Téma: Trónok harca

1/10
Towner 2019 máj. 21. - 12:44:31 1/10
(2095/2155)
Nem vagyok rajongó (nagyon nem) az első résznél kiakadtam, de mondták az itteniek hogy az a fiúcska akit kilöktek az ablakon nem halt meg. Spoiler: sőt ő lett a végén a király...erre ki számitott. Én elégedett vagyok mert szerintem ebben az évadban semmi sem a várakozások szerint történt. Ki gondolta hogy ez lesz a vége? Meglepő lezárás volt, így tetszett. (Jó én nem vagyok oda ezért a sorozatért..ami nekem a jó sorozat a Breaking Bad, Gommora, 24, stb)
Imre Ressinka 2019 máj. 21. - 09:12:50
(2094/2155)
Gratulálok, a végére sikerült ebből is Lost-ot, vagy Twin Peaks-ot csinálni, a legvégét meg átvághatták volna egy az egyben a Gyűrűk urából, fölösleges volt leforgatni mégegyszer azt a szirupos búcsúzkodós meg hajókázós befejezést. Hogy egy örök hazai klasszikust idézzek: -"ez el lett k.rva, nem kicsit, nagyon..."
2/10
Kistupac 2019 máj. 21. - 06:40:54 2/10 Előzmény tesz-vesz
(2093/2155)
Mondjuk úgy, hogy a nyolcadik évad erős zuhanórepülése után a várható becsapódással tette fel a koronát az öt eddigi kötet kivégzésére. Én ha nem olvastam volna az eddigieket is tudnám, hogy mikortól fogyott el mögülük a könyvalap, Jon Snow kivégzése után jöttek a kiszámíthatóbbnál kiszámíthatóbb fordulatok, mert ugye kell a minnél szélesebb rétegeket megszólító 2 bites, még az amerikaiaknak is érthető történet. Másrészt mit tettek Daenerys-el? Hova tűnt az a hét évad alatt felépített pozitív karakter (a széria egyetlen következetesen pozitív pályán mozgó karaktere) mi ez a harmadik részben látott (A regényből kiolvasható) legfőbb konfliktus ilyen lezárása? A történet igényei szerint épp meghaló (harmadik rész eleje) vagy teljes állományban bevethető (ötödik rész) dothrakik? A sárkányok egyszer esendőek negyedik rész, a skorpióból kilőtt nyíllal minden ellenállás nélkül megölnek egyet, az ötödik részben az utolsó egy komplett hadsereget egy teljes várossal együtt megsemmisít? A temérdek bennmaradt oda nem illő pohár, flakon, az első részben nylonnal letakart szekér stb stb. Egy dilettáns módon lezárt kontár munka, kar volt a filmre egy percet is vesztegetni.
tesz-vesz 2019 máj. 20. - 21:51:22 Előzmény Kistupac
(2092/2155)
valami elképesztően degenerált ez a két író, hihetetlen! mégis mi volt ez a giccs? mi volt ez a gejl? ez a szirup, teljesen kontárok ezek bármihez is, ez nem összecsapása az utolsó évadnak 6 részben (bár korábban is voltak óriási ízléstelenségek), ez popkulturális, ízléstenem, észnélküli katasztrófa.

mégis mi a fene az hogy jon snow életben marad?! HOGY?! jó megöli Denit, elmegy történetileg, még jó is lehetne, ha utána jön a sárkány, és megöli, egy elképesztően feszült jelenetben, nagyon félelmetes ott a sárkány, erre mit csinál, ahelyett hogy megöli jon snowt, ahelyett elpusztítja a vastrónt!?!?!? EZ MÉGIS MI A K ÉLET F**sz? B+ ?!? ez disney? MÉGIS MI A FENE KÖZE VAN A SÁRKÁNYNAK A VASTRÓNHOZ?! a sárkány a demokrácia őre/híve ahogy a dagi? a sárkány olyan mint egy óvodás, hogy mindenről a vastrón tehet?!?!

a makulátlanok ezek után KIZÁRT b+ hogy életben hagyják jon snowt, de jólvan, retatardált írókáim, mégis miért is kéne a két szerelmespárnak tragikusan együtt meghalnia? hogy legyen értelme a történetnek?!

