A nibelung gyűrűje egyik legnagyszerűbb dramaturgiai remeklése a dermesztő kontraszt, amely a Siegfried befejezésének ujjongása és Az istenek alkonya balsejtelemmel terhes fojtottsága között feszül. Az utolsó zenedrámában a végzet beteljesedik, a gyűrű átka utoléri a gyanútlan ifjú hőst, akit tőrbe csalnak ellenségei. A lova nyergében máglyára ugrató Brünnhilde halálával Wagner világégést vizionál, ám a zenedráma utolsó hangjaiban szétárad az újjászületésbe vetett hit mindent betöltő fénye. Ellentétben A Rajna kincsével és A walkürrel, a Siegfried és Az istenek alkonya nem szólalt meg önálló műként előzetesen: első előadásuk a teljes tetralógia ősbemutatója alkalmából, a Festspielhaus megnyitásakor valósult meg Bayreuthban, 1876 augusztusában. A Müpa teljes Ring-ciklusa első ízben 2008 júniusában került közönség elé, és azóta világhírűvé vált. Három legfontosabb meghatározója a nemzetközi rangú, változó összetételű énekesgárda, amely az évek során nagyszerű felfedezések forrása volt. Állandó Fischer Ádám zenei vezetésének egységes koncepciója és az az asszociációkban gazdag, különleges látványvilág, amely Hartmut Schörghofer rendezését jellemzi. A 2024-es Istenek alkonyában Stefan Vinke formálja meg Siegfried alakját, Guntherként Birger Radde, Alberich szerepében Jochen Schmeckenbecher lép színpadra. Hagen éjsötét szólamának gazdája Albert Pesendorfer, Gutrune Horti Lilla. Brünnhilde jelmezét A walkür után ismét Iréne Theorin ölti magára, a Wotan összetört lándzsájáról hírt hozó Waltraute Láng Dorottya hangján szólal meg. A három Norna Gál Erika, Németh Judit és Brassói-Jőrös Andrea, míg a rajnai sellők hármasát Sáfár Orsolya, Fodor Gabriella és Kálnay Zsófia kelti életre. Közreműködők: a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, a Magyar Rádió Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán), Budapesti Stúdió Kórus (karigazgató: Strausz Kálmán)
Egy este, ahol 2 felvonásban a táncé a főszerep. A gála központi eleme a Főnixmadár, az újrakezdés, a megújulás és a végtelen lehetőségek szimbóluma. Az est folyamán vimanák és angyalszárnyak repítenek Téged egy csodálatos világba: oda, ahol lebomlanak a falak a különböző korosztályok között és ahol a táncosok kísérletező, néhol formabontó szelleme valami egészen újat teremt. Hastánc és más táncstílusok fúziója, dinamikus hip-hop és street dance koreográfiák, moderntánc etűdök és eleganciát, nőiességet sugárzó mozdulatok találkoznak a színpadon. Felvillannak a női lélek különböző arcai, kiderül, hogy nincs jó és rossz, s hogy mindenkiben lakozik egy ősi, mindent elsöprő, ragyogó erő. Bepillantást nyerhetünk, hogy a zene hogyan hat a lélekre, s hogyan tud megküzdeni és újjászületni, ha épp arra van szükség. Mind hangulatban, mind látványban egy igazán élménydús program vár Rád. Tarts velünk és ne feledd: Ha táncolsz élsz, ha élsz táncolsz! Velünk táncol Gruber Márta, huszonegyszeres versenytánc magyar bajnok a Juliett