„Rájöttem, hogy az emberek soha nem fognak megváltozni. Mindig hagyni fogják, hogy az okosabb és erőszakosabb ember uralkodjon rajtuk. Aki mindent mer, annak lesz igaza! Aki felrúgja a szabályokat, az hozza majd a törvényeket, és aki a legtöbbet meri, annak az igaza lesz a legerősebb. És ráébredtem, hogy a hatalom mindig annak a kezébe kerül, aki hajlandó megragadni. Hogy csak merni kell. Ennyi az egész. És akkor elhatároztam, hogy én merni fogok.” Dosztojevszkij regénye alapján írta: Gáspár IldikóGörög Imre és G. Beke Margit fordítása nyománKórusszövegek: Tóth Réka Ágnes és Gáspár Ildikó
Valahol az Isten háta mögött éldegél anya és lánya, módszeresen gyilkolva egymás idegrendszerét, időtlen idők óta. És mindez jó eséllyel folyna még így a végtelenségig, hacsak a Dooley testvérek nem kavarnák fel, a már amúgy is lábszagú, állóvizüket…Martin McDonagh ír drámaíró neve ma már főleg kultikus filmjei miatt csenghet ismerősen (In Bruges/Erőszakik, Három óriásplakát Ebbing határában) A hazánkban korábban Piszkavas címen is játszott első színdarabja, hasonlóan filmjeihez, egyszerre mulatságos és mélyen megrázó, groteszk történet. Díszlet kivitelezés: JÁTÉKNAP CSAPAT
Krum most jött haza külföldről. Nem hozott semmit, nem ismert meg senkit, nem talált munkát, nem lett boldog. Mert bárhol is történik az élet, az nem ott van, ahol ő van... Hanoch Levinnek, az izraeli drámairodalom legkiemelkedőbb szerzőjének remekműve tele van életszeretettel és humorral, miközben fájdalmasan őszintén beszél a legfontosabb dolgokról: a fiatal generáció kiúttalanságáról, a szerelemről, a magányról, az élet élhetetlenségéről és a be nem teljesített vágyakról. Hanoch Levin 55 évet élt, de rövidre szabott életében roppant intenzíven alkotott: 56 színdarabot írt, ezen kívül dalok, prózai művek, versek és jelentős színpadi rendezések őrzik nevét. Művei már hosszú ideje részei a Vígszínház életének, hiszen 2013-ban mutatta be a színház az Átutazókat a nagyszínpadon, és 2006 óta töretlen sikerrel játsszák az egyik leghíresebb és legnépszerűbb művét, Az élet mint olyan című tragikus komédiát a Házi Színpadon. A Krumot 1975-ben mutatták be először, de a mű az azóta eltelt évtizedek alatt semmit nem veszített frissességéből és aktualitásából, így az utóbbi években újra felfedezték maguknak nagy európai színházak, és több országban is sikerrel játsszák. A Vígszínház előadása a darab magyarországi ősbemutatója.
A Liliom Produkció előadása. “Kihalnak-e a pingvinek a vakutól? Stílusos-e műanyag evőeszközt lopni a Csendes-óceán felett? De legfőképp: milyen lehet egy legkevésbé sem hétköznapi anya lányaként felnőni? Az Anyám az őrületbe kerget, Tallós Rita és Barbinek Paula kétszemélyes előadói estje igazi bátor kísérlet, mely megteremti saját színpadi műfaját. A stand up comedy vagány humora keveredik a társalgási színdarabok frappáns replikáival és a családi drámák szívszorító személyességével. “Ez a darab az anya-lánya kapcsolatról szól. Arról a harcról, ahogy egy lány meg akar felelni, vagy nem akar megfelelni, ahogy szeretne, és mégsem szeretne hasonlítani az anyjára.” A Liliom Produkció legújabb darabjában a színészek saját élettörténetüket fűzik össze az amerikai Sue Fabisch által írt szórakoztató, önéletrajzi ihletésű szöveggel, mindezt sok-sok humorral és kedvességgel fűszerezve. Ahogy Tallós Rita fogalmaz: “Úgy gondolom, ezt a vígjátékot szeretni fogja a közönség, hiszen megint egy olyan tabutémához nyúltunk, ami hiányzik a színházak palettájáról, és mindenkit megérint.”
