginkább a filmben. De ami még ennél is jobban tetszett, az a film elején levõ két Schwarzenegger összecsapása. Az valami brutális volt!
A történet tényleg nem volt követhetõ, ezt már alattam is írták, John Connor meg tényleg nem kellett volna fõgonosznak. Viszont a poénok nagyon találósak voltak. :)Gondolok itt Arnold mosolyára, pontosabban mosolyra hasonlító grimaszára, valamint a rendõrségen játszódó jelenetre, amiben a rendõr megjegyzi Schwarzenegger kihallgatása közben, hogy Arnie nem túl beszédes. :) De ezenkívül is voltak mulatságos megszólalások.
Ami miatt nagyon mérges vagyok: viccesnek fog tûnni, de nem értem, Emilia Clarke-ot miért nem láthattuk meztelenül?! :) A Trónok harcában egy csomót meztelenkedik, itt miért nem? :) Pontosabban pucérkodott itt is, de pont úgy lett felvéve, hogy a fontosabb testtájak ne látszódjanak. Pedig belefért volna a korhatárba szerintem. :):):)

Tõlem kap 10/9-et a film. Nálam továbbra is az elsõ rész a nyerõ.
metan 2015 júl. 15. - 21:30:59
(219/418)
Ez inkább igaz az Alkonyatra, a Resident Evil emelkedõ szériaszámaira, és a Ganéj ötven illatára.