Az utolsó indiánkönyv hónapokon át olvasható antológia az európai rézbőrűekről, erről a sajátos csoportról, akik Baktay Ervinnel a Dunakanyarnál, Cseh Tamással a Bakonyban ásták ki a csatabárdot a lélek nélküli civilizáció ellen.
Az előző nemzedékek hallhatták, hogy Neil Armstrong azt mondja: „kis lépés az embernek, nagy lépés az emberiségnek”. Mi hallhatjuk, amint Jeff Bezos megköszöni az Amazon minimálbéreseinek, hogy finanszírozták repülését az űrbe.
A sztárfilozófus, aki írt már a tömeges kiégésről, az önkizsákmányolásról és a kapitalizmus okozta kóros pszichés elváltozásokról, most amiatt aggódik, hogy elveszítjük a szépséget. Hogy miért? Mert mindennel célunk van, fogyasztani akarunk és nem szemlélni, gyorsítani és nem megállítani akarjuk az időt. Igaza van? Még szép.
A felolvasóestre betévedt tévelygő lélek megmutatta a mennyország fölfelé, de csak annyit ért el, hogy Buddy Endre számba vegye a földkerekség legrövidebb verseit, Tandori sakkverseitől egészen a négylábú M-betűig.
A mozik újranyitnak, de Quentin Tarantino nem filmet készített, hanem könyvet írt, amivel rögtön az amerikai sikerlista élére tört. A Once Upon A Time In… Hollywood hétfőn jelent meg. Gyorsan elolvastuk, hogy kiderüljön, érdemes-e a rendezőnek ezért visszavonulni, ígérete szerint ugyanis többek között regényeket szeretne írni.
Hajnalban írj, vagy éjjel? Mutasd meg vagy rejtsd el, ami már készen van? Erőltesd meg magad, míg el nem kap a flow, vagy ne erőltesd, várd, amíg megérkezik, mint az árvíz? Mivel Buddy Endre régóta ír (sok mindent), fokozottan kíváncsi arra, mit tanácsolnak A Nagy Írók. És kiderül, hogy abban sem tudnak megegyezni, hogy az íráshoz kell-e vagy tilos inni.
Tízmillió futballszakértő országa vagyunk. Irodalmárok, írók, de még olvasók is jóval kevesebben vannak ennél. A közös halmaz viszont meglepően nagy. Rejtő Jenő a nászútján is meccsre ment, Esterházy könyvet írt focirajongásáról.
A könyvesboltban jártam, és megakadt a szemem ezen az új regényen, amelyet a hazánkban ismeretlen és nagyon fiatal szerző, Irene Solà jegyez. Megakadt a szemem rajta, mert gyönyörű a borítója, a címe meg annál megragadóbb, minél tovább ízlelgeti az ember.
Marina Abramovićcsal kegyesebben bánt az idő, mint ahogy ő bánt a testével. Önéletrajzát olvasva arra gondoltam: hogy van még életben ez a nő? Mi a titka, hogy 74 éves, de húszat letagadhatna? Aztán persze akadtak ennél mélyebb észrevételeim is.
Jack Kerouac szélesvásznon? Joyce-adaptációt készít Tarr Béla? Nádas Péter iMAX szemüveggel? Buddy Endre szerint sok-sok kiváló regényfeldolgozást készítettek filmesek, de az egész mégiscsak olyan, mintha le akarnánk festeni egy szimfóniát. Nem menne. És nem hallanánk.
Első közéleti élményemnek talán azt mondhatom, amikor egyszer egy általános iskolai tanórán – mivel éppen a kormány, az ellenzék és a politikai pártok fogalmairól volt szó – önkéntelenül is kiszaladt belőlem a vallomással is felérő kijelentés: – Pfujj, ______! – és mondtam az egyik politikai párt nevét.
Mit olvasson az Ember gyermeke? Jókait, Wass Albertet, Zrínyit? Kosztolányit, Salingert, Tolkient? Talán a legjobb, ha hagyjuk barangolni abban a végtelen könyvtárban, amit Borges bábelinek nevezett, tudva, hogy sem ő, sem mi nem fogunk a végére érni. Lectori salutem! Ez Buddy Endre első posztja.