offtopic
liliom31 2012 aug. 07. - 19:43:42
(1310/2630)
Azért én egyikük pártját sem tudom fogni ebben a történetben. Szerintem õk azért nem jutnak dûlõre, mert alapvetõen más síkon értékelik az eseményeket. Folyamatosan elbeszélnek egymás mellett. Behlülel egyet értek abban, hogy amit Bihter kiútnak lát az egy labirintus. Most már szerintem olyan mélységében járnak a bûnnek, amibõl már csak véráldozatok árán lehet kijutni. Egymást vádolni ezen a ponton már felesleges.

Nihal tudat alatt jól cselekszik most , hogy kicsit távolság tartó Behlülel. Nem fojtja meg, levegõt hagy neki. Ez az amit Bihter nem tesz meg. Behlül viszont buta, mert meg akarja védeni Nihalt másoktól, pedig saját magától kellene megvédenie.

***SPOILER***

A 114 részt nagyon várom nem is az eljegyzés miatt, hanem azt a részt amikor Behlül bemegy a kórházba Besírhez és Besír Behlül arcába vágja, hogy tud a viszonyáról Bihterrel. Behlül pedig szinte magán kívül próbálja rávenni Besírt arra, hogy ne beszéljen. Talán ennek hatására is kéri meg Nihal kezét.

***SPOILER VÉGE
antsa10 2012 aug. 07. - 18:37:43
(1309/2630)
Megmondom õszintén, hogy Behlül nem az esetem, de amikor a bál után a fotelban ült, tök jól nézett ki!
Firdi meg észrevehetné már magát! A kutya nem kiváncsi az eröltetett dumájára! És még akkor is folytatja, amikor Nihal rászól!
Kész vagyok attól, ahogy B+B húzza egymás agyát! Behlül meg mit kínlódik, hogy a bácsikája maradt a szobàban!? Nem õ rúgta ki Bihtert???
Nekem ez a Cetin fickó nem szimpi. Firdi mit fog szólni, ha megtudja, hogy a kiszemeltje másra hajt?!
7/10
kiskukac63 2012 aug. 07. - 13:16:37 7/10
(1308/2630)
Ma néztem meg -nyaralás miatt - az elmúlt heti és a tegnapi részeket egyben.És, ha lehet ilyet mondani, átbillentem Bihter pártjára ebben a se vele, se nélküle szerelemben. Természetesen továbbra is mélységesen elítélem Bihtert, hogy férjes asszonyként ilyet tesz, de Behlül puhány viselkedése egyszerûen bicskanyitogató. Nagyon az jött le, hogy igazi férfi talán csak az ágyban tud lenni. Bihternek minden szava megállja a helyét, amit mondott neki kettõjükkel kapcsolatban.Azok az önsajnáló könnyek,Istenem, még egy nõnek is sok volna! És nehogy már három olyan nõszemély suggalatára, zsarolására, bújtatott fenyegetésére cselekedjen (Firdeus, Denise és Ahsen), akiknek annyi és olyan tapasztalata van az érzelmek, párkapcsolatok, szerelem terén, mint ezeknek! Adnant sem értem,ezerszer simán leállíthatta volna diszkréten és határozottan azt a házi áspiskígyót, aki a fõ kavarógép! Azonkívül milyen ember: rajongva bámulja a bálon a "fiatalokat" (akik mellesleg tánc közben még véletlenül sem néznek egymás szemébe, és ennek vsz. nem magasságbeli okai vannak!) és nem veszi észre, hogy a mellete lévõ széken "imádott" felesége szemeit épphogy nem áztatják el a könnyek!Nihal továbbra is hozza a formáját, ha "neki áll a zászló" vigyorog, mint a tejbetök, ha valami zavar támad elkényeztetett, beszûkült világában, akkor meg jönnek a kirohanások, ájulások! Az új sofõr kár, hogy egyelõre besúgó, megérne 1-2 ajtócsapkodást!!:))
9/10
lilei 2012 aug. 07. - 07:30:55 9/10
(1307/2630)
Igen, ez is egyfajta macska - egér játék B+B között. Megmutatta (fricskát adott, hogy nem szereti jobban a haját...vagyis Nihalt jobban szereti:-))
Azért majd a mai részben Bichter is szépen visszaadja majd a fricskát. Csak az a baj, hogy ezek a fricskák olyan fájdalmat, gyötrõdést okoznak a két embernek, hogy felemésztik magukat teljesen.
Amúgy nekem nagyon tetszik ahogy azt eljátszák...annyira életszerû...jó nagyon, tökéletes alakítás mindenkitõl:-)
És valljuk be mi nõk...nem csinálunk sokszor mi is ilyesmi dolgokat az életben, ha nem minden megy simán egy kapcsolatban?...persze a férfiak is:-))
zandra 2012 aug. 06. - 22:43:00
(1306/2630)
Ezek szerint :D A mûteremben.
andy_balog 2012 aug. 06. - 22:14:50
(1305/2630)
Cetin magyarhangját eléggé elnézték. Így hogy fogja majd Behlül utánozni õt?
liliom31 2012 aug. 06. - 21:10:54
(1304/2630)
Csak a végét láttam majd megnézem ha felteszik az internetre. Ezzel akarta bizonyítani Bihternek, hogy jobban szereti Nihalt a hajánál? :-) Milyen kedves, azért ennél több kell a szerelemhez ...Akkor mondta neki amikor az üvegházban veszekedtek?
zandra 2012 aug. 06. - 20:10:43
(1303/2630)
Szerintem Bihter "te még a hajadat is jobban szereted Nihalnál" mondata miatt vágta le.
liliom31 2012 aug. 06. - 19:10:04
(1302/2630)
Nekem szegény Nihal sminkje nem tetszett ma, a szeme mint két monokli. Nem tudom miért csúnyították el így szegényt.

