offtopic
wukovsky 2009 aug. 07. - 21:05:34 Előzmény Vrahno
(654/954)
Ugyanezek a bajaim nekem is, alapvetõen nagyon vártam a filmet, nem nagy elvárásokkal, mert mindig kicsit pesszimistán állok hozzá, és így nem csalódhatok, de így pesszimistán hozzá állva is óriásit csalódtam, a már korábban említett dolgok miatt. Nagyon nagyon sok filmet megnézek, és nem kötök bele, mert mindegyiket a kategóriájában, a költségvetésében, a ráfordított idõben, és a hozzá várható szinten értékelem, sajnos a TF2 nagyon gyatrán teljesít a saját kategóriájában, és nem a jegy eladásokra gondolok, hanem arra, hogy a jegyet megváltott nézök hogy jönnek ki.

Egy barátomék most szerdán nézték meg, megkérdeztem, hogy tetszett. Hát jó volt, jó volt. Ennyi, nem úgy, hogy azt a Kurv@, micsoda film volt, huuuuu, és ez a jelenet, az a jelenet, mint az elsõ rész után. Huuuu, amikor elkezdett görkorizni, amikor bujkáltak a házkörül, amikor Ürdongó, és a rendõrautó verekedett, amikor harcoltak a városban. Hát semmi ilyet nem említettek a filmbõl. Amikor én bele mentem, akkor kiderült, hogy annyira nekik sem tetszett, csak Õk nem támasztanak olyan magas "ígényeket", mint pl én.

De erre csak azt tudom mondani, hogy ezek szerint én(mi) igényes vagyok(unk), mások meg igénytelenek akkor, és ez nem rám(nk) nézve kellemetlen.
5/10
Vrahno 2009 aug. 07. - 16:40:45 5/10
(653/954)
Igazából nekem se tûnt föl, csak valami cikkben találtam, amit direkt arra írtak, hogy rossz színben tüntessék fel a filmet. Eleinte úgy gondoltam, hátha a Doktor volt a hatodik jel, de aztán rájöttem, hogy a szonár valószínûleg nem észlelné õt a kis méreténél fogva, ha meg igen, akkor is valószínûbb, hogy visszabújt Rombolóba, mint amikor lemerültek.

Ha a hatodik jel mondjuk Kisülés lett volna, akkor sokkal egyszerûbb lenne megértenie egy átlagos nézõnek, hogy mit keresett az erdei harcnál egy vele szinte azonos robot. De nem, mert õ Grindor, és egy másik típusú helikopterré alakul, plusz pár centivel nagyobb Kisülésnél, ám mivel ezen tények egyike sem hangzik el a film során, a nézõnek utána kell néznie a neten vagy a játékboltokban, hogy jobban megértse a jelenetet. Ha nem teszi, értetlenül áll az események elõtt, hogy miként kerül oda hirtelen egy 'kopter, ami gyanúsan emlékeztet arra, amelyiket az elõzõ részben megöltek, netán tévesen azt hiszi, hogy a hatodik jel õrá utalt...

Látjátok, egy kis odafigyelés a számolásnál, és egy-két utalás a szereplõk beszédjében, hogy ki-kicsoda, és máris élvezhetõbb a két jelenet. De nincs ilyen, és ez az egyik legnagyobb panaszom... hogy egy rakat dolog nincs elmagyarázva, el van hadarva, összecsapva.
10/10
xzibit2009 2009 aug. 07. - 15:31:53 10/10
(652/954)
"5 tárgy lemegy a tengerfenékre, egyet megölnek, egyet felélesztenek, és 6 jön fel"

Ezt nem figyeltem meg! DE te gondolom már 100x megnézted, hogy hibákat keresgélj benne!
5/10
Vrahno 2009 aug. 07. - 13:16:15 5/10
(651/954)
Ha a túl magas igények alatt a rendes, logikus történetvezetés, szereplõk jellemeinek bemutatása, vagy egyáltalán a nevük megmondása, a plot hole-ok alacsony számának megõrzése, nem a semmibõl elõkapott megoldások használata, felesleges jelenetek kivágása és az ízléstelenségek, valamint gyenge poénok minimalizálása igényét értjük, igen.