Dívák csapatában és láthatjátok más Európa- és világbajnok, valamint hazai versenyek dobogós, győztes produkcióit is. A gálát megálmodta: Lajos Julianna, a Juliett SE és a Juliett Dívák alapítója Házigazda Fellépők:Juliett DívákJuliett LadiesJuliett SE 2 csoportjaGo Dance Company Vendégfellépők:A12 TáncszínházAdonika Mozgásművészeti StúdióAlice BellyDance és csapataCarmen TSEElisabeth Katalin Grabow és csapata Kreadance SESpirit Dance CompanySharyam Dance Universe
A Magyar Táncművészeti Egyetem klasszikus balett szakirány végzős táncművész hallgatóinak ismét legjava válik láthatóvá az OPERA színpadán. A tanulmányaikat ma lezáró fiatalok előtt az elhelyezkedésüket tekintve óriási lehetőségek állnak nyitva azáltal, hogy főtantárgyuk, a klasszikus balett mellett a táncművészet sok más formanyelvét is igen magas szinten elsajátították.Útjuk során kihívások, megmérettetések számos fajtája formálta őket, hogy most Önök előtt tegyenek bizonyosságot megszerzett tudásukról.A három felvonásos esten közreműködnek a Magyar Táncművészeti Egyetem táncművész szak klasszikus balett szakirány V.-VIII. évfolyamos, valamint a moderntánc szakirány IV. és a színházi tánc szakirány IV. évfolyamos hallgatói is. Rendhagyó módon alkalmuk van végzős táncosainknak külföldi partnerekkel való megmutatkozásra is, az egyetem első nemzetközi professzionális balettversenyén kiemelkedő eredményt elért Núria Fernandes (junior, I. helyezett, Budapest Ballet Grand Prix 2023) és José Barbeiro (az MTE különdíjasa, Budapest Ballet Grand Prix 2023) a Conservatório Internacional de Ballet e Dança Annarella Sanchez növendékei lesznek vendégelőadóink. I. RÉSZMinkus-Petipa: Don Quijote szvitKITRI: Dobra JankaBASIL: Kökény-Hámori KamillMERCEDES: Csípán CsengeESPADA: Gáspár SámuelFANDANGO: Szabó Glória, Bárány ÁgostonBARÁTNŐK: Momona Yonei, Iyo HataishiKUPÁS FIÚ: Hiraku Saito CIGÁNYTÁNC:Szóló pár: Katarina Buzic, Szatmári Márk6 lány: Szabó Rozina, Németh Lili, Yi Di Zhang, Szerencsés Mirtill, Szűcs Liza, Hűvös Panna6 fiú: Pethő Ferenc, Sánta Benedek, Orbán Zsombor, Póda Botond, Lévai Barnabás, Agárdi Márk TORREÁDOROK: Tokai Ábel, Knausz Patrik, Gribovszki Sámuel, Bajusz Levente, Hotorán Gergő, Késmárki PálTORREÁDOR KÍSÉRŐK: Bank Lili, Szepsi Dóra, Merza Fruzsina Jázmin, Egerházi Thália, Yurchenko Mariia, Ezgi Toydemir Közreműködnek: A Magyar Táncművészeti Egyetem - Táncművész szak klasszikus balett szakirány V.- VIII. évfolyamos, valamint a moderntánc szakirány IV. és a színházi tánc szakirány IV. évfolyamos hallgatói II. RÉSZL.Minkus-M.Petipa: A kalóz, pas de deux – Kazama Ruka-José Barbeiro m.v. Ólafur Arnalds-Kulcsár Noémi: Mistery tales – Csípán CsengeP.I.Csajkovszkij-R. Nureyev: A hattyúk tava ffi. variáció – Getta-Giuriato Marco Giuseppemontázs- E. Gauthier: ABC – Kökény-Hámori Kamill M.Richter-Lukács A.: Summer duet, Hataishi Iyo-Szatmári Márk Pugni-Alonso: Diana és Actaeon, pas de deux - Saito Hiraku-Núria Fernandes m.v. III. RÉSZM. Richter- Lukács A.: ÖrvényBuzic Katarina, Dobra Janka, Csípán Csenge, Hataishi Iyo, Kazama Ruka, Yonei Momona, (IX. évf.) Chiang Yu-Rou, Szabó Rozina (VIII.