Történik egy gyilkosság. A házaspár a háború sújtotta Kiotóból menekül, amikor a yamasinai országúton összetalálkozik a rablóval. A férj meghal. De mindenki máshogy meséli el, hogy mi történt valójában. Mi az igazság? Ki lehet egyáltalán deríteni, amikor mindenki hazudik? Van rosszabb, mint gyilkosnak lenni? A Vihar kapujában három alak áll: a Pap, a Favágó és a Koldus. Ide húzódtak be az eső elől. Látszólag véletlenül találkoztak. Mégis, egyiküket sem hagyja nyugodni ez a gyilkosság. Mintha közelebbről érintené őket, mint három véletlenül arra tévedt embert. Ahogy mesélnek, egyre több részletre derül fény, a kép mégis egyre zavarosabb. A világ véleményekből álló bozót. Az ember sohasem mond igazat.
Heinrich von Kleist: O. márkiné története a teljes kiszolgáltatottság metaforája. Ocsmány, szentimentális és abszurd egyszerre.
Bernard, a felkapott francia építész minden férfi számára irigylésre méltó életet él. Nem csak Párizs gyönyörű látképe hever a lába előtt, de a világ óriás légitársaságainak álomszép légiutas-kísérői is az ő ágyában landolnak.
"2195-ben én kezdő rendőrként a Győr-Moson-Sopron Megyei Alispán Úr, Osztojkán Frodó parancsnoksága alatt teljesítettem szolgálatot járőrként. Már akkor is elsivatagosodott a Rábaköz déli régiója, de a nyolcvanötös és nyolcvanhatos főutak csornai hármas keresztútjánál működött még egy akkumulátor töltőállomás, ahova április 23-án, huszonháromóraharminckor riasztottak engem. Akkor már senki nem tartózkodott ott a töltőállomás kezelőjén kívül, de ő mutatott nekem egy felvételt a telefonján, amin én felismertem Sztojka Szvetlánát."
A Déryné Társulat előadása. A férfi a nő nélkül, a nő a férfi nélkül és mindkettő muzsikaszó nélkül, nem élhet. Emberi mivoltunk mindennapi drámája, hogy személyiségünk sérülékeny, mi meg rejteni próbáljuk azt, mindenek árán. Ahogyan történik ez Móricz Zsigmond igazán életteli karaktereivel is, Pólikával és Balázzsal, akik nyilvánvaló szerelmük ellenére egymásnak feszülnek, pattanásig nyújtják a húrt, míg az lágy megadással vissza nem simul kapcsolatuk szeretetteljes mindennapiságába. Balázs, aki nyírségi birtokos, már három napja és három éjjele ünnepelteti magát névnapja alkalmából, amit felesége, Pólika, már nem tud elviselni. Elmenekül tőle, a gőgős Zsani nénihez. Kettejük boldogságából egy bocsánatkérés hiányzik, ám a burok alatt tartott identitástudat nem engedi megtenni ezt a lépést: inkább költözik Balázs a szemközt levő kocsmába és húzatja a nótáját kifulladásig, inkább él zsörtös nénikéjével Pólika, csakhogy igazuk ne sérüljön. A bőrük alatt izzó vonzalom azonban nem nyugszik, valakinek mégis lépni kell… De ki lesz az, aki áttöri a burkot és felvállalja lelkének érzékenységét? Alkotók: Dramaturg: Bereczki Ágota Díszlet: Csiky Csaba Jelmez: Cs. Kiss Zsuzsánna Zene: Kiss B. Ádám Kreatív: Szabó Ádám Produkciós asszisztens: Máté Martina, Spisák István Rendező: Kis Domonkos Márk Szereplők: Kaszás Mihály, Vas Judit Gigi, Losonczi Kata, Erdélyi Tímea, Tarpai Viktória, Gulyás Gabriella, Horváth Márk, Ivaskovics Viktor, Széplaky Géza, Kárpáti Barnabás, Pásztor Márk, Havasi Péter, Dányi Krisztián.
