A Travelogue (Útleírás) egy szóló kortárstánc előadás, amely a szerző közelmúltban bekövetkezett lakóhely váltásáról, és az új környezethez való alkalmazkodásáról szól. Ez egy bensőséges utazás a belső és a külső világokon keresztül a mozgás bizonyos dinamikájából és minőségéből fakadóan, melyek úgy működnek, akár egy mágikus portál, amely magába az előadásba vezet. Az előadás egy autoetnográfia, és a való életből származó, jelentőségteljes hang- és fotó effekteket tartalmaz, a szerző új környezetbe való áttelepülésének időszakából. Zrinski kezdetben Katye Coe és Amy Voris táncművészek, a London Contemporary Dance School kortárstánc MA programjának részeként létrejött projektjéből merített. Az eredeti projekt lehetőséget nyújtott arra, hogy különböző helyeken és médiumokban alkalmazzák, valamint bevezetésül szolgált a módszertanokba is. Egyúttal, megismertette Zrinskit a szóló előadásokra alkalmas mozgásanyag készítéséhez használt eszközökkel. A folyamat érdekes élményekben részesítette a szerzőt, akit ez arra késztetett, hogy további kutatásokba fogjon, aminek eredményeként az autoetnográfiai multimédiás szóló, a Travelogue született. Koncepció, koreográfia, előadás, videó: Stošija ZrinskiFénytervező: Mark WebberJelmez: Frances Morris és Nada Sokolić VukićZene és hangok: Johnnie Lawson, Bob Marley & Wailers, Stošija ZrinskiTechnikus: Tomislav ZrinskiTanácsadók: Katye Coe és Hilary Stainsby
‒ egyszerfenn, egyszerlenn szünet nélkül ‒ Külön köszönet: Parti Nóra, Csengery Dániel, László Zsolt, Kocsis Gergely, Kocsis Pál, Marton Róbert, Szatory Dávid Fenn és lenn, fenn és lenn, fenn és lenn. Így éli mindennapjait özvegy Maros Andorné született Kozinkay Piroska a Pannónia (volt Rajk László) utcában, a huszadik század kilencvenes éveiben, meg az azt megelőző hatvan (vagy hetven) évben. Egyszer fenn, aztán lenn – ahogy az a mániás depressziósoknál szokás. A fenti időszak csodás: a nyugdíjasélet vidám, a barátok hűségesek, a család szerető, és az új szerelem lehetősége sem reménytelen. Aztán beköszönt a lent, a pokol: az öregség kínokkal teli, a magány elviselhetetlen, a család hálátlan, a szerelem pedig… ki emlékszik már arra?! Lenn, lenn, lenn, lenn. Így éli mindennapjait Maros László humorista, „a vicces Ladó”, ahogy egy ország ismeri. Házassága romokban, Vera, a szép tévébemondónő csak a bolondját járatja vele, értelmiségi humorán időnként ugyan nevet a közönség, de ő már szinte semmin. Volna mit rendbehozni az életében, de mivel anya csak egy van, ráadásul olyan, amilyen, legtöbbször az ő életét kénytelen egyengetni. És ezt özvegy Maros Andorné született Kozinkay Piroska bizony el is várja. A jó „Lacpac” első szóra ugrik, otthagyva csapot-papot, legyen szó munkáról, családi eseményről, titkos randevúról. Ladó szabad szeretne lenni, de életét beárnyékolja a folyamatos készenlét és függés – hiszen sosem lehet tudni, mikor csörren a telefon. És ha mégsem ér rá, jön a lelki terror, majd a lelkiismeret-furdalás. Történik mindez egy darabjaira hullott családban, amelynek tagjai nem képesek valóban beszélni sem magukról, sem egymásról. Az élet meg csak telik, amíg… Meddig éljük felmenőink életét és mikor kezdjük el élni a sajátunkat?Miért olyan rohadt nehéz megértenünk egymást családon belül?Mennyit tudunk a mentális betegségekről? Illetve bocsánat… mennyit beszélünk róluk egymás közt? Mennyit tudunk arról, mit jelent megöregedni, és egy élet vége felé közeledni?És mennyire vagyunk azonosak azzal az örökséggel, amit a lehető legtávolabb szeretnénk tudni magunktól?