évf) Ónódy Ábel (modern IV.), Kökény-Hámori Kamill, Hiraku Saito, Gáspár Sámuel, Szatmári Márk (IX. évf.), Knausz Patrik, Boboi Félix (VIII.), Gribovszki Sámuel, Bajusz Levente (VII.) Évfolyamvezető balettmesterek / Ballet Masters: BARNA Mónika, MEDVECZ JózsefBetanító és próbavezető mesterek: Kövessy Angéla, Lukács András (Örvény), Kalmár Attila (Largo), Eric Gauthier, Yamamoto Shori (ABC, Gauthier Dance, Stuttgart)
Az ember jó esetben ismeri azt a szeretetet, ahogy mondjuk az anyukáját szereti, a szerelmét vagy éppenséggel a hazáját, de a szeretet legmagasabb, legmagasztosabb minősége az, amit a gyermekünk iránt érzünk, érezhetünk. Darabunk hősei között van olyan, aki csak áhítozik erre a szeretetre, olyan is, aki részesül az áldásban, és átélheti, azonban némelyikük átéli, és bizony át is hárítja. De félek, hogy túl sokat árulok el a történetből. Ez lesz a huszonkilencedik darabom. Szívem szerint csak annyit mondanék róla: huszonkilencedik fantázia a huszonegyedik század Magyarországából. – Pintér Béla Beethoven Holdfény szonátája, orosz népdalok és a Blonde Redhead művei nyomán zenéjét összeállította: Pintér Béla. A díszlettervező munkatársa: Dárdai Balázs Jelmez asszisztens: Nagy Krisztina Technikai munkatárs: Berecz CsabaFodrász: Bari Boglárka
A szellemes és romantikus vígjáték egyik megfejtése bizonyosan az: racionális világunkban iselég lehet másfél óra ahhoz, hogy egy kiszámíthatóan és szokásosan unalmasnak indulóutazás kiszámíthatatlanul és szokatlanul érzelmessé és szenvedélyessé váljon.Janet nincs jó kedvében, amikor szombat hajnalban felszáll a San Franciscó-i repülőtérrőlinduló helyközi gyorsvonatra. Janet pszichoterapeuta. Mániás keresztrejtvényfejtő. Most isnála van a New York Times szombati melléklete a rejtvényekkel. Mindig tollal írja be az üresmezőkbe a szavakat, biztos a megfejtéseiben. Profi rejtvényes. Pillanattal az ajtók záródásaelőtt felugrik egy férfi a szerelvényre. Ő Josh. Volt színész, dolgozott a családi gombüzletben,tizennyolc hónapja nincs állása, alkalmi feladatokból él, például a keresztény ünnepeken őtbízzák meg repülőtéri munkával. Josh zsidó. Janet katolikus. Mindketten házasok. Mindkettenmagányosak. Egymás számára teljesen idegenek. Aztán Josh is kinyitja a New York Timesszombati mellékletét, ő is belekezd a keresztrejtvényfejtésbe. Ceruzával töltögeti a vízszintesés függőleges sorokat. Amatőr rejtvényes. Janet, aki azt gondolja, hogy a keresztrejtvény azélet metaforája, segítséget kínál Joshnak. Szóról szóra, keresztül-kasul haladnak arejtvényben, közben egyre több mindent ismernek meg a másikból, igyekeznek kitölteni azüres lelki rubrikákat. Író: Jerry Mayer
Vámos Miklós estje arról, hogy mit tehetünk, ha édesanyánkról az jut eszünkbe: a halálnak van humorérzéke.
