Hát pont ez az ,hogy itt volt pl Agárdi Péter ,akit az ember egy apparatcsiknak vélt aszáraz fajtából.És Alindának köszönhetõen nagyon is érdekes dolgokat hozott ki belõle,és sorolhatnám,hogy kiket ismertünk meg teljesen új oldaláról,Pl Haumant ,Garast,Schwajdát stb.Ráadásul úgy hogy közben a vendég is jól érezte magát.És akkor ez a nagyeszû Sándor Erzsi pl Krizsóval példálózik ,aki még azt sem tudja kihozni a riportalanyból ,amit mindenki tud róla,de azt viszont nagyon esetlenül és görcsösen.:)

Bizony, bizony, már a kritikusok között sincs béke az Olajfák hegyén, ajvé mondanám hová lett
szõkesége és a nõi szolidaritás?
Találomra beütve nevét egy megosztó portálon pici klipeket találni a hölgy alkotásaiból melyek nem nélkülözik a képi közhelyeket, bár ismerjük az õsi sámán ráolvasás lényegét: aki nem tudja csinálni az az ítész.
Még pontosabban, indulatkritikát írni magában rejti azt a veszélyt, hogy aki pennát fog penna által vész el.
Mondjuk ahhoz tényleg mazochizmus kell, hogy valaki folyamatosan Zárórát nézzen.

még valami,nem szoktam utalást tenni a véleményt író személyére ,általában csak a véleményt tekintem,de ha valaki korábbi ebben a topicban elkövetett hozzászólásaidat egy kicsit is átnézi,nem tudja nem észrevenni azt a görcsös elfogultságot,és unalmas szajkózást,ami ezekrõl annyira nyilvánvalóan lesír.Hol alpári stílusban ,hol un . "tekintélyekre" hivatkozva,mint Sándor Erzsi ,aki még sehol nem alkotott semmi maradandót.Viszont nagyon is meg tudja játszani a lila sznobot,leplezvén az amatõrizmusát.Csak egy dolgot ragadnék ki förmedvényes írásából :Már miért kéne ökölbeszorult kézzel és kidúvadt szemmel tenni fel a keményebb kérdéseket? Egyébként akit nem mer támadni sznob Erzsi ,Vitrai sem éppen az érzelmektõl fûtve csinálja riportjait.Ez olyan lenne ,mint az a rossz ripacs ,aki a verset úgy mondja ,hogy közben el is játsza az arcával amit éppen mond.Ettõl óvta mindig Major a versmondókat pl.A többi hülyeségére nem is térek ki,amûsornak egyébként nem háromnegyed egykor van vége ,mert még ezt sem tudta megfigyelni ez a hablatyoló luvnya.
De õ csak hülye ,Te viszont módszeresen fúrsz valakit ,aki jól csinálja a dolgát kivételesen ebben az egyébként hülyéktõl és seggnyalóktól hemzsegõ TVben.

Figyelj mán ,hányszor sütöd még el ezt a lökött, semmihez nem értõ Sándor Erzsit? Akirõl lesír az irigység.Valószínû Te is egy kiszuperált médiamunkás lehetsz vagy valami meg nem értett zseni:D

Azért olvassuk el a tárgyilagos, mértékadó kritikákat is:

http://vasarnapihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=4455&Itemid=43

http://www.pestimusor.hu/index.php?sect=tv&alsect=cikk&id=1392


köztük Sándor Erzsi Pörfikt c. írását is:

Igazság szerint nem lehetne egyetlen rossz szavam sem. Veiszer Alinda is completely perfect. Látszik, hogy felkészült, utánajárt, utánaolvasott, föltúrta a Guglit, jegyzetei katonás rendben elrendezve az asztalán, ujjai között fénylõ golyóstoll.