- képtelen játék 11 képben, 2 felvonásban; mintegy okulására a következő nemzedéknek, úgyszólván - A bábos játéktól a mozgásszínházas elemeken át a zenés színházig talán nem is olyan hosszú az út. Weiss a bábjáték esetlenségével ruházza fel hőseit, a látszólagos vidámságuk mögött felsejlik lappangó agresszivitásuk. Ez az agresszivitás egyedül a főhősben nincs jelen, hol rezignáltan szenvedi el a körülötte lévők agresszióját, hol egyszerűen nem vesz róla tudomást… ez aztán végképp olaj a tűzre... Az előadás a Suhrkamp Verlag AG Berlin engedélyével, a Hofra Kft. ( www.hofra.hu ) közvetítésével jött létre. Támogató: az NKA
Az Ülj Közelebb Produkció előadása. József Attila élete végén rendszeresen járt pszichiáterhez. Hetente háromszor jelent meg Gyömrői Editnél, aki ilyenkor arra kérte, hogy próbálja meg - lehetőleg mindenféle kontroll nélkül - elmondani mindazt, amire éppen gondol. A szabad asszociációs technika a pszichiátriai analízis bevett módszere, ennek segítségével az orvos következtetni tud a páciens gondolkodásmódjára, tudatalatti félelmeire, gátlásaira. A költő tisztában volt ezzel a technikával, maga is érdeklődött a lélektan iránt, olvasta Freud műveit, melyek a 20. század elején szinte divatolvasmánnyá váltak. Hogy tisztázza saját magát, hogy megszabaduljon bűntudatától, 1936 májusában arra gondolt, hogy nem csak szóban, hanem írásban is használja a szabad asszociációk módszerét. Erre a terápiára nem orvosa kérte, Gyömrői Edit ugyanis elvileg ellenezte az írásos terápiát.
Ha a világ zagyvasággal van tele, akkor a színház is legyen zagyva. Post-truth világhoz post-truth színház dukál. Nem érteni, érezni (gyomorból). Nincs történet, nincs íve az elbeszélésnek? Miért nem tetszenek olyan életet élni, aminek íve van. Politikusok, politikusok, politikusok! Wolfram Lotz az egyik legjelentősebb kortárs német színházi szerző. A politikusok című posztdramatikus szövege egy asszociációk mentén épülő gondolatfutam: szavak, mondattöredékek ritmikus ismételgetésével néhol hipnotikus, néhol humoros hatású, máskor hirtelen egészen tragikus fordulatokat megképző szódarálás.Elképesztő zagyvaság? Zaj? A drámai és szórakoztató szövegszörnyeteg a nyelv inflációjáról, jelentésvesztéséről, a hömpölygő szótengerben elvesző igazságrólszól. Irodalmi munkatárs: Nemes Z. Márió
A darab folyamatosan megújuló víziókat nyújt nekünk a mű iránti vágy látványa által. Ugyanazok a gesztusok, mozdulatok más jelentést nyernek. Látásunk és érzékelésünk, befogadásunk megzavarodik. A menyegző ideje alatt a nézőt áthatja és megnyeri a vágy, hogy tovább vágyjon nézni, és meglepődni.
„Estella: …húszéves voltam, amikor utoljára látott. Ha már oly kegyelettel emlékszik rám, azt akartam, hogy emlék maradjak. De nem, ön a valóságot akarta. Ezt a szomorú és nevetséges valóságot.Hector: …Nézze ezeket a mély ráncokat, ősz hajamat, dúlt lelkem zavarát szemem tükrében… Ötven év óta útban vagyok maga felé. Eddig tekintettel voltam a konvenciókra. Most már elég!” „Nézze, milyen szép asszony most is az anyám, fehér hajjal. Őt szeretném eljátszani!” –mondta Tolnay Klári, amikor a fiatal Hubay Miklós azt kérdezte az akkor negyvenes éveiben járó művésznőtől, volna-e valami eddig megvalósítatlan szerepálma. Tolnay hozzátette: „Tudja, én olyan szerepet szeretnék, amelyben öregen is vonzom a férfiakat, süssön belőlem a…az Eros!” Erre a beszélgetésre 1959-ben került sor, amikor Ádám Ottó rendező arra kérte a sikeres drámaírót és műfordítót, hogy a népszerű Tolnay számára keressen egy francia egyfelvonásost, amit egy másikkal együtt játszana egy estén a művésznő. Hubay azonban a beszélgetés ihletésére inkább saját darab írásába fogott. Így született meg az Ők tudják, mi a szerelem. Témáját Hubay a valóságból, Hector Berlioz zeneszerző emlékirataiból merítette. Tolnay partnere akkor a harmincegy éves Sinkovits Imre lett. Az előadás olyan sikeres volt, hogy negyven évig