Kora délutánig ellátja a családokat programmal a vasárnap. lehet kockulni, modellezni és terrázni is! Mozika, csillagászat, aztán gyerekpihenő! Jönnek a szülők! Akik jó eséllyel korit ragadnak a lábukra, később meg rongyot, rázni egy kicsit, legalábbis apám ezt hiszi...
Az egyik elment ásványozni, a másik képregényezni, a harmadik űrfarsangot járt, az utolsó előtti minimalizált, az icike-picike meg minden koncertre elment délután, egészen estelig!
Ha szereted az ásványokat és/vagy Elvist, esetleg a bármiféle régiséget, mindenképpen látogass el vasárnap délelőtt a megfelelő rendezvényekre! Ha cirkuszolnál is, ugyanez a helyzet. Aztán, ha nem fáztál még eleget, keress egy megfelelő koncertet!
Ha még kecsegtet a napsütés, irány a szabadság, úgy értem, a természetes nyílt térség! Már csak azért is, mert - szokás szerint - a szabadidős programok száma vasárnapira csökken. Persze, a gyerekek, és a nyughatatlanok továbbra is megtalálhatják számításaikat.
Ha a hétvégén is marad a jó idő, még könnyebb lesz a szórakozás, mert napsütésben jutunk oda! Kiállítás, mozi és csillagászat azok, amik megelőzik a zenés lábrázást. Menjetek, mert ki tudja, meddig rázhatod!
Jól van, dacoljatok a szürke és hideg téllel! Menjetek délelőtt jobbnál jobb családi rendezvényekre, majd tegyétek le tévézni a gyerekeket, és rohanjatok tovább valamiféle zenés attrakcióra! Jó kis muri és vasárnap lesz ez!
Tyű! Nem látszik a szombaton, hogy hideg tél van, úgy ontja a koncerteket, mintha sohasem lenne vége a nyárnak! Csak a családias délelőtti programok árulkodnak Mikulás bácsi hónapjáról, uccu, vágjuk bele magunkat!
A vasárnapra sem lehet panaszunk. Jó délutánig elfoglalja a családokat vásárral, ásvánnyal, majd rovarokkal átvezeti a napot a boszorkányokhoz! Ne tessék megijedni, zenével oldja fel a hangulatot a nap, viszonylag korai véggel, hiszen holnap dolgozunk!
Jó kis vasárnap ez! Tele programokkal, családiasokkal, gyerekesekkel, filmesekkel, autóssal és csillagosokkal! És azért tettünk bele pár zenéset is, hogy csak a megszokás miatt!
A hőség, és a szombati programkavalkád pihenésre intette a vasárnapot. A hétvégi fesztiválok erre a napra ideiglenesen véget értek, de szomorúságra semmi ok, hiszen gondoltak azokra is, akik jelenléttel dacolnak a meleggel, és azért is mennek!
Vasárnap kezdés a megérdemelt vásárral, aztán jöhetnek a szokásos lazulós programok! Mára egy kis mozi jutott, a koncertek száma sem árad szét a Dunával, de a sokféleség és a minőség helyrebillentik az egyensúlyt.
Itt a nyárias tavasz, virágoznak a cseresznyefák, megint gurulnak az oldtimerek és a kisautó modellek, de beindult Etyeken is a gasztró! És ez csak pár, zeneiség nélküli program a hétvége szombati napjából!
Délelőtt ásványok, piac és legókockák örvendeztetik meg a családokat. A gyerekeknek külön mozi és vadvilág is jár, tündérekkel! Aztán a szülők hazaviszik őket, megebédeltetik, majd jöhet a gyerektévé! Mivel eljött az ő idejük is, apu és anyu koncertre mennek, együtt vagy külön.
Nem kell szégyenkeznie a vasárnapnak sem, erre a hétvégére maradtak események jócskán neki is. Jótékonysággal kezdi a napot, majd családi hétvége kerekedik börzével, fesztivállal! Kora délután elkezdődik a zenebonás rész, ezúttal egy dupla koncerttel, majd egyre merészebb muzsikával operál a nap estig. Ma kicsit korábban térhetünk az ágyba, holnap melóka!
Jól indul ez a hideg hétvége! Sötétedésig megtalálhatók a családi programok, utána meg a magányos, vagy éppen a táncos lábú szülők mekkája jön el a táncparkettekre. Délelőtt gyűjtögetés, vásározás, diázás és mozizás. Délutántól ki tudja, meddig dideregve ropás!
Ha vasárnap, akkor vásár is illik a képbe! Aztán kiállítás, majd a zenés programok, filmmel keveredve, így lesz teljessé egy valódi vasárnapi eseménynaptár! Ma korábban fekszünk, mert holnap munka.
Ismét remek hétvégi programok várnak rátok, reméljük, az időjárás is ezt támogatja majd. A kisebbek találkozhatnak Ikarus-szal, spanyolokkal, óbudaiakkal, kisvasúttal és kertészekkel is. A nagyobbak később összefuthatnak a CPg-vel(!), Kiscsillaggal, Elefánttal, Presser Gborral és Pissarroval is! Ökomenikus találkozó hétvége indul!
A délelöttöt odaadjuk a gyerekeknek, ásványozzanak, boszorkányozzanak. A felnőttek zenével üthetik el a délutánt, de este még mozizhatnak kicsit a lurkókkal is!