itt már nincs súlya semminek! ez már nem az a sorozat, ahol mindenki meghalhat, ez már szirupos disney!

inkább legyen jon snow halott önfeláldozó hős, ha már király nem lesz, mint szánalmas élő emós. miért kellett életben hagyni? miért jó ez? micsoda jó vég lett volna
jamieéknek mind a holtak elleni csatában kellett volna meghalni, nem egy kő alatt te jó ég. direkt összeülnek a holtak előtti éjjelen, és mondják hogy milyen hatalmas és véres csata lesz ez, aztán senki nem hal meg közülük! bravó, ott kellett volna az egyik sárkánynak is meghalni, nem a semmiből k bénán előtűnő komikusan szánalmas, groteszk flotta miatt. többen voltak a királyvár elleni csata után mit a holtak elleni csata előtt!! hogy a fenében éltek túl ezek mindent, mikor szinte senki se maradhatott életben a holtak után!



2/10
Kistupac 2019 máj. 20. - 12:25:19 2/10
(2091/2155)
Mi is lehetett volna más?! Egy elrontott évad, méltó (szinten aluli, dilettáns) lezárása! Esküszöm sajnálom a belefektetett hetven pár órát, pocsékolás volt ez a vég, szégyen a meglévò őt könyvre nézve. Szánalmas, kar volt Martinnak elengedni a "gyermeke" kezét
Bigpapa 2019 máj. 19. - 19:38:27 Előzmény tesz-vesz
(2090/2155)

Mert a párbaj után úgy élesztette fel a druida :D :D :D ,hogy kísérletezett vele és ettől lett nagyobb,meg rondább, meg kb elpusztíthatatlan.


Bigpapa 2019 máj. 19. - 19:36:24
(2089/2155)
Mindenki meg volt őrülve a sorozatért, na most egy hét alatt letoltam én is, megnézzem,mitől volt ez akkora szám,de sorry, nekem nem ütött be ez a sorozat.

Tényleg a holtak serege és az éjkirály,meg a mások, ahogy a nyitó jelenetben elkapták a katonákat, azt sugallta, hogy ez valami iszonyat kemény szál lesz. Aztán, mint a Columbo felesége,mindig beszélnek róla,de senki se látta. Itt néha látunk egy holtat, egy mást, vagy az éjkirályt,de ami be lett harangozva, hogy jönnek, az igazából 2 rész alatt le lett tudva. Ez a sorozat a 4-5 évad körül kifulladt szerintem. Onnan már csak nyújtották,mint a rétestésztát. A 8. évad meg.....
Vannak benne nagyon jó karakterek, jó színészek. Sean Beant sajnáltam egyedül,mert rá simán lehetett volna építeni a sorozatot hosszabb ideig is. Deni nem kicsit megszállott,de jól játszik. Ami tényleg jó, az a csaták, a sok vér és a hibátlan testű csajok, amik valószínűleg régen simán ilyenek lehettek :))))))))))))))) Még van egy rész, bár innen nem tudom hogy zárják le. Az lenne a logikus, ha Jon lenne a 7 királyság királya, a szőke bige meg vissza menne a töketlenekkel a piramisába a sárkányon és élne boldogan a nomád gyerekkel :) A törpe is kapna egy birodalmat és így viszonylag nyugi lehetne évtizedekig.

Persze ízlések és pofonok,de szerintem azért ez is olyan,mint az Iphone, hogy hűű bmeg, aztán csak egy rohadt telefon,mit kell megőrülni érte? :)
tesz-vesz 2019 máj. 18. - 23:55:30
(2088/2155)
a Hegy amúgy miért néz ki úgy mint a zombi Varys és Dart Vader keveréke? hol a szakálla? ő is egy kicsit mások volt?
tesz-vesz 2019 máj. 18. - 23:20:26 Előzmény pikigeri
(2087/2155)

igen, az egyik sárkánynak a hotlak elleni csatá ban kellett volna meghalnia. nem pedig abban a hihetetlen béna és ostoba jelenetben, egy EGÉSZ flotta, ami hirtelen előbújik egy szikla mögül. ezeket a barom íróakt, édes istenem....
én meg direkt visszatekertem a 3. részt, hogy vajon akkor meghalt a sárkány? szegény.
a nagy és durva csatában véletlenül semmilyen fontos szereplő nem halt meg. hú de komoly lehetett.