Veiszer Alinda mostanában naponta negyvenöt percet beszélget az m2-rõl elnevezett halmozottan hátrányos helyzetû csatorna éjszakai, ismétlõ mûsorsávjában, olyankor, amikor biztosan tudhatóan a Veiszer családon kívül nincs ébren ember, aki körülülje a sugárzó kis dobozt. Ennek az állításomnak némiképp ellentmondani látszik az a tény, hogy ismerõseim között nem akad szinte senki, aki ne ismerné Veiszer Alinda nevét, és ne mondaná azt, hogy õ a nagy magyar tévés riporterek új generációjának csillaga, Vitray és Kovalik Károly késõi, ám édes és közös leánygyermeke. Veiszer Alinda nevét sokan ismerik. Sõt tudják róla, hogy felkészült, okos, kérdez és beszélget. Eddig nagyjából háromszázan ültek vele szemközt a Zárórában. Hétfõn asztrofizikus, kedden színész, szerdán génsebész, csütörtökön strandpapucsdizájner. Aztán hétfõtõl megint elölrõl.

Veiszer Alinda beszélgetései jól elõkészített, szépen berendezett és világított rádiómûsorok az éjszakai m2-s nézõi magányban. Nemcsak azért rádiómûsorok, mert két ember beszélgetését bizonyára nagyon nehéz megtévésíteni, ha nincsen semmi tétje, hanem azért is, mert Veiszer Alinda láthatóan (illetve éppen nem láthatóan) nem tûnik fel a képernyõnek. Észrevehetetlen és megjegyezhetetlen. A neve médiára termett, a személyisége pedig egy középiskolai katedrára. Rendes, pedáns, példás szorgalmú osztályfõnöke lehetne sok virgonc nebulónak, akik szemüvege villogásából is jól tudnák, hogy magára erõltetett szigora alatt meleg anyai szív dobog. Veiszer Alinda minden földi jó tulajdonsága a hátrányára válik a képernyõn. Eminenssége, szorgalma, buzgósága, kedvessége, jóindulata akadályozza. A televízió föltalálása óta számított médiakorban, most éppen azt éljük, amelyben keményen kell bekérdezni, és a csomóra kötött riportalanyba a végén még a mikrofont is belevágni. Kálmán Olga, Krizsó Szilvia jobb pillanataikban nagyon is képesek erre. Nem beszélve Oprah Winfreyrõl. Hozzá hasonlóan Veiszer Alinda is „az embert” mutatná meg nekünk. Ha volna olyan, önmagában. Csak hát mindenkihez hozzátartozik a szerepe. A tévébe senki sem azért megy be, hogy a ráirányított kamerának igazat mondjon. Legfeljebb a riporternek sikerül kihúzni belõle. Ha akarja. A Zárórában nem akarja. Veiszer Alinda Zárórája a televízióval együtt felnövõ, ma nagyjából 60-70 évesek (sõt több) kedvenc mûsora, mert felidézi számukra azt a világot, amikor a riporterek még kedvesek voltak, veszélytelenek, mosolyogva és hosszan elidõztek a riportalannyal, belakták a képernyõkrõl a nappalijukat. A tévé dobozán horgolt terítõ kis vázával, a képernyõn színes plexi védõlap, fölül kék, középen sárga, alul zöld, és hétfõn szünnap.

Veiszer Alinda eltévedt az idõben, és nem igazítják útba. Önmaga tökéletes inkognitója. Az a sok ember, aki mind ismeri a nevét, nem ismerne rá az utcán. Bár mindent elkövettek sminkesek és fodrászok, eleddig nem sikerült megjegyezhetõ külsõt szabniuk rá, holott a retró irányát tartva a hetvenes évek Skálabutikjainak valamennyi pasztellban tartott divatvívmányát rápróbálták már. Volt hosszú sálja, hetyke kendõje, viselt apró pöttyöset és széles csíkosat, aggattak rá kisebb ékszereket, bizsukat, néha lenyalják a haját, néha felkacsafarkozzák, mindegy. Az m2 menedzsmentje (ha lenne neki olyan) talán koncepcióvá érlelte Veiszer Alinda megjegyezhetetlenségét. Õ a visszafogott, fegyelmezett, udvarias, mértéktartó, kedves és okos egy nekivadult, fékevesztett, erõszakos, nyomulós médiavilágban. Lám – sugallják –, helye van mégis a moderált tónusnak, a fegyelmezett gondolatnak, az értelmes beszédnek.