Kovács András Péter új önálló estjének előadása. „Miért érzi azt az agyam negyven felett, amit a gyomrom Karácsony után? Miért én hazudok a kutyám helyett, aki egy presszókávé hatására bulizni ment? Miből veszi észre a feleségem, mikor beszél hozzám, hogy igazából nem figyelek, csak csendben vagyok? Mi tart vissza attól, hogy rendszeresen összeszereletlen IKEA-bútorra igyam magam, ami fölött ketten állnak tanácstalanul?” Ezeket kérdezi Kovács András Péter, mikor elbeszélget saját agyával, hogy kiderüljön: a valóság közel sem az, amit ez a koponyába zárt kocsonyás anyag annak vél.
Igaz, hogy mindannyian fél ezreléknyi véralkoholhiánnyal születünk? Legalábbis ezt állítja egy híres pszichiáter merész feltevése. Négy jó barát, akik kicsit mintha elveszítették volna ifjúi lelkesedésüket és lendületüket, erre alapozva kezdenek kísérletbe. Megpróbálnak úgy élni, dolgozni és szórakozni, hogy ez a bizonyos fél ezrelék soha ne hiányozzon. De vajon ez a megoldás a régi kedv és vidámság visszaszerzésére? A hatalmas sikerű dán film alapján készült színdarab nagy beleérzéssel és humorral szembesít bennünket azzal, milyen eufóriával és milyen fájdalmakkal jár, ha az ember megpróbálja elengedni a kontrollt. A film elnyerte az összes jelentős európai és tengerentúli díjat, köztük a legjobb külföldi filmnek járó Oscart (2021). Plakáttervező: Csáfordi László
2023 decemberében Istentelen ifjúság címmel mutatja be a színház Ödön von Horváth utolsó két, szorosan összetartozó, Istentelen ifjúság, illetve Korunk gyermeke című regényeiből készülő új adaptációját, amelyet Nagy Péter István rendező Sándor Júliával és Hárs Annával ír. A két világháború közötti hitleri Németországban született történetben egy tanárt és a gondjaira bízott kamasz diákcsoportot követünk a civilizációtól egyre távolabb, az erdő mélyére, egy katonai felkészítést szolgáló, szörnyű tragédiába torkolló táborozásra. Horváth részvéttel megírt, mégis kendőzetlen társadalmi diagnózisának tárgya az egzisztenciális bizonytalansággal áthatott megalkuvások kora, s benne a kisember egyéni felelőssége. Hidegülő, gondviseléstől elhagyott idők allegorikus krónikája ez, melyet szikráival mégis át-átmelegít a lelkiismeret pislákolása, és a mindenkori ifjúság elementáris élni akarása. Media design: Varga VinceSound design: Csizmás András
Egy viharos estén titokzatos idegen érkezik a mélyszegénységben élő falu kocsmájába. A nyomorban tengődő emberekben újraéled a remény, hogy vannak még igazi hősök. Mitől lesz valaki kivételes? Mit tesz az emberrel a hírnév? Milyen jövő vár egy magára hagyott közösségre? Synge darabja keserédes humorral, mély emberismerettel, végtelenül szerethető karakterekkel mesél szerelemről, rajongásról és az emberi kiszolgáltatottságról. Helybéliek: Kóbor Balázs, Nánási Attila, Túrzai Zsombor, Szterhárszky László, Varga Nándor
"Ez az előadás nem önálló est, nem koncert, nem zenés önvallomás, nem egyéni műsor vagy sanzoncsokor. Pontosan mi sem tudjuk, hogy mi, és nem is akarjuk meghatározni. Dalokat fogok énekelni, újakat és jól ismerteket, amiket szeretek, amikhez kapcsolódni tudok vagy hozzám kapcsolódnak – műfaji megkötés nélkül. Évek óta tervezek egy ilyen estét. Most értek össze a szálak, most találkozott az az alkotócsapat, akikben megbízom, és akik nélkül hozzá se mernék kezdeni. Mindent ki kell várni, hogy megtörténjen." (Takács Nóra Diána) Az előadásban részletek hangzanak el Jónás Tamás Cigányidők című írásából és Tina Turner Én, Tina című önéletírásából. Énektanár: Berecz BeátaIrodalmi munkatárs: Ari-Nagy BarbaraRuha: Frank Mónika