Shakespeare humoros, félreértésekkel teli, kalandos vígjátéka, az év legrövidebb éjszakáján játszódik, amikor a nyári napfordulót ünnepeljük. Varázslatos, tündérekkel és manókkal átszőtt játék, az atyai szigor elől menekülő szerelmesekről, egyszerű mesteremberekről, valóságos és varázslatos hatalomról, viszályról és megbékélésről. Fény: Urbán Dénes, Lovizer TamásHang: Németh Barnabás, Bárány Barnabás Szereplők: Theseus: Szilágyi Gábor / Berki BenedekHippolyta: Halász Lilla / Szabó NikolettEgeus: Forgács Róbert / László JózsefPhilostrat: Angelusz Ábel / Nyáry BrúnóHermia: Dévényi Aliz / Skaliczki AlizLysander: Szirony Kornél / Marco GrassoDemetrius: Trautmann MátéHeléna: Ungár Éva / Csutoros RoziOberon: Garamvári Ádám / Szentkuti ÁkosTitania: Kertész Borbála / Czirják Janka/ Hoffer AnettPuck: Hunyadkürti Éva / Benesovits ÁronFőtündér:Vaczkor: Kiss Károly / Borsi AndrásZuboly: Geréb Dániel / Szilagyi GáborÖsztövér: Nyáry Brúnó / Dóczi DávidOrrondi: Garamvári Marcell / Borsi AndrásGyalu: Marco Grasso / Palya AndrásDudás: Lucza Gergő / Hegyi Barnabás/ Garamvári Marcell Tündérek: Kamarás Hanna, Zsoldosnak Boglárka, Farmosi Dóra, Keserű Eszter Anna, Egri-Fischer Lola, Sipos Petra, Szobrász Borbála, Kupás Veronika, Ujfalusi Veronika, Orbán Anna, Schrődl Adél Manók: Kiss Ádám, Bocsor-Kovács András
Mit tegyünk, ha egy nap maga a Halál keres fel minket otthonunkban? És ha emléktáblánkat még életünkben elhelyezik a házunk falán? Hogyan búcsúzik a színpadtól és legendás partnerétől az ünnepelt primadonna? És hogy ér véget a találkozás egy régi szerelemmel? Van-e hatékony megoldás arra, hogy végre befejeződjék egy bosszantóan elhúzódó lakásfelújítás? Mitévők legyünk, ha a bálványozott jövendőmondó jóslata sehogy sem akar bejönni? És milyen titkokat őriz egy anya, egy szomszédasszony vagy egy tökéletes partinak tűnő jóképű fiatalember? A hosszú élet titka tizenhat története Magyarországon játszódik a huszadik és a huszonegyedik században és egytől egyig rólunk szólnak. Nagyszerűségünkről és kisszerűségeinkről, lágy- és kőszívünkről és arról, hogy hogyan találunk kiutat a legabszurdabb helyzetekből is, miközben gyakran elbukunk a hétköznapok küzdelmeiben. Az Osztálytalálkozó és A bezzeggyerek című nagysikerű novelláskötetet jegyző Rényi Ádám keserédes, abszurd és meglepő történeteinek hőseit és antihőseit négy színész kelti életre egysokszínű, sokhangulatú, nevetésben és könnyekben is gazdag, különleges előadásban. Rényi Ádám írásai alapján a színpadi változatot írta: Enyedi Éva és Rényi Ádám. Animációs tervező: Fábián Nikolett
A darab Charles Webb regényéből készült, Calder Willingham és Buck Henry filmforgatókönyvének felhasználásával Barabás András fordítása.Benjamin Braddock sokra hivatott fiatalember, éltanuló, kiváló sportoló, Amerika legjobb egyetemei tárt karokkal várják. Apja jómódú ügyvéd, medencés házban élnek Los Angeles kertvárosában. Ben ott áll a rá váró szép jövő kapujában, de képtelen belépni rajta. Épp csak lediplomázott és kiábrándult már szinte mindenből. Nem tudja, mit akar. A szülei életét groteszknek és értelmetlennek látja, esze ágában sincs apja nyomdokaiba lépni. Viszonyt kezd apja cégtársának és legjobb barátjának feleségével, Mrs. Robinsonnal. A titkos kapcsolat, az érett asszony figyelme, a testi szerelem felfedezése okozta kezdeti izgalom lassan alábbhagy, kínossá viszont csak akkor válik, amikor felbukkan Robinsonék lánya, Elaine, és a két fiatal egymásba szeret. Botrány botrányt követ, és Benjamin végre tudja, mint akar: Elaine-t. A nagy sikerű, 1967-ben Dustin Hoffman és Anne Bancroft főszereplésével bemutatott Oscar-díjas film színpadi adaptációja.
