Közeleg a halloween, járd hát be velünk virtuálisan Los Angeles kultikus mozis és tévés szellemjárta helyeit, hiszen itt nem kevesebb mint huszonegy kísértetházat tartanak számon.
Hollywood egyszerűen nem tud leszokni róla, hogy időben egymáshoz nagyon közel mutassanak be nagyon hasonló produkciókat (ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy jelenleg Guillermo del Toro és a Disney is dolgozik a maga Pinokkió verzióján), szóval íme újabb öt filmes ikertorony!
Az, hogy Hollywoodban mindössze néhány hónapos különbséggel mutatnak be nagyon hasonló produkciókat, gyakoribb, mint gondolnánk. Így a cikkünk első részében ismertetett Armageddon/Deep Impact, Z, a hangya/Egy bogár élete, A tökéletes trükk/A mágus, Kutyám, Jerry Lee/Egyik kopó, másik eb és Herkules/Herkules legendája baleseteken kívül is találtunk még kínos egyezéseket.
Habár 29 évvel ezelőtt olyan produkciókat mutattak be, mint A bárányok hallgatnak, A szépség és a szörnyeteg című Disney rajzfilm, a Thelma és Louise vagy a Hook, 1991 volt az egyik legsötétebb év az Álomgyár számára.
Alex Winter filmjéből, A showbiznisz gyermekeiből kiderül, amit eddig is tudtunk: a gyerekszínészek másként nőnek fel, mint a többi kölök, és nem csak jó történik velük.
A komikus félig önéletrajzi, félig fikciós művet alkotott, és reméli, hogy Cruise nem veri pofán miatta.
Az HBO siker(gyanús)sorozata körül nagy a felhajtás, és bár a Stanley Gardner szeretett regényfigurájára írt sorozat még csak most kezdődött el, mi is vevők vagyunk rá akár hosszabb távon is.
A híresen perfekcionista rendező új filmjében kétszázszor ismételtetett meg egy jelenetet Amanda Seyfrieddel. De olyan is volt, hogy egyetlen jeleneten öt napon át dolgoztak. Normális?!
Az Amerikai Horror Story és az American Crime Story alkotója szerint az Álomgyárban 1947-ben bármi megtörténhetett – és meg is történt. Mi pedig nagyon szívesen elhisszük neki. A PORT.hu mai streaming ajánlata a Netflix egyik friss sorozata.
Jim Parsonsnak fogalma sem volt, mihez fog kezdeni a bogaras fizikus bőrében eltöltött 12 év után. Aztán jött a sorozatpápa, Ryan Murphy…
Már 102 évvel ezelőtt volt egy influenza, ami miatt leálltak a forgatások, és bajba kerültek a színészek – ez volt a spanyolnátha.
Akárcsak Harley Quinn, Sonic vagy a troll babák. A filmforgalmazók digitálisan kikölcsönözhető blockbusterekkel válaszolnak a koronavírusra.
Nyilván baromi sokba kerül az Álomgyárnak is a vírus, és van, aki már konkrét becslésekkel is előállt az elnapolt premierek, a leállított forgatások és bezárt mozik miatt. Elég nagy számról van szó.
Sok újdonság nincs benne: az egykori gyereksztár ugyanazokat vádolja, akiket már korábban is név szerint említett – köztük például Charlie Sheent.
A február 5-én 103 éves korában elhunyt színészlegendáról saját családtagjai mellett az Álomgyár legnagyobbjai is megemlékeztek.
Egy aukción lehet licitálni az elzárt magányosságban élő Greta Garbo legközelebbi barátjának írt intim beszámolóiért.
A Zeroville-ben olyan sztárok szerepelnek, mint James Franco, Megan Fox, Seth Rogen vagy Will Ferrell, mégis hatalmas bukás.
Mindenki rettegve várta, hogy kiderüljön, hiszen mostanában a kultrendező sokszor elmondta, hogy ez lesz az utolsó filmje.
Ott áll Kertész Mihály meg az egész stáb, és nem tudja, hogyan fejezze be a filmtörténet leendő klasszikusát, hogyan legyen a film elég hazafias, és mit csináljon hirtelen felbukkant lányával.