és valami titok jó lett volna ha kiderül az éjkirályról vagy a szándékáról. így elvarrni ezt a szálat is.. csettintéstre.
tetszett a 3. rész, de nagyon összecsapták a 8. évadot.

viszont kihagytál egy "tényleg ennyire hülyének nézik a nézőket" mondatot. még mindig milliószor jobb ez, mint az új star wars.


tesz-vesz 2019 máj. 18. - 23:10:20
(2086/2155)

egy nyílvesszővel leszedtek egy sárkányt hajóról az előző részben (azok a hajók a semmiből tűntek elő, mikor Dani a levegőben volt, nem látta őket előre? az meg hogy lehet? amikor a hajókról - mert TÖBB hajó volt, mégse látta őket Deni - pontosan látták őket és be is tudták célozni.... elképesztően ostoba a filmes forgatóköny ) most meg vagy 50 gép se tudta eltalálni. az hogy lehet?

mekkora egy hatalmas undorító giccs volt hogy Féreg, Jon snow meg a hagymalovag együtt megy be GYALOG a várba mérges arccal.. legalább mentek volna lovon. féreg már előre ment támadni, mégis hogy keveredett össze a többi vezetővel? amúgy oké, háborús hős Jon, de ne menjen már a sereg elején az ostromkor mindig, mert hiába tud vívni, akkor se marad sose életben senki, aki elől megy a csatába.

de Varysnak miért kellett meghalni? miért köpte be a törpe? az igaz hogy meg akarta mérgezni Denit? nekem nem tűnt fel, mikor a konyhás kiscsajjal beszélt, hogy mérgezni akart volna, az indexes mégis ezt írja.


2/10
Kistupac 2019 máj. 13. - 19:18:00 2/10
(2085/2155)
Benioff, és Weiss jól adták vissza az ötödik kötetig a Tűz, és Jég dala regény folyamot, nem Trónok harca (az csak az első könyv volt) , hanem Tűz, és Jég dala! Elfogyott a könyvalap, és egyre jobban romlott a minőség, a nyolcatok évadra odáig jutottak, hogy szinte már a Lost szintjére züllesztették, ha nem mélyebbre, egy élvezhetetlen, az eredeti történet legnagyobb bonyodalmával már nyomokban sem foglalkozó látványra kihegyezett bugyuta felnőtt mesévé, egy zs kategóriás hollywood-i giccsé. Kiherélték, megverték, megalázták, most, az ötödik résszel sárba tiporták, és elnézve a mélyrepülés parabolájának leszálló ívét, a hatodik részben rozsdás késsel fogják elvágni a torkát. Kár érte, az írott eredeti monden idők egyik legjobb archaikus fantasy-ja volt, köszönhetően egy dilettáns stábnak megástàk a sirját
10/10
idõjós1010 2019 máj. 13. - 13:27:36 10/10 Előzmény chagaal
(2084/2155)
Érkezni fog mostantól minden héten egy szinkronos rész is. HBO közölte a Facebook-on. Csak egy hónappal előtte elkezdték letolni eredeti nyelven. Mindig késleltetve jön utána a szinkronos rész.
meridian74 2019 máj. 06. - 22:54:44
(2083/2155)
Csalódottság beszél belőled.

Én meg akkor elmondom a végét a sorozatnak! :P :D

Cercei-t Jamie öli meg. Jamie-t Euron ezután, és ekkor jön Arya és megöli Euront – bár ő Cercei-t akarta volna eredetileg, de lecsúszik róla. (valszeg annak a tanácsadónak a képében, aki most Cercei szószólója volt a kapunál).
Aryiát a zombi óriás ekkor elkapja, de ekkor jön Clegane, aki megöli a zombitornyot. Bran szerepe az egészben: lebénítani vagy lelassítani a hústornyot.