De ebben a filmben ezen igényeim nem elégültek ki. Minimális szinten szórakoztatott engem, mert a szórakoztatás 10-es skáláján (ahol az 5 az unalom) én 6-ost adnék rá, de mint filmet, még jóindulattal is csak 4-essel értékelném, egyszerûen annyi zavaró tényezõt találtam benne, és annyi kihasználatlan lehetõséget.

Aki nem így van vele, hát nem így van vele, örülök, hogy másoknak jobban tetszett, de azért nem illik semmibe venni azokat, akik tetszését nem nyerte el annyira (mely tábor magában foglalja a hivatásos filmkritikusok szép hányadát is).
Jó, bevallom, vannak, akik direkt azért ócsárolják, hogy idegesítsék a kedvelõit, azokat én is semmibe venném, és a kritikusok véleménye sem egyenlõ az isteni igazsággal, de ugyanígy a rajongói közt is vannak hasonlók, akik a nevetségessé válásig védelmezik a filmet.

Pláne akkor nevetséges ez, ha a film egyes elemei mellett, akármilyen szemmel is nézzük, nem lehet elnézni... gondolok itt pl. az "5 tárgy lemegy a tengerfenékre, egyet megölnek, egyet felélesztenek, és 6 jön fel" matematikai bibire vagy hogy hogyan sikerült beíratniuk egy Álcát egy egyetemre, még mielõtt kiderült volna, hogy Sam egy értékes Örök Szikra darab birtokában van és az agyába került az Örök Szikra... mi több, egyáltalán honnan tudták, hogy odakerült? Bizonyára hosszas elmélkedés után meg lehetne ezeket válaszolni, de ez a film feladata lenne, nem a nézõé, hogy próbáljon értelmet keresni a legalapvetõbb történések közti kapcsolatokban.
10/10
xzibit2009 2009 aug. 07. - 08:57:27 10/10
(650/954)
Baromira nem érdekel!
Nagyon sokan vannak, akinek a 2.rész is nagyon tetszett!
Mint mondtam, hogy van PÁR (szó szerint pár) emberke, akinek túl magasak az igényei!
Az eddig moziban levetített filmek közül ez a Transformers 2 a TOP 3-ban benne van! (Az éjszaka a múzeumban 2-vel együtt)
offtopic
wukovsky 2009 aug. 06. - 22:27:03 Előzmény xzibit2009
(649/954)
Rossz az értékrended. Ma a világ a növekvõ tendenciákra van beállva. Arra gondolok ez alatt, hogy az elsõ résznél jobbnak kellett volna lennie a második résznek. Mivel 2009 nyarának legjobb filmje címére pályázik a film, ezért jóval jobbnak kellene lennie. Viszont nem lett jobb, és nem kicsivel lett csak rosszabb, hanem jóval rosszabb.

Vegyük szám szerint.

Ha az elsõ rész volt a 100 %, akkor a másodiktól én 120-at vártam volna, de csak 80-at kaptam(ez erõs túlzás, inkább legyen 60)%.

Tehát ha innen nézem, a növekvõ tendenciák és elvárások felõl, akkor a 120% helyett csak 60-80-at teljesített, ami 60%nál bizony csak a fele, hiszen ált isk 3 osztály, 60/120=0,5 azaz 50%. De 80% nál is 66% csak.

Tehát a film az elvárásaimhoz képest 50-70% teljesítményt hozott, ami valjuk be öszintén bõven bele fér a jóval rosszabb lett a második rész kategóriába!!!!

És az elvakultak nem mi vagyunk, hanem TE kis barátom, mert mi érveket, sõt észérveket tudunk felsorakoztatni azon véleményünk mellett, hogy miért nem tetszett, ellenben Te csak annyit tudsz mondani, hogy jó volt, de hogy mi volt benne a jó, azt már nem tudod a torrrrrrrrrrrrrr*zzzzz kis elméddel megfogalmazni. Ellenben, aki rosszat mond a filmrõl, akármilyen választékosan is, az mindjárt h*lye :$


