Sarah Jessica Parker, Cynthia Nixon és Kristin Davis egy közös közleményben fogalmazták meg véleményüket a sorozat, illetve És egyszer csak… című folytatása színészéről, Chris Noth-ról.
Meglepő módon egy szinte a semmiből jött új magyar alkotás két ismeretlen forgatókönyvíró-rendezőtől ragadja meg eddig a legjobban a MeToo-ügyek rákfenéjét. Kritika a Legjobb tudomásom szerint című filmről.
A Komfortos mennyország szerzőjét, Alice Seboldot még egyetemistaként erőszakolta meg egy férfi, meg is írta a memoárjában, de egy ártatlan került börtönbe.
A Spartacus néhai sztárját az 1981-ben elhunyt színésznő húga, Lana Wood vádolja nemi erőszakkal Little Sister című könyvében. Az esetről korábban is pletykáltak már Hollywood-szerte, de eddig senki sem nevezte meg Douglast.
Az új 007-es film, a héten bemutatandó Nincs idő meghalni rendezője, Cary Fukunaga nemrégiben kimondta, amit a közönség eddig is tudott: a korai Bond-filmek főhőse „alapvetően erőszaktevő volt”. De hoz ez vajon valamiféle változást a jövőben?
Egy nő azt állítja, hogy a Nobel-díjas dalszerző-énekes még 1965-ben molesztálta, amikor ő mindössze 12 éves volt.
Rosanna Arquette, Aisha Tyler, Rosie O’Donnell és más hírességek sem fukarkodtak a trágár jelzőkkel a Twitteren, miután a szexuális zaklatásért elítélt színész egy eljárási hiba miatt távozhatott a börtönből.
Egy Effie nevű nő azt állítja, a színész négy órán át erőszakolta, közben többször a falhoz verte a fejét, és ostorral ütötte.
Egy már ismert 2018-as ügyről van szó, amit először elutasítottak a hatóságok, ám még a múlt decemberben mégis úgy döntöttek, hogy az ügy bíróság elé kerül.
„Karrierem legrosszabb napja volt” – mondta a pszichopata Ramsay Boltont alakító Iwan Rheon, akinek a karaktere a sztori szerint a nászéjszakán megerőszakolta a hozzákényszerített Sansa Starkot.
Az akkor 22 éves áldozat bizakodó, a színész ügyvédje azt állítja, csupán egy Franciaországban szokásosnak számító jogi eljárásrendi kérdésről van szó.
2017 októberében pár nap különbséggel egyszerre két cikkben is leleplezték Harvey Weinsteint, a szexragadozó, évtizedek során nők tömegeit zaklató hollywoodi filmproducert. Egy héttel később Alyssa Milano színésznő kiírta a Twitterre a #MeToo, azaz „engem is” jelmondatot – elképesztő hullámot indítva el. Mindennek három éve. Mi történt akkor és azóta a mozgalommal?
A CSI: A helyszínelők című krimisorozatnak a floridai világvárosba helyezett spin-offja az alapszériát közelítő népszerűségre tett szert: 2002-től kezdve tíz évadon át futott, s habár már nyolc éve véget ért, a magyar csatornák a mai napig műsorra tűzik. Te vajon mindent tudsz róla?
„Mégis mi a sza*t képzeltem, hogy Woody Allennel és Roman Polanskival dolgoztam?” – nyilatkozta a Titanic Oscar-díjas sztárja.
Tovább folyik a botrányos Johnny Depp kontra Heard per. A színésznő korábbi alkalmazottja Heard ellen tanúskodott.
Kobe Bryant annak idején Oscar-díjat is nyert a legjobb animációs rövidfilm kategóriájában. Most „tévés Oscarban” részesülhet a helyi érdekű Los Angeles Area Emmy Awardson.