Elnézegetvén ezeket a negyvenöt perceket, azt hiszem, nincs helye. Veiszer Alinda mûsorai után nemcsak õrá, de a riportalanyaira sem lehet emlékezni. Felidézhetetlen, hogy kivel üldögélt hétfõn, és kivel csütörtökön. Mit mondtak, mire válaszoltak, mire ment el az a sok mûsoridõ. Talán ez a legnagyobb baj: ennyi felkészüléssel, ennyi szorgalommal, ennyi kitartással, állhatatossággal jó mûsort is lehetne készíteni. Olyat, aminek tétje van, amirõl beszélnek másnap, ami meghatározó nemcsak a média kulturálatlan világában, de a kultúrára fogékony, szellemileg még nem teljesen lezüllött értelmiségi közegben. Veiszer Alinda Zárórája így maga a megúszás. A közszolgálati védekezés, hogy eldugott mûsoridõben, isten háta mögötti csatornán, adunk mi olyan egykor volt, békebeli mûsorokat, amilyenekre vágytok, ne sírjatok, nézõk, nem süllyedtünk egészen a kertévék színvonalára.

Azzal áltatom magam, hogy Veiszer Alinda a közszolgálatiság foglya, ezért nem lehet beazonosítani. Ezért nem lehet olvasni a nevét internetes petíciók alján, nem lehet látni felvonulásokon, politikai töltetû kirajzásokon. Nem köthetõ hozzá semmi. Talán ezért hiszik, hogy alkalmas beszélgetõtársa lehet Schmidt Máriának és dr. Feldmájer Péternek, Jókai Annának vagy Fullajtár Andreának egyaránt. Egy közszolgálati riporter a mai televíziós fogalmak szerint úgy kiegyensúlyozott, hogy nem derülhet ki róla, kicsoda is õ. Nincsen véleménye, nincsenek indulatai, az érzelmei legfeljebb a mosolygásig ragadtatják. Neutralitása rendre átragad a riportalanyaira is. Nagyjából mind a háromszázra, akikkel eleddig beszélgetett. Gyanítom, hogy egyetlen kényelmetlen pillanatot sem sikerült összehozniuk. Kedves, meghitt, okos csevegésben teltek el a mûsoridõ drága és hosszú percei.

A Zárórába meghívott vendég boldogan mondhatja fel saját jól bevált szólamait, kinyilatkoztatásait, mert senki sem fogja eltéríteni, nem fogja megkérdõjelezni. Veiszer Alinda tökéletes tájékozottságáról tanúbizonyságot téve mindig érti, amirõl szó van, és mindig elfogadja a vendége magyarázatát. Kitûnõ riportertanulóként megtanulta, hogy nem egybõl, hanem kettõbõl. Rávár, rákérdez egy kicsit. Nem úgy, hogy fájjon, vagy kényelmetlen legyen. Nem. Csak az érthetõség kedvéért. A nézõ meg hálás. Azt hiszi, jut idõ beszélgetni, holott csak az idõ megy.

Veiszer Alinda faltól falig felkészül a riportalanyaiból. Tudja a gyerekkorukat, az egyedfejlõdésüket, mégis hagyja, hogy azon az úton menjenek, amelyen bejöttek a stúdióba. Mindent tud róluk, mégsem tud meg tõlük semmit. Leleplezésnek, színvallásra kényszerítésnek, szembenézésnek nyoma sincs. A nagyobb baj, hogy az igénye sem.

