Több mint tíz éve volt a bemutatója Szabó Borbála Telefondoktor című bohózatának Göttinger Pállal a címszerepben, Orosz Dénes rendezésében. Az előadás azóta is töretlen siker, november 20-án pedig 200. alkalommal lesz látható.
Új Örökös Tagjai köszöntésével, és saját alapítású díjainak átadásával ünnepelte Erkel Ferenc születésnapját a Magyar Állami Operaház hétfőn az Erkel Színház Bernáth büféjében. Saját munkatársai mellett idén az intézmény idén első ízben az Opera Corpus sajtódíjjal újságírók, médiaszakemberek munkáját is elismerte.
Amennyiben borúsra fordulna az idő, felhőtlenítésre egy kis családi kikapcsolódást ajánlunk, programfronton ugyanis elég jól áll a hétvége. Íme!
Több, mint 2 évtized, több, mint 600 előadás, 12 Jászai-díj jelölés, 43 orvosi beavatkozás (1 sikeres), 17 jegyszedő nyugdíjazás, 2 színházbezárás és 1 pandémia után újra színpadon a S.Ö.R. a 6SZÍN-ben. Kálloy Molnár Péter, Gáspár András és Kálid Artúr ráadásul duplázik a hónapban, másik ikonikus előadásuk, a G.Ö.R.CS is látható lesz.
Novemberben két jelentős jubileummal várják a Vígszínház rajongóit. November 5-én A Pál utcai fiúk című zenés játék ünnepli 300. előadását és 5. születésnapját, 20-án pedig A padlás – a magyar színháztörténetben egészen kivételes módon, 1000. előadásához érkezik! Mindkét esemény nagy örömünnep és számos meglepetéssel készülnek a színházba látogatók számára.
A Madách Színház közleménye szerint az Aranyoskám című musical 2022. május 20-21-22-re meghirdetett bemutatóját és előadásait a következő, 2022/23-as évadban tartják meg.
Rendhagyó premiert tartanak november 6-án a Kiskorona7-ben. Az elsősorban komolyzenei koncertjeiről és az ott dolgozó nagyszerű együttesekről ismert Óbudai Társaskörben ezúttal felnőtteknek szóló bábszínházi előadást tekinthetnek meg az érdeklődők. Az egri Harlekin Kortárs Bábművész Színház és a Társaskör közös produkciójában mutatják be a Casanova, avagy zuhanás a mindenségbe című bábalkotást Éry-Kovács András rendezésében.
Román Sándor legújabb darabjában egy már klasszikusnak számító történetet gondolt újra és vitte színpadra.
A Rózsavölgyi Szalon 2021 nyarától folyamatosan pótolta a pandémia miatt addig elhalasztott bemutatóit. Ezért össze is értek az évadok, egymásba kapcsolódtak. Öt új darab – Churchill és Garbo, Intim vallomások, Keresztül-kasul, Az elnök szabadsága, El kell mondanom – került így a színház repertoárjára öt hónap alatt, 2021. szeptember végéig.
A Lengyel Tamás és Kálid Artúr főszereplésével bemutatott Dzson Meklén vagyok mellett egy másik covid-szenvedte premiert is tartott a FÉM: ősztől egy musicalbe csomagolt házastársi tragikomédia is várja a nézőket a Váci utcai teátrumban.
A szeptember 26-i záróestet követően október 20-án ünnepélyes keretek között kiosztásra kerültek az eSzínház Fesztivál szakmai- és közönségdíjai, valamint az Alapítvány a Magyar Színházakért 2020-as szakmai díjai is, amelyek a pandémia miatt a tavalyi évben nem kerültek átadásra. A ünnepi átadóra a Radnóti Miklós Színházban került sor, a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat Pál András a Radnóti Színház színésze kapta.
Először látható Magyarországon Wayne McGregor, napjaink vezető brit koreográfusának Chroma című munkája. A radikális és innovatív alkotó modern balettje két hasonlóan eredeti és izgalmas kortárs produkcióval – az izraeli Sharon Eyal és Gai Behar Bedroom Folk, valamint a svéd Alexander Ekman Episode 31 című darabjával – szerepel közös programban 2021. október 29-től a Magyar Nemzeti Balett Kon-takt(s) című modern balettestjén, a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyházában.
Október 26-án a Jurányi Produkciós Házban lesz látható a Narratíva társulat 2019-ben, elsőként bemutatott előadása, a Kovács D. Dániel rendezte Kurázsi és gyerekei.
David Mamet megtörtént eseményeken alapuló kortárs drámája – az egyetemi tanár és diákja közti hatalmi harcról – október 29-től látható a Thália Télikertben!
A pandémia után új névvel és új üzemeltetővel tér vissza a belváros népszerű színháza. RaM Színház néven üzemel tovább (lánykori nevén RaM Colosseum), amelyet a nemzetközileg ismert Freelusion vett kézbe - új koncepcióval, színvonalas látvánnyal és új műsorokkal várják az érdeklődőket.
Egy romantikusnak ígérkező, gyönyörű nyári estén semmi sem úgy történik, ahogy azt résztvevői megálmodták. Egy véletlen baleset ugyanis felrobbantja a kifinomult „la bella figura" hangulatot, és az este szürreális fordulatot vesz. Yasmina Reza magyar származású, világhírű francia írónő történeteiben úgy képes rámutatni hétköznapi problémáinkra, kapcsolaink fonákságaira, hogy az egyszerre vicces, mély, fájó és kegyetlen. Bella Figura című darabját Török Ferenc rendezésében október 22-én mutatják be a Pesti Színházban. Az előadásban Halász Judit, Kovács Patrícia, Radnay Csilla, Stohl András és Wunderlich József lép színpadra.
Az ősz a hulló falevelek, a nyirkos-nyálkás időjárási viszonyok és a felső légúti nyavalyák szezonja, de ne feledjük, hogy a mérleg másik serpenyőjében a hagyományosan ilyenkorra időzített családi programok díszcsokra csücsül. Nem ezen a hétvégén fogunk unatkozni.
Szamosi Zsófia is bemutatkozik a 6SZÍN-ben. A Jászai Mari-díjas színésznő a Lemez két oldala produkcióban debütál 2021. október 18-án.