Szórakoztató jelenetek 4 nőről, akik kellő humorral fűszerezve, tabuk nélkül mesélnek a csodálatos anyaság kevésbé varázslatos élményeiről is.Tabumentes, formabontó, zenés vacsoraszínházi előadás 2 részben.Tavaly még lecsúszott két Bacardi Breezer, idén már két számmal nagyobb a blézer. Korábban hajnalig nyúltak az óriás bulik, manapság óriás méretűek a bugyik.Tűsarkú helyett könnyű topogó, szexi férfiak helyett egy pelenkás totyogó.Partyktól volt hangos nemrég minden szombat. "Hol a cumi?" - mostanában ez gyakori mondat.Felborult hormonháztartás - magasztos érzés -, ez már az anyaság, nincs itt semmi kérdés.Szórakoztató jelenetek nőkről, akik kellő humorral fűszerezve, tabuk nélkül mesélnek a csodálatos anyaság kevésbé varázslatos élményeiről is. Jegyárak 3 fogásos vacsorával: ■ Deluxe asztalhoz: 11.900 Ft■ Prémium asztalhoz: 10.900 Ft
Egy spanyol kisvárosban eljegyzést tartanak: Mayor Mendoza, a helyi polgármester férjhez adja lányát, Catarinát José Riverához. Az esemény azonban váratlan fordulatot vesz, amikor megérkezik Carmennel az élen egy cirkuszi vándortársulat. A forróvérű, vadító, féktelen természetű lány megbolondítja Josét, olyannyira, hogy a férfi képes érte feladni addigi kiegyensúlyozott életét. Frank Wildhorn musicalje és Homonnay Zsolt rendezése a nő örök, csábító szenvedélyességét, a férfi és a nő ösztönös és csillapíthatatlan vonzalmát tárja a közönség elé, 21. századi, extravagáns környezetben. A Budapesti Operettszínház új, hazai ősbemutatója kivételes módon egyesíti magában a drámai zenés színházat a káprázatos látványvilágú show elemeivel, aminek fókuszpontjában a cirkusz, mint műfaj és színpadi környezet áll. A lehengerlő zene pedig magával sodor mindenkit, akár csak Josét Carmen… Vezető hangmérnök: Sándi Balázs Világítástervező: Bodor Ákos Vizuális hatások: Somfai Péter Artistaművészek: György Tibor, Kassai Benjámin, Nitas Olivér, Nitas Kevin, Németh György.
Musicalvígjáték magyar slágerekkel. Musicalvígjáték a félreértésekről és a válságon győzedelmeskedő szerelemről, melynek zenéjét a legnépszerűbb magyar előadók dalaiból válogattuk össze.Nyolc ember mulatságos és megható találkozása az online térben a pandémia idején. Sorsuk megváltozásához elég egy téves hívás, egy lelkisegély-szolgálat felkeresése vagy akár egy ételrendelés. Előadásukkal a művészek, tanárok, az egészségügyben és a vendéglátásban dolgozók előtt szeretnének tisztelegni, akiket a pandémia a legérzékenyebben érintett.
