LEGFONTOSABBAK
65 éves Mel Gibson!
12 érdekességet szedtünk össze róla.
Tévé Vasárnap ezek a filmek feledtetik veled, hogy mindjárt hétfő
Igyekeztünk szórakoztató alkotásokat összeválogatni a szünet utolsó napjára.
Őket búcsúztatta 2020-ban a film világa
Nem volt jó év 2020, ezt aligha kell magyaráznunk, és különösen nem volt jó, amikor össze kell számolnunk, kiket veszített el a film világa. Nagyszerű színészeket, írókat, rendezőket, zeneszerzőket, igazi nagyságokat.
10 érdekesség, amit talán nem tudtál a Szellemirtókról
Kétségkívül a világ egyik legjobb, és mint a legjobb alkotásoknál lenni szokott, nem ment minden simán, mire a film eljutott a mozikig.
Az öt leghíresebb kitalált medve
A klasszikus erdei ragadozók közül a farkas főgonosz ősellenségként, a róka pedig, mint sunyi tyúktolvaj vonult be a köztudatba és a történetekbe. Hogyan sikerült akkor a medvének olyan remek reputációra szert tennie, hogy 1902 óta gyerekek milliói szorongatják plüss mását alvás közben? A mackóknak remek követei akadtak a könyvek és filmek világában. Íme az öt leghíresebb kitalált medve – és néhány különdíjas.
7 meghökkentő Bond-kütyü a 007-es legjobb filmjeiből
Pierce Brosnan mindent látó napszemüvegét alighanem sokan megirigyelték, Roger Moore felragasztható harmadik mellbimbóját már kevésbé.
Most a TV-ben Teljes tv műsor
Vasárnapozó
Rutkai Bori Banda: Karácsonyi Koncert - rögzített előadás // TRIP WebSzínház
ONLINE, január 3., egész nap
Mesekoncert játékkal, bábokkal, mert karácsonyra mindannyiunknak kell egy kis varázslat! Ezért a Ruttkai Bori Banda megidézi a mesebeli karácsonyt a Hópehelykeringővel, megtáncoltatják az egész családot a Csizmacsacsacsával, elrepülünk Hópapa szánkójával a Karácsonyvárhoz, aminek minden ablaka mögött egy újabb csoda és egy újabb mesedal rejtőzik.Természetesen Bori színpompás horgolt bábjai is veletek ünnepelnek, de nem csak a téli dalok szereplői, hanem a Banda legkedveltebb figurái is ünnepi díszbe öltöznek: a Sárkányjárgány Sárkányszánkóvá alakul, meglessük milyen egy igazi karácsonyi diszkó Rizibizi néniéknél, és hogy hogyan készülnek az Űrcsűrben az Űrdöngölők a szilveszteri mulatságra.Egy igazán egyedi ajándékkal, a zenekar vidám, táncos, ugyanakkor szívmelengető és meghitt téli dalaival, ünnepi koncertjével lephetitek meg magatokat és másokat is.Az élő koncertet a teljes zenekarral a TRIP hajó színháztermében vették fel, már csak ti, azaz a közönség hiányzik! Rutkai Bori (ének), Darvas Kristóf (zongora), Nemes Janó (szaxofon, fuvola), Szerető Dániel (basszusgitár), Németh Csaba (dob)
Kiscsillag - Streamkoncert: visszanézős
ONLINE, december 3., egész nap
A Kiscsillag most egy interaktív streamkoncerttel kárpótol titeket az elmaradt 15 éves buli, a lemezbemutató, a Fishing és számos más koncertért. A buli interaktív lesz, lehet számot kérni és videókamerán keresztül be is kapcsolódhattok a koncertbe, ami után diszkó is lesz. Otthoni dresscode: NDK-s műfenyő, szandál, zokni. Nem értél rá december 30-án? Immár elérhető a "visszanézős" jegykategória: nézd vissza a rögzített koncertet egy 30 napig felhasználható linkkel! Fontos! A link a megnyitást követően 24 órán át használható fel!