Szóval ezek alapján, nem is tudom, ki az elvakult :D
offtopic
wukovsky 2009 aug. 06. - 22:18:16 Előzmény KrIsTóF92
(648/954)
Nem láthattál még valami sok filmet :D
10/10
xzibit2009 2009 aug. 06. - 17:23:10 10/10
(647/954)
Nem hinném, hogy olyan sokan lennének!
Valóban rosszabb volt, mint az 1. de nem sokkal!
5/10
Vrahno 2009 aug. 06. - 12:40:04 5/10 Előzmény xzibit2009
(646/954)
"Van pár elvakult emberke, akinek nem tetszett, de ez LÉNYEGTELEN! :D :D :D"

Azért az ignoranciát... lehetõleg... vegyük lejjebb. A "pár" erõs alábecsülés, az "elvakult" pedig nagy általánosítás, még ha meg is van toldva szmájlikkal. Ne értsetek félre, én is örülök, ha valaki valami pozitívat ír a filmrõl, de bizonyára csak mert a lehúzó vélemények lesújtó többségével szemben, amit olvastam, ez némi felfrissülést nyújt.
Ám ezen negatív kritikák és elégedetlen visszajelzések puszta száma elárulja, hogy itt nem "lényegtelen" kisebbséggel állunk szemben (azt nem tudom, hogy kisebbség-e, de nem lényegtelen).

Plusz, nekem se tetszett annyira, no nem mintha az annyit nyomna a latban. :P

"Vmi hülye****** befog írni, hogy ne legyen má olyan jó a film."

Remélem, ez nem én vagyok. :O
fordjee 2009 aug. 06. - 09:50:17
(645/954)
Nekem is gyerekkorom meghatározó szereplõi voltak a Transformerek, megvan a képregény is az elsõ résztõl kezdve még mindig:)
A 2. részt még nem láttam, majd most hétvégén, ha minden igaz, de ha olyasmi lesz látványban mint az elsõ, akkor túl rossz már nem lehet szerintem. Sõõõt:) Az elsõtõl azt kaptam amit vártam, látvány, akció és egy kis humor, ezt várom ettõl is.
Belabatyo 2009 aug. 06. - 09:41:01 Előzmény mathers
(644/954)
Isten õrizz hogy én akarjak az a ..... lenni aki fikázza, de kicsit konkrétabb véleményt írnék mint hogy "váá a legjobb film amit valaha csináltak! - miért is? - CSAK!"
Mivel alapvetõen gyerekkorom No.1 játékai (a LEGO-val holtversenyben) a Transformerek voltak, mindig is imádtam õket, az elsõ film is teljesen lenyûgözött és ez is tetszett, DE:
1.Szerintem indokolatlanul volt ilyen hosszú, vagyis szerintem az igazán jó jelenetek rövidek voltak, más kevésbé jók meg elnyújtottak.
2.Valahogy kevesebb résznél éreztem azt a borzongást hogy fúúú na most megjöttek a jófiúk és vmi kemény zúzós zenére beaprítják az álcákat (nem arra gondolok hogy egyértelmû fölényük legyen a háborúban, de 1-1 ilyan csata lehetett volna).
3.Az autobotok oldaláról végig kb csak optimus volt, meg persze ûrdongó, de a többieknek nem volt semmi "személyisége", õk voltak a tömeg a háttérben akik csak úgy lõttek. Az egyben nem így volt és ezt hiányoltam.
4.Az ikrek jópofák voltak de olyan kis szerencsétlenek, erre a végén az egyik EGYEDÜL szétzúzza annak a benga pusztítónak a fejét? Na nee...

