Sharon Tate meggyilkolásának szomorú évfordulója alkalmából (1969. augusztus 9-én ölték meg a Manson család tagjai) összeszedtük azokat a legjobb filmeket és sorozatokat, amelyek megváltoztatták a történelmet – abban az értelemben, hogy egy alternatív történelmet mutattak be. Esetenként SPOILEResek leszünk!
Összegyűjtöttük azokat a legszórakoztatóbb és/vagy legmeghökkentőbb eseteket a filmtörténelemből, amikor a stúdiók feláldozták az igazmondást a figyelemfelkeltés oltárán.
Összeállításunkban nem az olyan, egyértelműen toxikus viszonyokat ábrázoló filmeket gyűjtöttük össze, mint a Holtodiglan, a Nem félünk a farkastól, a Gázláng vagy a Végzetes vonzerő, hanem azokról az alkotásokról rántjuk le a leplet, amelyek romantizálják a mérgező párkapcsolati viselkedést.
Még be sem mutatták, máris mindenki gyűlöli a Netflixre érkező, Dakota Johnson főszereplésével készült Meggyőző érveket. Azok szerint, akik már látták, „ez a valaha készült legrosszabb Jane Austen-adaptáció”, amit „kínszenvedés végignézni”.
A Marvel-féle képregény-adaptációknál már hagyománnyá vált, hogy mindig kapunk valami kis bónusz jelenetet a vége főcím alatt vagy után. Az utóbbi időben azonban egyre nagyobbat reszkíroznak ezekkel a minijelenetekkel.
A közelgő netflixes Marilyn Monroe-életrajzi film, a Blonde kapcsán megnéztük, hogyan jutott el Ana de Armas, ez a kubai születésű színésznő jelentéktelenektől kezdve egyre fontosabb szerepeken át odáig, hogy ő keltheti életre az amerikaiak legendás bombázóját.
A 2010-es évek kifejezetten erős volt a fantasy filmek szempontjából – már amennyiben a műfaji meghatározást kicsit lazábban kezeljük. Így viszont egy magyar alkotás is befért a legjobbak közé!
A Fekete telefon című kamaszhorror/pszichothriller Stephen King és a Stranger Things világában merül el, csak ezúttal King fia, Joe Hill novelláján keresztül. Kritika.
Az Apple TV+ most zárult hatrészes sorozatában, Az essexi kígyóban Claire Danes és Tom Hiddleston próbálják meg visszaadni Sarah Perry azonos című könyvének csodáját. Kritika.
1976. június 4-én hunyt el a magyar színészlegenda, aki nemcsak versmondásban és a színházban alkotott nagyot, de filmekben is. Összeszedtük, mely alkotásokkal emlékezhetünk rá, amelyek egytől egyig elérhetők a Filmión, a Nemzeti Filmintézet streaming platformján.
Jön három hosszú nap, vár ránk egy csomó tartalom a streaming szolgáltatóknál. Most olyan szériákat ajánlunk, amelyek még úgy is beleférhetnek az életünkbe ezen időszak alatt, ha esetleg a sorozatnézés mellett a jó időt is ki szeretnénk használni.
Agatha Christie első, egyúttal a híres bajszos magándetektív figuráját bevezető bűnügyi regényéből, A titokzatos stylesi esetből magyar alkotó rendezett rendhagyó adaptációt, a szuggesztív Mácsai Pállal a nagy Hercule Poirot szerepében.
Az este nyolc előtti műsorsávban a Magyar Televízió csőstül ontotta az olyan műsorokat, amelyek alkalmasak voltak rá, hogy hatásukra a kisiskolás korosztály megálljon a fejlődésben.
Amiből a világon semmi sem derül ki a hetedik M:I-film sztorijáról, de aki látni akar egy csomó, Tom Cruise által előadott kunsztot, ne hagyja ki!
Halálos ellenségekből szerelmesek. Mutatjuk a tíz legjobbat, ami mind hasonló recept alapján készült.
Csak nem egy Forrest Gump-folytatáson dolgozik az ismét összeálló Robert Zemeckis rendező, Eric Roth forgatókönyvíró és Tom Hanks, illetve Robin Wright színészek?