Vas Laci - online bemutató
ONLINE, január 3., 10:00
2021. január 3. történelmi pillanat lesz a Vojtina Bábszínház életében, hiszen most először fordul elő, hogy online tartjuk meg egy előadásunknak a bemutatóját.A Vas Laci próbaidőszaka korántsem nevezhető zökkenőmentesnek, hiszen a próbafolyamat többször is félbeszakadt a korlátozások következtében. November elejétől egészen december közepéig tartott megszakításokkal együtt.A rendező, Markó Róbert Vas Laci magyar népmesei vonásait, és bukovinai székely történetet is felhasznált az előadáshoz.A vetítést ingyenesen lehet megtekinteni a Vojtina Bábszínház Facebook-oldalán, és a YouTube-csatornáján január 3-án, vasárnap 10 órától.Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, még az üveghegyeken is túl, volt egyszer egy király, annak egy fia meg három lánya. A fiút Vas Lacinak hívták, mert olyan erős volt, mint maga a vas. No de nemcsak erős volt Vas Laci, de csintalan is: hét ördög lakott benne. Egy nap annyira megmérgelte magát a nővérei civakodásán, hogy azt kívánta, nyelje el őket a föld. És így is lett. Laci nem tehetett egyebet, útnak indult, hogy felkutassa a nővéreit. Ezzel vette kezdetét Laci útja az izgalmas kalandok és a hőssé válás felé. A magyar mese- és mondavilág egyik legmozgalmasabb klasszikusa Benedek Elek meséje nyomán, új köntösbe öltöztetett hagyományos bábtechnikák segítségével, élőzenével fűszerezve kel új életre a Vojtina Bábszínház színháztermében.Az előadást 4 éves kortól ajánljuk!
Budapest Bábszínház: Holle anyó
ONLINE, január 3., 10:30
Élt egyszer egy özvegyasszony, akinek volt két lánya: az egyik szorgos, a másik lusta. Az özvegy sokkal jobban szerette a lustát, mert az édeslánya volt. Így kezdődik a szorgalmas és a lusta lány évszázadok óta újra- és újramesélt története, melyben a kút mélyén egy másik, varázslatos világ nyílik: Holle anyó birodalma. Minden munkát a másiknak kellett végeznie. Ott ült szegény napestig a kút mellett, és font, egyre font, míg csak a vér ki nem serkent az ujjából. Le akarta mosni a kútnál, de az orsó kicsusszant a kezéből, és beleesett a vízbe. A lány hazaszaladt a mostohájához, s elpanaszolta neki, mi történt. Az meg, ahelyett, hogy megszánta volna, kegyetlenül ráripakodott: „Ha beleejtetted, szedd is ki belőle!” Mit volt mit tenni, a szegény lány összeszedte minden bátorságát és az orsó után ugrott…Holle anyó a természet változásaiért felel, aki a földben megbúvó ércek gazdája, és akinek a dunnájából hullik a hó. Holle anyó világában a mostohatestvérek bejárják a jóság, tisztelet, szorgalom, segítőkészség, egyben a felnőtté válás útját. Persze ki-ki a maga módján. Az előadás különlegessége, hogy a ritkábban használt marionett és pálcás bábtechnikát is alkalmazza, amelyek segítségével igazi varázslat jöhet létre a színpadon. Rendező: Kuthy Ágnes Az előadás színlapja
Győri Nemzeti Színház: Ludas Matyi jr.
ONLINE, január 3., 11:00
Ez az előadás Ludas Matyi legendájáról szól. Egy másik - ám rendkívül hasonló - mese, mint amit Fazekas Mihály írt. Az ő meséje kétszáz éve született, és kábé akkoriban is játszódik. Ez egy másik kor - az 1910-es évek második fele - , a karakterek is megváltoztak. A mi Ludas Matyinknak esze ágában sincs hőssé válni, legszívesebben mentené az irháját, retteg az újabb veréstől. Összeszedi magát, és nekilát, hogy befejezze szépapja történetét...A zenés vígjátékot tizennégy évvel ezelőtt mutattuk be először a Kisfaludy teremben. Rendező: Kszel Attila Az előadás színlapja
Móser Ádám - téli minikoncertek
ONLINE, január 3., 17:00
Móser Ádám minden délután rövid, kb. 10 perces minikoncertet ad saját szerzeményiből, improvizációiból, amit élőben, a facebook-oldalán közvetít. Az első, tavaszi karantén második napjától kezdve két hónapon keresztül játszottam minden nap 17:00 órától az erkélyemen, amit online közvetítettem facebook oldalamon. Akkor kiderült, sokaknak lett fontos az, hogy minden nap számíthattak a 10 perces minikoncertjeimre. Most, a téli kijárási tilalom idején még fontosabbnak érzem, hogy ugyanígy elérhető legyen azoknak, akik akkor követtek, illetve akik ezután találnak majd rám, ezért minden nap 20:00 órától, az esti bezártság és csend kezdetén ismét online koncertekkel jelentkezem. "A tangó nekem mindig kultúrák találkozásáról szólt, ahogyan a sanzon is. Hagyományok törésvonalai mentén születő feszültségről, annak feloldásáról. Szenvedélyről, életről. A tangóban ugyanúgy benne van Kelet-Európa, mint Argentína. New York, Odessza. A sanzonban a balkán és Párizs.Zeném központi gondolata az improvizáció szabadsága. Francia, zsidó, argentin, balkáni és cirkuszi zenék keverednek kortárs elemekkel." (M.Á.)