A Patáliától a Szeretetkertig - improvizációs játék önmagunkról.Ízelítő kapcsolataink hétköznapjaiból. A társas-játékban a közönség is aktív részesévé válhat párkapcsolatainkról szóló forgatókönyvek alakulásának. Szokásos zsákutcák kelnek életre, és az improvizációs jelenetek segítségével, görbetükrön keresztül sírva-nevetve láthatunk rá önmagunkra. "Célunk: közösen alkotva, játszva, nevetve, szórakozva tanulni magunkat, egymást. Játékos „Pár-tan” elevenedik meg, az iskolapad helyett az élet tanítómesterétől. Hogyan űzzük ki magunkat a szerelem paradicsomi állapotából?Miért nem tudjuk megőrizni a közelséget, az inspirációt, az intimitást?Miért végződik a házasságok csaknem fele válással?Hogyan, miért veszítjük el egymást?Mi történik velünk, és bennünk ezen az úton?Mit rontunk el, miközben mindannyian a feltétel nélküli szeretet, elfogadás megtapasztalására vágyunk? Hogyan építünk torlaszt, falakat játszmáinkból?Mit kellene megtanulnunk, hogy esélyt adjunk önmagunknak és a kapcsolatunknak? A kapcsolat maga is olyan mint egy kis élőlény. A szerelemben megszülető első gyermek maga a kapcsolat. Ahelyett, hogy gondoznánk, ápolnánk, hogy virágzó „szeretetkertben” éljünk, mit is teszünk vele? Hogyan változzunk, változtassunk, hogy a szerelmet, annak energiáját, s az abban kialakuló szeretetet tartósan megőrizzük? Ezekre a kérdésekre keressük a választ az est folyamán, amikoris mindannyiunk számára ismert, hétköznapi élethelyzetek elevenednek meg. Szerző és rendező: az életünk, mi magunk." Játékmester: dr. Piczkó Katalin
Négy jó barát: Zoli, aki karrierista felesége helyett maradt otthon a gyerekekkel; Gábor, a menő ügyvéd kemény elvekkel; Misi a négy gyereket szerény ám annál boldogabb körülmények között nevelő apuci; és a még mindig megállapodni képtelen Tomi - Zoli lakásán gyűlnek össze, hogy míg hármójuk felesége színházba megy, addig ők vigyázzanak az ott alvó gyerekseregre. Gábor tanácsára bébiszittert hívnak, hogy néhány órára ki tudjanak szabadulni. Esti kiruccanásuk tervét Tomi bejelentése akasztja meg, miszerint a főnökének lánya tőle vár gyereket. A három barát mindent megtesz, hogy az életimádó szingli Tomiba „lelket öntsön”. Szakítás, lánykérés, szülés, gyereknevelés: a három tapasztalt apuka mindenben tud tanácsot adni, és természetesen azt a lehető leghumorosabb és legőszintébb módon. Két órás felhőtlen szórakozás kényelmes vacsoraszínházi körülmények között szingliknek, házasoknak, újra kezdőknek. Jegyárak 3 fogásos vacsorával: ■ Deluxe asztalhoz: 12.900 Ft■ Prémium asztalhoz: 11.900 Ft
Opera három felvonásban, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal A mantovai udvar nőket habzsoló férfitársadalmában a nemeseket szórakoztató torz bohóc senkit nem kímél vicceivel. Mégis azt reméli, hogy a maró gúny, amivel mások fájdalmát fogadja, nem üt majd vissza rá. Csak jól el kell választani a munkát és boldog magánéletét. De amikor lánya saját vágyait követve kilép a biztonságot adó zárt falak közül, épp Rigoletto titokzatos kettős élete okozza vesztét. Verdi műve nem véletlenül népszerű: az elfogadás és káröröm, a szerelem és önfeláldozás tragédiáját shakespeare-i mélységgel és magával ragadó zeneiséggel mutatja fel. Varsányi Anna nyersfordítását a felirathoz átdolgozta: Orbán EszterAngol nyelvű feliratok: Arthur Roger Crane Közreműködik: a Magyar Állami Operaház Zenekara és Énekkara, valamint a Magyar Nemzeti Balett
