Nagyszabású történelmi tablót ígértek, de a nagy francia forradalomnak csupán bizonyos mozzanatait látjuk, sokszor minden kontextus nélkül, de van benne guillotine!
A mozikban Liam Neeson új rosszember kergetős filmje, amire főleg azért fogunk emlékezni, mert a színész valami marhaságot mondott, pedig sokkal jobb, mint az előző munkái.
Ismerik a viccet, amikor a dörzsölt New York-i digó és a fekete zenész elmennek a rasszista vidéki suttyók közé? Biztos nem, mert ez nem vicc, valós sztori, és egyben Oscar-esélyes film.
A BUÉK után újabb magyar vígjátékban nevethetünk azon, hogyan hazudnak a párok egymásnak és más pároknak, vagy rácsodálkozhatunk arra, hogy milyen rendező lett Dobó Katából.
A rendkívül sikeres 2017-es tinihorror folytatásában ugyanazt csinálják újra és újra és újra, mint az időhurokba került első részben, csak többen és kevésbé viccesen, de az alapötlet még nem kopott el teljesen!
Az emlékei után kutató egyszerre törékeny és bivalyerős kiborglány története bővelkedik a látványos akcióban és néha felesleges erőszakban, Robert Rodriguez és James Cameron pedig összehozott egy emlékezetes világot.
Az 1960-as évek elején járunk, amikor még nem minden lány tudta, hogy mi vár rá a nászéjszakán. Aki persze tudni akarta, azt tudta, hősnőnkről viszont majdnem 110 perc után sem tudjuk, mit gondoljunk.
A lengyel Pawel Pawlikowski lengyel nyelvű filmjét meglepő módon három kategóriában, legjobb filmként, legjobb rendezésért és legjobb operatőri munkáért jelölték Oscarra.
A zseniális fizikus srácot ejti a csaja, ő pedig időgépet készít, hogy kijavítsa minden hibáját. Mármint a sajátjait, nem a csaja hibáit, pedig azt kellett volna!
Az összetéveszthetetlen stílusú koreográfus most két nőt és egy férfit engedett egymás közelébe, akik nem sok jót mutatnak rólunk, nekünk.
Nem azért, mert nem szeretjük a szlovákokat, hanem mert a magyar szinkronban egyszerűen nem lett volna értelme a magyarul beszélő megszállt kisfiúnak.
Ha eltekintünk a ténytől, hogy alapvetően egy majdnem kétórás Lego reklámfilmet nézünk, akkor roppant szórakoztató a film tudatosan blőd humora és a ránk zúduló popkulturális utalásáradat.
Pintér Béla és társulata nem hétköznapi módon ünnepelte meg fennállásuk huszadik évfordulóját. Szolidan indul, de aztán nagyon bedurvul a buli.
A görög botrányrendező, Yorgos Lanthimos eddigi legkönnyebben emészthető munkája is a forgandó szerencséről és az esendő emberi természetről szól, ami összesen tíz kategóriában esélyes az Oscarra!
A Tízparancsolaton egyenként sorra elbukó embersorsok krimiszerű történetté állnak össze, amelynek végén nem sokan maradnak életben.
Egy mélyszegénységben élő, szüleitől először elszökő, majd azokat bíróság elé citáló kisfiú története az idei libanoni jelölt a legjobb idegen nyelvű film kategóriában, és mi már most adnánk neki egy Oscart.
Új nagy kedvencünk, Timothée Chalamet újra önmagát kereső értelmiségi srácot alakít, aki elveszik a drogok világában. Garantáltan megtörtént esemény, garantált aggodalom a szülők részéről!
Bizony, van itt minden, dráma, tragikus női sorsok, történelmi fordulópont, vallási téboly és visszafojtott szexualitás, de a filmre a csodás díszletek miatt fogunk emlékezni.
Matthew McConaughey és Anne Hathaway legújabb filmje csakis akkor válhat élvezhetővé, ha a néző már előre tudja, hogy itt sok minden csak látszat, hogy a végén nagy csavar várja!