Általában akkor is szokott valaki megszabadulni a hajától ilyen hirtelen ha a fájdalom emészti belül. Az csak duma volt, hogy meguntam, mintha legalább is Bihternek szólna. Nyilván azért zrikálják ennyire egymást, mert nem tudják egymást elengedni. Akármit is mondanak vagy tesznek, ezzel csak egymást bántják, (mint pl Bihter és a nyaklánc esete) és magukkal húzzák a mélybe a többieket is. Fõleg Nihalt.

Nihal is észrevette végre, hogy nem azt kapja Behlültõl amit elvárna. Az a baj, hogy Behlül viszont szerintem már eldöntötte magában, hogy Nihalhoz kényszeríti magát, csakhát nem lesz az olyan egyszerû.

Vicces volt a Madmazel ahogy Fridit utánozta :-)
handi99 2012 aug. 06. - 19:08:12
(1301/2630)
A mai részben furcsa volt Deniz asszony gúnyolódása. Nesrinhez jobban illett ez a szerep.
offtopic
handi99 2012 aug. 06. - 18:50:51
(1300/2630)
Nekem, nem. Hülyegyerek kinézete lett.




SPOILER


Már nem sokáig. A holnapi részben Adnan már a saját szobájában fog aludni. Persze elõtte még lesz egy kis akció Bihterrel. ;)

SPOILER vége
handi99 2012 aug. 06. - 18:45:58
(1299/2630)
Igen, Adnan ott alszik.
antsa10 2012 aug. 06. - 18:44:21
(1298/2630)
Adnan nem Deniz ex szobájában alszik?
10/10
HarisnyásPippy 2012 aug. 06. - 18:40:57 10/10
(1297/2630)
Behlül nekem sokkal jobban bejön ezzel a rövidebb hajjal. Bihter szerintem nem soká birja B nélkül. Szegény Adnannak még mindíg a mûteremben kell aludnia.
antsa10 2012 aug. 06. - 18:25:42
(1296/2630)
B+B olyan, mint két durcás gyerek! Kiváncsi leszek Behlül meddig bírja ki Bihter nélkül!
10/10
Adanvariel 2012 aug. 06. - 10:50:46 10/10
(1295/2630)
Igen, Behlül-nek most fehér iPhone 3G-je van, Nihal-nak szerintem ugyanolyan csak fekete. Bihter-nek tuti azért van új, mert a kertben földhöz vágta a feketét! :D De neki is fehér, de szerintem az nem iPhone, hanem valami szétcsusztatós van neki :))
10/10
HarisnyásPippy 2012 aug. 06. - 09:54:17 10/10
(1294/2630)
Észrevettem, hogy lecserélték a sorozatban mindenki mobiltelefonját fehérre, meg a kocsik is most fehérek. Eddig feketék voltak, igaz Adnané marad fekete. Peykerék lakása sem a régi, lehet hogy elköltöztek? Ott is a fehér szín dominál. Én ilyen apróságokra is felfigyelek.
10/10
csikosi 2012 aug. 04. - 10:22:30 10/10 Előzmény antsa10
(1293/2630)
meg is érdemli ez a hûlye bihter, soha nem hagyja békén (telefonálgat) ezt a behlült!
Behlülnek meg sok vesztesége lenne abból, ha ezt a (BÛNT) szerelmet felvállslná, arról már nem is beszélek, hogy a nagybátyja is kitagadná és ez a szemét banya is és bihter is mehetnének kifelé az utcára!
Most Nihalt sajnálom, mert ez a szemét FRIDI tulajdonképpen rábeszélte erre a szerelemre?
Szerencsétlen!
9/10
lilei 2012 aug. 04. - 00:31:16 9/10
(1292/2630)
Én csak azért nem szurkolok Nihalnak, mert tudom, hogy most jön már a kegyetlen fájó kínlódás a két szerelmesnek...és az élet is ugyanez...sajna:-(
antsa10 2012 aug. 03. - 22:31:24
(1291/2630)
B mûsora, amit Bihternek levágott elég" vicces" volt. Pláne, hogy elõtte pár pillanattal csak a nyála nem folyt, úgy nézte Bihtert!
Számomra rossz volt látni, ahogy Bihter viselkedése hirtelen megváltozott Nihállal szemben, csak azért, hogy B kedvében járjon! Cserébe pedig csak megalázást kap, attól aki állítólag szereti!
Én egyre jobban sajnálom!