Zenés vacsoraszínházi előadás két részben - Arthur Smith – Live Bed Show című műve alapján. Az Orfeum évek óta nagy sikerrel működő vacsoraszínházi előadásai körében az anyaságot humorosan színpadra állító Anyád kínja, és az apává válás folyamatát szórakoztatóan a nézők elé táró Apád füle című darabok után most a nő és a férfi kettősét mutatja be rendhagyó módon egy ágyban - Arthur Smith: Live Bed Show című műve alapján.A könnyed vacsoraszínházi tabumentes „trilógia” harmadik tagja szintén zenei betétekkel tarkított, és igazi kikapcsolódást ígér. Vígjáték két részben egy férfiról és egy nőről, a közös ágyukban, a saját ágyukban, és az ágy körül. A monológok és dialógok felváltva követik egymást: beszélnek a tapasztalataikról, az álmaikról, az előítéleteikről, történetekről a közös és saját múltjukból. Az idősíkok összemosódnak az álmaikkal; azzal, amit szerettek volna, és azzal, amire vágynak. Karakterük egyszerre konkrét és általános, így érintve sok tipikus párkapcsolati témát és helyzetet. A férfi hol hétköznapi férj, hol flegma sztár,máskor féltékeny szerelmes, vagy épp neandervölgyi ősember. A nő pedig, mint feleség, mint diáklány, mint naiv rajongó, vagy hercegnő. Ezek a folyamatosan változó karakterek és helyzetek rajzolják ki végül egy párkapcsolat színeit, alapvetően az intelligens humorra építve, zenei aláfestésekkel és betétdalokkal.Könnyed szórakozás humorosan őszinte jelenetekkel. Ajánljuk nőknek, férfiaknak, szingliknek és pároknak. Egyszóval mindenkinek. „Arthur Smith engedélyét a Josef Weinberger Limited (UK) és a Hofra Kft. közvetítette.” Fordította: Sziklai István Szerkesztette: Nádas BálintZenei vezető: Lombos MártonDíszlettervező: Tóth Kázmér Jegyárak 3-fogásos vacsorával prémium asztalhoz: 11 900 Ft, deluxe asztalhoz: 12 900 Ft.
A Dumaszínház legújabb felfedezetteinek estje! Fellépnek: Török Ádám, Fehér Boldizsár, Feiszt Viktor, Noé Bex és Said Dániel, műsorvezető: Ács Fruzsina.
A két test és egy lélek egyesüléséről szóló Non Solus, majd a föld és az emberiség kapcsolatát ábrázoló My Land után a világhírű magyar újcirkusz-társulat új produkcióval jelentkezik. A Solus Amor a megelőző kettő szerves folytatása, a trilógia záróköve.A Vági Bence művészeti vezető rendezte Solus Amor a társulattal való többéves közös munka során megteremtett „cirque danse” nyelvén megszólaló monumentális légi táncelőadás, amelyben az új cirkusz, valamint a klasszikus és modern tánc egyesül. Az egyetlen és ősi, időn és téren átívelő, mindannyiunkat összekötő energiát megidéző produkció korunk természet és csoda iránti vágyódásából meríti erejét. Vági Bence koncepciója szerint „a színpadi tér és a szereplők természeti esszenciaként ölelik körül a közönséget, hogy egy ősi imához hasonlóan lehetővé tegyék a néző számára a teljes elmélyülést”. Bábok: Janni Younge Hang: Terjék Gábor Levegőakrobatika-koreográfus: Illés RenátóReptetéstechnikai tervező, technikai vezető: Vladár TamásPróbavezető: Horváth ZitaA rendező kreatív munkatársa: Zsíros Gábor
“Lassan két évtizede figyelem Thuróczy Szabolcs a (magyar) néplélek ismeretéről tanúskodó alakításait Pintér Béla zseniális darabjaiban: organikus, természetes, bio! Az évek során barátságába is fogadott. Mikor először levittem a bucsuszentlászlói kocsmába, húsz perc kellett neki, hogy autentikus szereplőjévé váljon a “kolorlokálnak” Helyi kőművesekkel biliárdozott hosszan, akik észre sem vették, hogy idegen. Aztán írtam egy kocsmaregény-félét és ebből készül most egy monodráma Szabolcs főszereplésével. Keresztes Tamás, kiváló színművészünk, nem mellesleg Gogol: Egy őrült naplójának káprázatos előadója lesz a darab rendezője. A dramaturgia vastörvényeit pedig a nagyszerű Enyedi Éva érvényesíti majd magas színvonalon.” (Bödőcs Tibor) A szerző többször is nyilatkozta, hogy “Thuróczy Szabolcs hangján szól a fejében Oszkár”. Végre eljött az idő, hogy a nézők is meghallgathassák, hogyan. Kocsmaária egy levegővel. Sok nevetéssel, sírással. Oszkár néhol nosztalgikusan költői, néhol sokkolóan ismerős és karcos világa Keresztes Tamás rendezésében elevenedik meg a szemünk előtt.