Győri Nemzeti Színház: Chioggiai csetepaté
ONLINE, január 3., 19:00
Goldoni komédiájában egy Velence melletti, mediterrán halászfalu elevenedik meg, amelynek főterén csipkeverő lányok és asszonyok kapnak össze, hogy aztán a férfiak is jól elmondhassák a magukét. A piszlicsáré okokból kirobbanó, de végül egész Chioggián elhatalmasodó kalamajka váratlan fordulatokat tartogat. A kérdés már csak az, hogy a jegyző - maga Goldoni - el tudja - e csitítani a kedélyeket és kibékíteni a szerelmeseket. A komédia szusszanásnyi pihenőt sem enged a nézőnek: poénból poént ránt, valójában azonban hatalmas szívről és hihetetlen emberi bölcsességről árulkodik, és a feltétel nélküli szeretetről mesél. Rendező: Szűcs Gábor Az előadás színlapja
Örkény István Színház: A hattyú
ONLINE, január 3., 19:00
Felvételről! A hattyú mesterkomédia: bravúros humorú, szellemesen éleslátó, pestiesen gúnyos. Egy trónfosztott dinasztia feje, Beatrix, tűzön-vízen keresztül próbálja visszajuttatni családját a hatalomba. Ehhez egyetlen eszköz van a kezében: féltve őrzött lánya, Alexandra. Őt kell hozzáadni Albert herceghez, a Monarchia trónörököséhez. Albert azonban nem érdeklődik, és Beatrix okos asszonyként pontosan tudja: a férfi figyelmét egy nőre igazán csak egy másik férfi figyelme tudja felhívni. „Egy uralkodó sohasem mondhat le. Trónjától megfosztani lehet, uralkodói jogait megvonni tőle lehet. Ez rendben van. Mert ez merő erőszak. De ez nem kötelezi arra, hogy elismerje: elvesztette uralkodói jogait. Engedhet az erőszaknak, attól függően, milyen időben és milyen körülmények közé kerül, de lemondani soha, soha, soha! És ha mindannyiunknak pusztulnia kell is, akad még Habsburg elegendő.” (Bourbon-Pármai Zita, az utolsó magyar királyné) Az előadás Molnár Ferenc örököseinek engedélyével jött létre. Az előadás színlapja A sikeres vásárlást követően a megadott e-mail címre megküldik az előadás linkjét, amelyre kattintva megtekinthető lesz az élő közvetítés.
Tévéajánló
Jojo Nyuszi
Taika Waititi író-rendező a tőle megszokott stílusban készítette el humorral és érzelemmel teli új filmjét, a Jojo nyuszit-t. A második világháború idején a magányos német kisfiú, Jojo elképzelései a világról alapjaiban rendülnek meg, amikor felfedezi, hogy egyedülálló anyukája egy zsidó lányt rejteget házuk padlásán.
Nász-ajánlat
A bevándorlási hivatal ki akarja toloncolni az országból az illegális bevándorló Margaretet. A nő azt állítja, hogy házasodni készül, így nem küldhetik vissza a hazájába. A gond, hogy a vőlegénye, a gyanútlan asszisztense mit sem tud erről.
Rossz anyák karácsonya
Az év legvarázslatosabb ünnepén, mikor minden pillanat csupa öröm és boldogság... na, ilyenkor köthetik csak fel igazán a gatyájukat az anyukák: jön a rohangálás az ajándékok után, a dekorálás és a napokon át tartó főzés. Nem is csoda, hogy Amy, Kiki és Carla ismét fellázad.
BÚÉK
Szilveszter éjjelén bármi megtörténhet. Jó is, rossz is, furcsa is. Egy baráti társaság úgy dönt, hogy egy játékkal fűszerezi meg a bulit: egész este mind a heten úgy telefonálnak és írnak vagy fogadnak üzeneteket a mobiljukon, hogy a többiek is láthassák, hallhassák őket.
A nagy szépség
Jep Gambardella, író és újságíró a római társasági élet központi figurája. Annak ellenére, hogy tehetséges írónak tartják, mindössze egy könyvet írt, azt is 40 évvel ezelőtt. Jep az írás helyett legtöbb energiáját abba fekteti, hogy részt vegyen a felső tízezer társasági rendezvényein, a hajnalig tartó partikon és bulikban.
Erőpróba
Sean Porter fegyőrként dolgozik az egyik Los Angeles-i javítóintézetben. Elkeseredéssel tölti el, hogy a szabadlábra került fiatalok többsége rövid időn belül újra a börtönben köt ki, vagy erőszakos halált hal az utcán. Munkatársával, Malcolm Moore-ral a maguk módján próbálják önuralomra és felelősségtudatra nevelni a srácokat.