játszották, és mindketten „beleöregedtek” szerepeikbe. A francia romantikus zeneszerző, Berlioz élete alkonyán felkeresi gyermekkori szerelmét, Dubeoef Estellát, és meg akarja szöktetni családja köréből a tisztes nagymamát. Felidézik az ifjúkori szenvedélyt, amit korábban a konvenciókhoz igazodva mélyen eltemettek magukban. De sohasem késő „megállítani az időt”, az igaz szerelem kortalanul ott él mindenkiben, csak bátorság kell megélni azt. Hubay a darab mottójául Weöres Sándor Boldogság című verséből választott részletet: „Vének leszünk és ráncosak, // de szívünkben virágosak. // Nagy felhő-hintánk csupa láng…” Hubay Miklós (1918–2011) tudatosan építette fel hatalmas drámaírói életművét. Nemcsak kiváló művész, hanem a magyar művelődéstörténetnek is nagy alakja, korának egyik legműveltebb, legtájékozottabb irodalmára volt, lenyűgöző esszéista. Művész, tudós, tanár. Élt és dolgozott Genfben, később Firenzében, műfordítóként is jelentőset alkotott. „Estella: …húszéves voltam, amikor utoljára látott. Ha már oly kegyelettel emlékszik rám, azt akartam, hogy emlék maradjak. De nem, ön a valóságot akarta. Ezt a szomorú és nevetséges valóságot. Hector: …Nézze ezeket a mély ráncokat, ősz hajamat, dúlt lelkem zavarát szemem tükrében… Ötven év óta útban vagyok maga felé. Eddig tekintettel voltam a konvenciókra. Most már elég!”
„A színház éppen olyan, mint az élet – csak jobbak a fények!” – mondja a szórakoztató és elgondolkodtató vígjátékban Edward DuPre, a hetvenes színházi legenda, és pontosan erről szól Michael McKeever színműve, amelyben nem a színház tart tükröt az életnek, hanem az élet a színháznak. Ezt a világot elég jól ismeri a szerző, aki sokat díjazott színész, rendező is, számos művét játsszák szerte a világban – Amerikától Európán át Ausztráliáig. Edward, Mallory és Christian – egy család, három generáció, két és fél színész. Edward már mindent eljátszott. Egyszer még színpadra lépne saját lányával, Malloryvel, a Broadway-sztárral, aki éppen azt fontolgatja, vissza kellene vonulnia, a zeniten abbahagynia. A színészdinasztia harmadik tagja Mallory fia, Christian, az egykori gyerekszínész, akit végül nem vonzott a színház, sem a film, és a kulisszához csak a családi házban kerül a legközelebb anyja személyi titkáraként. Voltaképpen egy család sorstörténete a Végszó – szellemes színházi helyzetek, „végszavak” közé téve öröklött generációs kérdéseket, kételyeket, az elődök hibáit, az utódok győzelmeit. Vajon úgy élünk, úgy szeretünk, úgy gondolkodunk, ahogyan az ősök? Persze egy olyan családban, ahol a színház az első, ahol a szellemes megjegyzés előbbre való, mint az őszinte szó, ahol soha senki nem érezheti magát érzelmi biztonságban, nem könnyű boldognak lenni. Michael McKeever darabjának szereplői harcolnak egymással, a véleményekkel, a kritikákkal, az intrikákkal, de főként az érzelmekért, a szeretetért küzdenek, hogy végre megtudják egymástól: szüksége van-e még rájuk a családnak. Aztán a valós életből hirtelen belekerülünk a Lear király közepébe…
Vidám életértelme egy felvonásban - A PopUp Produkció előadása. Jegyek csak elővételben! Javasolt érkezés, kapunyitás: 19.30 "Kedves barátaim! Elnézéseteket kérem, hogy sok mindent nem mondtam el a mai estével kapcsolatban. O. Egy pillanat. Megnézem a kaját. Addig csevegjetek kötetlenül." "Patika (Döbrösi Laura) sok mindent nem mondott el, például azt sem, hogy ma este többen leszünk. A nappalijában ülünk, érkeznek a vendégek: azt hiszik, egyedül. Nyolc év után négy egyetemi kolesztárs hirtelen újra egy szobában. Mindenkiből Valaki lett. Üzletember, Anya, Művész, home officer. De az vagy, amit meg(t)eszel? És miért pont itt? Na erre iszunk. Fogy a bor és a levegő. Ismered a világmegváltó hajnali beszélgetéseket a konyhában, amikor egy pillanatra úgy érzed, megértettél mindent? És azt, hogy másnapra újra elfelejted? Erre a félig üres félig teli estére, légy a vendégünk."