Veiszer Alinda nem tehet semmirõl, bennem van a hiba. Mert azt akarom, hogy egy negyvenöt perces beszélgetõs mûsor a televízióban ne lehessen kényelmes senkinek. Ne legyen öblös a fotel, narancssárgás a fény, veszélytelen a hangulat. Meccs legyen még akkor is, ha egy halasi csipkeverõnõ ül a riporterrel szemben. Hát még így, hogy minden hájjal megkent közszereplõk, saját glóriájuk fényében. Ha meccs lenne, harc, akkor értelme lenne a kamerának is. Elidõzhetne a feszült ráncokon, tûhegynyire szûkült pupillán, az ökölbe szorult arcon. Vagy éppen a kisimulton, a megnyugodotton. Akkor hozzátenne a beszélgetéshez, nemcsak kísérné. Érdekelne Veiszer Alinda arca, szeme, amikor begyorsul, izgalomba jön, ideges lesz, rámenõs, szemtelen és gyõztes. Érdekelne, ha drukkolhatnék neki vagy akár a riportalanyának. De így csak bámulom, hallgatom, mint egy rádiómûsort, miközben a televízió fényénél a tévéújságot böngészem. Közben éjjel háromnegyed egy lesz, megyek a Veiszer családdal együtt aludni.


http://www.mozgovilag.hu/2009/08/16rolrolsandor.htm

Élmény ez az Alinda.ma Agárdi Péter volt a soros ,aki egy száraz szakbürokrata,de ezt is feloldotta a mûsorvezetõ.Lényegretörõ kérdések emellett.Szóval Vitrayval Fridivel azonos szinten van,de mennyivel csinosabb:)

Érdekeseket mondott ,de nekem azért volt olyan érzésem ,hogy idõnként itt is játszik a közönségnek.

Haumann fantasztikus a zárórában!

Mondom, hogy így jellemezték,valószínû a frekventált részhez viszonyítva nyomortanya.

tegnap este volt Frank Tibor valóban.A pontos titulusát nem tudom ,mert az elejét lekéstem,de az ELTÉn valami tanszékvezetõ lehet,és Teller ismerõse volt és híres emberek leveleit gyûjti:)

Hol szerepelt itt FrankTibor? Én egy másik topikban eltévesztettem, és Frantát írtam helyette. Csak nem Alindával fog beszélgetni, mert arra befizetnék.

mellesleg szennyvíztisztító is lesz (már van) és rengeteg új autópálya,értékben sokszorosa a Müpának és annak a néhány azidõtájt épített épületnek.

Ki ez a Frank Tibor?,remélem nem elírás és Franka Tiborról lenne szó,aki egy szélsõjobbos zugfirkász.

Nem voltam ,de aki volt az azt mesélte ,hogy Prágának csak a belsõrésze olyan szép ,amit a túristáknak mutogatnak ,akülsõ az egy nyomortanya.

Hát azért a megyeri híd az is vót valami,ráadásul pl az tetszik is .

A Müpa nem rossz, bár eléggé légüres térben van.Valószínû ,hogy nem a külsõ kialakítása miatt emlegeti majd az utókor ,hanem a belsõ funkcionális praktikuma miatt.

Gyárfáséknál csak 4. lett a Riporter kerestetik-ben.valami Bakfitty Diána nyert,aki tetszett a lakat Tnek.Tök eltünt a semmibe.A másik aki megelõzte néha sportriportokat készített az M1nél.Ennyit a versenyekrõl.

igen a szocreállal azt akartam kifejezni ,hogy hivalkodó kb mint akalapácsos munkásember az épületek homlokzatán,és olyan anyagból is van,kb olyan hatást kelt mint a díszünnepségeken a vörös posztó az asztalon csak sötétkékben.

Te biztos nem vagy építész ,mondjuk az izlés sem erõsséged:)Pont ,hogy láttam ,azért mondom.Sajna ez a Nemzeti úgy néz ki mint egy Walt disney féle giccsházikó:még a kertitörpék is megvannak az udvarban.Belöl meg még rémesebb azokkal a rikító némileg szocreál szõnyegekkel.a funkciójára meg csapnivalóan alkalmatlan ,hallani és látni nemigen lehet az elõadásokat.mellesleg van Londonban egy kísértetiesen hasonló építmény ,de az vásárcsarnok :).Ennyi.
Nem véletlen ,hogy tervezõje nemigen lett megbízva sem elötte sem utána semmilyen jelentõs feladattal.

Inkább fõzzé!