Nos, ha ez tényleg így lesz, akkor az nem azt jelenti, hogy látnok vagyok, hanem ennyire leromlott a sorozat….
10/10
pikigeri 2019 máj. 06. - 22:23:19 10/10
(2082/2155)
A Trónok Harca sorozatként megbukott! A 8. évad 4. része egy teljesen unalmas, időhúzó és nagyon ostoba rész volt. Borzasztóan erőltetett, ostoba és hiteltelen az egész 8. évad. Tényleg el akarják adni ezt a nézőknek (tényleg ennyire hülyének nézik a nézőket), hogy Cersei a legnagyobb fenyegetés Westerosra nézve és ő a főgonosz? Sokkal nagyobb fenyegetés és nagyobb gonosz, mint az Éjkirály, aki 8000 éve készül arra, hogy a Holtak Seregével elhozza a Végtelen Éjszakát (az egész sorozat a nyitójelenetétől arra volt végig felépítve, hogy a Mások, az Éjkirály és a Holtak Serege a legnagyobb valós fenyegetés és ez a lényeg, ami mindent felülír, nem pedig az, hogy végül kié lesz a Vastrón)? Igen, hülyének néznek a készítők minket nézőket és megpróbálják azoknak, akik erre vevők eladni, hogy Cersei nagyobb fenyegetés, mint az Éjkirály, a Mások és a Holtak Serege. Megáll az eszem! Nézzétek meg Cersei skorpióit, íjászait, az Arany Kompánia katonáit és a Vasflottát és most ezt hasonlítsátok össze a végeláthatatlan rohamozó hömpölygő és megállíthatatlan Holtak Seregével! Melyik reálisan a rémisztőbb és nagyobb fenyegetés? Aki minden emberrel és az emberek emlékezetével is végezni akar egész Westeroson és el akarja hozni a Végtelen Éjszakát (az Éjkirály, a Mások és a Holtak Serege) vagy, aki csak az uralmát el nem ismerő emberi ellenségeivel akar végezni (Cersei)? Naná, hogy reálisan az Éjkirály, a Mások és a Holtak Serege egy mindent és mindenkit felülíró végveszély, nem pedig a halandó Cersei! Nekünk mégis a fordítottját próbálják eladni. Tényleg el akarják adni ezt a nézőknek (tényleg ennyire hülyének nézik a nézőket), hogy nem az Éjkirállyal (sárkány az Éjkirály sárkánya ellen) folytatott csatában pusztul el egy sárkány (Rheagal), hanem egy skorpiótól? Ekkora ostobaságot! Igen, hülyének néznek a készítők minket nézőket és megpróbálják azoknak, akik erre vevők eladni, hogy egy sárkány nem a Mások elleni csatában esik el, hanem egy skorpiótól. Tényleg el akarják adni ezt a nézőknek (tényleg ennyire hülyének nézik a nézőket), hogy az Északi Sereg fele megmaradt azután, hogy a Holtak Serege teljesen bevette Derest, majd miután bevették az addig legyőzött zombikat újra fel is támasztja az Éjkirály? Ott senki sem maradt életben (semmi nem maradt a seregből a két sárkányon kívül) csak a kriptában rejtőző civilek egy része és az a kb. 6 fő karakter, akiket egyenként kb. 100 zombi támadt (sokan közülük háromszor is a földre kerültek, de túlélték, mert biztos csata előtt beírták a GODMODEot)! Nesze neked realitás! Igen, hülyének néznek a készítők minket nézőket és megpróbálják azoknak, akik erre vevők eladni ezeket az irtózatosan nagy ostobaságokat is. Tényleg el akarják adni ezt a nézőknek (tényleg ennyire hülyének nézik a nézőket), hogy Euron kihalássza Missandeit a csónakjával együtt a tengerből a csata közepén a káoszban (ha annyira fontos volt Szürke Féregnek Missandei, akkor miért nem maradt vele)? Ez is egy irtózatosan nagy badarság. Igen, hülyének néznek a készítők minket nézőket és megpróbálják azoknak, akik erre vevők eladni ezt az idiótaságot is. Tényleg el akarják adni ezt a nézőknek (tényleg ennyire hülyének nézik a nézőket), hogy Bran szerepe mindössze annyi volt az egész sorozatban, hogy