Békésen alvó házaspár egy széles, nagy, hitvesi duplaágyban. És akkor, az éjszaka közepén a férfi hirtelen felriad: roppant nyomást érez a mellén. Ez infarktus - gondolja - és akkor itt a vég. S itt a számvetés ideje. Úgy érzi elfecsérelte, elrontotta az egész életét, s szerinte mindennek fő oka a mellette alvó, szuszogó asszony, aki - most is!- ahelyett, hogy vele törődne, édesdeden mosolyog, és feltehetően nagyon kellemes dolgokról álmodik. A férfi ekkor tehetetlen dühében, elfelejtkezve előbbi halálfélelméről leborítja asszonyát az ágyról, majd bejelenti: elköltözik és új életet, új asszonyt keres, mielőtt még nem késő. Az elhatározás azonban mindig könnyebb, mint a végrehajtás...A házaspár éjszakai, több menetes, sírni - és nevetnivaló élet halál harcáról szól Hanoch Levin izraeli szerző íróilag és színpadilag bravúros színdarabja. Az emberi párkapcsolatok olyan mély és igaz alaphelyzetéről beszél, amellyel legalább is egyszer nagyon sok férfi és nő szembesült, szembesül, vagy szembesülni fog élete folyamán.Levin az izreali drámairodalom és színház legnagyobb alakja rövidre szabott életében roppant intenzíven alkotott: 57 évig élt, 56 színdarabot írt, ezen kívül dalok, prózai művek, versek és jelentős színpadi rendezések őrzik meg nevét az utókornak.Két nemzetközileg is ismert alkotása közül az egyik a Csehov novellákból komponált színpadi szöveg, a Rekviem, az ő saját rendezésében a Tel Aviv-i Cameri Színház előadásában itt Budapesten is vendégszerepelt visszhangos sikerrel. (Ilan Eldad szerint Levin igazi nemzetközi elismertsége itt, Budapesten, ezzel a vendégjátékkal kezdődött.) S a második nagy siker Az élet mint olyan című tragikomédiája, amelyet manapság a világon egyre több helyen játszanak. A magyar szöveg Parti Nagy Lajos bravúros átiratában az ellenállhatatlan humor és megrendítő tragikum végletei között egyensúlyoz. A rendező pedig Ilan Eldad, aki már két kiemelkedően nagysikerű előadást is rendezett Budapesten.(Rose, Hat hét hat tánc) A budapesti előadás alapjául szolgáló szöveget Orbán Eszter fordította a dráma angol változatából.
“Lassan két évtizede figyelem Thuróczy Szabolcs a (magyar) néplélek ismeretéről tanúskodó alakításait Pintér Béla zseniális darabjaiban: organikus, természetes, bio! Az évek során barátságába is fogadott. Mikor először levittem a bucsuszentlászlói kocsmába, húsz perc kellett neki, hogy autentikus szereplőjévé váljon a “kolorlokálnak” Helyi kőművesekkel biliárdozott hosszan, akik észre sem vették, hogy idegen. Aztán írtam egy kocsmaregény-félét és ebből készül most egy monodráma Szabolcs főszereplésével. Keresztes Tamás, kiváló színművészünk, nem mellesleg Gogol: Egy őrült naplójának káprázatos előadója lesz a darab rendezője. A dramaturgia vastörvényeit pedig a nagyszerű Enyedi Éva érvényesíti majd magas színvonalon.” (Bödőcs Tibor) A szerző többször is nyilatkozta, hogy “Thuróczy Szabolcs hangján szól a fejében Oszkár”. Végre eljött az idő, hogy a nézők is meghallgathassák, hogyan. Kocsmaária egy levegővel. Sok nevetéssel, sírással. Oszkár néhol nosztalgikusan költői, néhol sokkolóan ismerős és karcos világa Keresztes Tamás rendezésében elevenedik meg a szemünk előtt.