Na már így is elég hosszú lett, és fõleg csak a negatívumokat emeltem ki, de csak azért mert a pozitívumokat oldalakon keresztül írhatnám :D A véleményetek érdekel arról amiket elmondtam, de az értelmetlen fikázás nem...
Belabatyo 2009 aug. 06. - 09:29:51 Előzmény mathers
(643/954)
Isten õrizz hogy én akarjak az a ..... lenni aki fikázza, de kicsit konkrétabb véleményt írnék mint hogy "váá a legjobb film amit valaha csináltak! - miért is? - CSAK!"
Mivel alapvetõen gyerekkorom No.1 játékai (a LEGO-val holtversenyben) a Transformerek voltak, mindig is imádtam õket, az elsõ film is teljesen lenyûgözött és ez is tetszett, DE:
1.Szerintem indokolatlanul volt ilyen hosszú, vagyis szerintem az igazán jó jelenetek rövidek voltak, más kevésbé jók meg elnyújtottak.
2.Valahogy kevesebb résznél éreztem azt a borzongást hogy fúúú na most megjöttek a jófiúk és vmi kemény zúzós zenére beaprítják az álcákat (nem arra gondolok hogy egyértelmû fölényük legyen a háborúban, de 1-1 ilyan csata lehetett volna).
3.Az autobotok oldaláról végig kb csak optimus volt, meg persze ûrdongó, de a többieknek nem volt semmi "személyisége", õk voltak a tömeg a háttérben akik csak úgy lõttek. Az egyben nem így volt és ezt hiányoltam.
4.Az ikrek jópofák voltak de olyan kis szerencsétlenek, erre a végén az egyik EGYEDÜL szétzúzza annak a benga pusztítónak a fejét? Na nee...

Na már így is elég hosszú lett, és fõleg csak a negatívumokat emeltem ki, de csak azért mert a pozitívumokat oldalakon keresztül írhatnám :D A véleményetek érdekel arról amiket elmondtam, de az értelmetlen fikázás nem...
10/10
xzibit2009 2009 aug. 06. - 08:27:34 10/10 Előzmény KrIsTóF92
(642/954)
köszönöm hozzászólásod, végre egy "értelmes" hozzászólás!

Én szerintem is nagyon jó film volt.

Van pár elvakult emberke, akinek nem tetszett, de ez LÉNYEGTELEN! :D :D :D
10/10
mathers 2009 aug. 06. - 08:19:48 10/10
(641/954)
ez számomra is igaz. A legjobb film! Most ezután a két szép hozzászólás után. Vmi hülye****** befog írni, hogy ne legyen má olyan jó a film. És beír vmi fikázást utánam :)
10/10
KrIsTóF92 2009 aug. 04. - 18:40:42 10/10
(640/954)
bárki mondhat bármit de ez a legjobb film amit eddig láttam
10/10
mathers 2009 aug. 04. - 00:09:49 10/10
(639/954)
Szinte mindegyik filmnek a 2. része gyengébb. Ez is gyengébb egy ici picit. Csak én nem hasonlítom az értékelésben hozzá az 1. részhez.
10/10
Cressi 2009 júl. 31. - 01:41:23 10/10 Előzmény Katyu93
(638/954)
Detto! Rég láttam ilyen jó filmet...
9/10
Katyu93 2009 júl. 28. - 19:47:55 9/10
(637/954)
Nekem tetszett. Ennyi. : )
offtopic
wukovsky 2009 júl. 28. - 19:26:54
(636/954)
És akkor egy mátrixnak lehet determinánsa, meg elsõ második és akár harmadik skalár invariánsa is ? :$

Egyébként meg ha vannak benne hibák, akkor hogyan lehet 10/10, amiben van hiba az nem 10/10, ezért nem szokás a filmekre 10-est adni :$ Nekem ez elég nagy logikai ellentmondás, és hiába akartam az általad felvázolt mátrixokat akár vektoriálisan is össze szorozni, hogy rájöjjek, hogy akkor mégis hogyan lehet 10-es, egyszerûen nem ment :$

Egyébként meg sokkal gyengébb mint az elsõ rész, és ez gáz :$
10/10
enk 2009 júl. 28. - 17:08:02 10/10
(635/954)
Az elsõ rész nem volt rám akkora hatással, mint ez a második rész. Lehet, hogy azért, mert ezt moziban az elõbbit pedig itthon valami gusztustalan mozis verzióban láttam. A második szenzáció, a jelenetek a harcok. Furcsa, de még izgultam is. Nem hasonlítható kategória mondjuk a PIllangó-hatással vagy a Donnie Darkoval, de a mûfajában iszonyat. Ezt a filmet az érzi át aki szereti a misztikumot és nézte a mesét. Megan Fox szenzáció, nem a színészi játéka, hanem a külleme. Szerelmes lettem. Nekem nagyon bejött, jobban, mint az elsõ rész. 10/10