ő egy csali és ő az emberek emlékezete és fél méterről szemeznek az Éjkirállyal egyet hosszan és ennyi Bran karaktere? Igen, hülyének néznek a készítők minket nézőket és megpróbálják azoknak, akik erre vevők eladni, hogy Bran karaktere tényleg mindössze ennyi. Tényleg el akarják adni ezt a nézőknek (tényleg ennyire hülyének nézik a nézőket), hogy a Másokról és az Éjkirályról az égvilágon semmit sem tudunk meg, hanem csak annyit, hogy 8000 ezer éve azért készül és 7 évadon át azért menetelt a Holtak Seregével és a Másokkal a Falhoz és döntötte le azt az Éjkirály, mert szimplán gonosz és Végtelen Éjszakát akar és ennyi? Ennyi a legnagyobb misztikus főgonosz karakterének a kidolgozottsága és a Mások háttértörténete? Hát gratulálok! Igen, hülyének néznek a készítők minket nézőket és megpróbálják azoknak, akik erre vevők eladni ezt az ugyancsak irtózatosan nagy ostobaságok is. A készítők teljesen elrontottak mindent, mert úgy lett volna logikus, hogy először foglalkoznak Cerseivel (előbb a kisebb probléma) és utána foglalkoznak (a sokkal nagyobb problémával) a Halállal, vagyis az Éjkirállyal, a Másokkal és a Holtak Seregével utóbb egy mindent eldöntő csatában. Az egyetlen reménye a Trónok Harcának, hogy Martin befejezi a még meg nem írt könyvet, mert hogy abban nem lesznek ilyen logikátlan baromságok az is biztos, hanem az Trónok Harca minőség lesz. A sorozat már az 5. évad elejétől rég nem Trónok Harca minőség (azóta zuhant be a minőség, amióta a sorozat nem követi a könyveket (az 5. évad elejétől).
9/10
chagaal 2019 máj. 06. - 21:53:34 9/10 Előzmény idõjós1010
(2081/2155)
Hát a szinkron költség megspórolva. Az HBO maga alatt vágja a fát. Az HBO3-on az ismétlésnél még a felírat is elérhetetlen.
2/10
Kistupac 2019 máj. 06. - 21:12:33 2/10
(2080/2155)
Sajnos ez a sorozat is áldozatul esett a hallivúdi giccsgyár tombolásának! Számomra a nyolcadik évad harmadik részében nemcsak az Éjkiràly halt meg, de a sorozat is! Olvastuk többen is szerintem a regényeket (mármint az őt eddig megjelent kötetet!) gondolom nem kell emlékeztetni senkit Arya litániájára, Véreb, Királyölő Cersei Lannister stb, szóval a halállistája, erre most mi történik? Arya és a Véreb együtt lovagolnak el a naplementébe?! Hihetelen, hogy Daenerys Targarien is ennyit változott volna az utolsó kötet óta, konkrétan egy felelős vezetőből egy hatalommániás elmebeteg? WTF!!?? Havas Jon mint az utolsó férfi Targarien? Emberek lehet ilyen csúnyán semmibe venni Martin munkáját? Remélem egyszer elolvashatom az utolsó két, esetleg három kötetet még, mert ez a sorozat Havas Jon feltámadása óta minden, csak nem az a monda aminek én megismertem az öt eddigi kötetből.
10/10
pikigeri 2019 máj. 06. - 21:03:21 10/10
(2079/2155)
Három videó arról, hogy a miért nyírta ki a 8. évad 3. része a Trónok Harca sorozatot: https://www.youtube.com/watch?v=Mip2WxAAfOs , https://www.youtube.com/watch?v=92YAfmIxIbg , https://www.youtube.com/watch?v=3G6i15SZQSA
bohus72 2019 ápr. 28. - 21:35:08 Előzmény idõjós1010
(2078/2155)
Május 12-őt olvastam az első szinkronos részre.
10/10
idõjós1010 2019 ápr. 22. - 15:37:11 10/10
(2077/2155)
Már mint van az új évadból két rész, de szinkronnal még az elsőt se látom. Valaki tudja, hogy mikor érkezik ?
10/10
Andrew8 2019 ápr. 15. - 22:26:46 10/10
(2076/2155)
https://www.youtube.com/watch?v=8xEOOENHtjs&t=2s
Szérialáz 194. adás - Trónok harca 8. évad premier 1. rész ismertető