CIKKEK
Frances McDormand a legjobb film és a legjobb színésznő kategóriában is Oscart-kaphat
A nomádok földje főszereplőjeként és a film producereként is megnyerheti a rangos díjat a jövő évi gálán.
Programajánló Első vasárnap
Az új év első vasárnapján is #maradjotthon!, hogy hétfőre tökéletesen kipihend magad! Segítünk tájékozódni a világhálón.
Podcast Ez volt 2020-ban az 5 legjobb sorozat és az 5 legjobb film – Ismét Port.hu Podcast
Feltámadt a Port.hu saját gyártású podcastje, a PORTcast. 2021-es első adásunkban górcső alá vettük az óév mozgóképes termését, amelyre igencsak rányomta a bélyegét a világjárvány, a sok mozibezárás és a streaming platformok előretörése.
Filmes érdekességek 2+4 dolog, amit talán nem is tudtál a Nincs kettő négy nélkülről
Mi lehet jobb Bud Spencernél és Terence Hillnél? Két Bud Spencer és két Terence Hill! Összeszedtünk néhány érdekességet a pofonosztó páros egyik legjobb filmjéről.
Portré Öt éve hunyt el Zsigmond Vilmos, Hollywood egyik legnagyobb hatású operatőre
Egyik leghíresebb filmesünk olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Steven Spielberg, Brian De Palma, Michael Cimino vagy Woody Allen.
Tévé Még egy utolsó falat karácsony – Romkomok amiken nem kell gondolkodni
A töltöttkáposzta-bejgli-család megemésztésének embert próbáló feladata szükségessé tesz némi könnyen fogyasztható szórakozást, ami még annyi aktivitást sem igényel, mint egy társasjáték. Vége az ünnepeknek, mindjárt fabontás, íme pár film amivel pár pillanatra még megidézhetjük a karácsonyt, és gondolkodni sem kell rajtuk!
PORT.hu Nekünk ilyen volt 2020
Nem egyszerű évet zártunk: sok minden történt, és sok minden változott. Nekünk, a Port.hu munkatársainak világossá vált, hogy olvasótáborunk rendkívül lojális hozzánk: rengeteget olvastatok, kattintottatok, ha kellett, kritizáltatok. Köszönjük 2020-at, és várunk titeket idén is! Boldog új évet!
Online Újra együtt a Heti Hetes szereplői, kár, hogy csak egyetlen alkalom volt
A Partizán című műsorban múltat idéztek, a kétezres évek elejének politikájáról és személyes ellentétekről vallottak, meglepő és szókimondó őszinteséggel.
Ma Rainey: A blues nagyasszonya – Chadwick Boseman búcsúszerepe lebilincselő
Megdöbbentő úgy nézni a színész elementáris erejű játékát, hogy tudjuk, itt már nagyon súlyos beteg volt; de a soul születéséről és a fekete történelem egy szeletéről szóló film a saját jogán is megállja a helyét.
Ők a humor igazi nagyágyúi
A Dumaszínháznak köszönhetően már nálunk is népszerű a stand-up. Ha kíváncsiak vagyunk rá, hogyan szórakoztatnak a legjobbak a műfaj őshazájában, Amerikában, akkor szerencsénk van, a Netflixen ugyanis több tucat stand-up-előadás érhető el magyar felirattal. Ezekből válogattunk.
Ismerd meg Az utolsó szamuráj kulisszatitkait!
Mennyire lehet hiteles az a film, amelyben Tom Cruise szamurájnak öltözik? Az összeállításunkból kiderül.
ketrec
2020 legjobb videojátékai
Évértékel Grath, Stöki, Sasa és Mazur, vagyis összeállt a gémer újságírók Bosszúállók-csapata (vagy Suicide Squadja, kinek hogy tetszik).
Kritika: Az utolsó asszony [18+]
Marco Ferreri botrányfilmje, Gérard Depardieu-vel és Ornella Mutival a főszerepben.
CineArt Blog Az emberiségnek befellegzett
Az éjféli égbolt – kritika.
Vámpírfog, frölonok, Kaland, Játék, Kockázat, karácsony 1989-ben
A cukkermukker Cthulhutól a Doom karanténos kiadásáig – Best Of Nerdblog 2020!
CineArt Blog Ezek voltak 2020 legjobb filmjei
Az év eseményei során megtörni látszott a mozi és a streaming közti határ.
Játékok a Polcról Év végi bakiparádé
Vicces válogatás a videós bénázásokból.
Kultúrpart A 10 legjobb dal 2020-ból
Rock/metal műfajba hajló, vegyes összeállítás.
paleotóp Tizenkét újabb őslénytani felfedezés 2020-ból
Rövid hírek a paleontológia izgalmas világából, amelyekre év közben nem jutott elég idő.