Párizs, 1944. augusztus 25. A „fény városa” felett még horogkeresztes zászló. Németország ugyanakkor már minden fronton vesztésre áll. Harmincezer fős francia felszabadító hadosztály közeledik. Von Choltitz tábornok csapdába kerül. Mindössze kétezer katonája van, ám ha elveszíti Párizst, a háborút is elveszíti. Hitler parancsba adja neki: aknázza alá és robbantsa fel a francia fővárost. Kétmillió civil élete a tét. Choltitzot ugyan kétely és lelkiismeret-furdalás gyötri, de nem lát más kiutat. Egy órával azelőtt, hogy kiadná a végzetes parancsot, egy titokzatos svéd diplomata, Nordling jelenik meg Choltitz szobájában váratlanul, hogy meggyőzze, és lebeszélje a tábornokot kegyetlen tervének végrehajtásáról. Vitájuk Choltitz döntéséről elkeseredett párbajjá változik. Mit tegyünk egy kiúttalan helyzetben? Behódoljunk-e az elnyomásnak, ha családunk élete a tét? Mi minden múlik egyetlen emberen? A 20. századi európai történelem egyik legtitokzatosabb története: hogyan menekült meg a meggyötört, összetört Párizs 1944-ben Hitler bosszújától. A Diplomácia feszült lélektani krimi, mely a mindannyiunk számára egyik legégetőbb kérdést járja körül: mit jelent helyesen és emberhez méltóan dönteni az életben.
„Lábjegyzet egy jövőbeli történelemkönyvből” két részben Vizi és Ecsédi találkozott. És itt kezdődött minden. Az ő történetüket írta meg Bereményi Géza és adta elő Cseh Tamás két részletben, két Magyarországon: 1979-ben (Frontátvonulás) valamint 1992-ben (Nyugati pályaudvar). A történetet egybeolvasztotta, és most új köntösbe bújtatva adja elő három fiatal színész: Orosz Ákos, Tóth András és Zoltán Áron. A koncertszínházi előadás teljes mértékben az alkotók műhelymunkája, a szerző dramaturgiai segítsége mellett. Hogyan boldogul Vizi és Ecsédi ’79-ben, és ’89-ben Magyarországon, milyen akadályokkal kell megküzdeniük, milyen választ kapnak, vagy adnak azokra a kérdésekre, amik a legfontosabbak: Ki vagyok? Hol vagyok? És amit még ők sem mernek megkérdezni: „Mivégre vagyok?”. Az előadás Bereményi Géza és Cseh Tamás Frontátvonulás, Nyugati pályaudvar valamint Bereményi – Cseh –Másik János Levél nővéremnek 2. albumairól tartalmaz dalokat, valamint egyes dalszövegeket Zoltán Áron zenésített meg újra a műhelymunka során. Zenészek: KOVÁCS LÁSZLÓ (szaxofon), LACZI SÁNDOR / KOVÁCS GÁBOR (cselló)
Életrajzi dráma egy felvonásban, Cziffra György emlékének. A Junion Színház és az RS9 Színház előadása. Az előadásban egy kivételes zongorista élete elevenedik meg, akit a sors állandóan le- és feldobált „avégső mélységekből az események hullámtarajáig”. Zenebohóc, bárzenész vagy elhivatott művész? Töredékes históriájának visszatérő képe az embertfenyegető szellemi halál, amely, amikor már minden veszni látszik, újabb művészi feltámadásbaváltozik át.
A befogadás, a kitaszítás, a megaláztatás, az igazságszolgáltatás kálváriáját követjük végig Grace történetén keresztül. Elszabadul a valójában foglyul sem ejtett valóság, ami a valóságos fikció. Lars von Trier azonos című filmje, az Amerikai trilógia első darabja nyomán. Jelmeztervező-asszisztens: Tósaki GabiSzínészegyeztető: Rácz Annamária Christian Lollike: Dogville című színpadi műve nyomán színpadra alkalmazta: Balassa Eszter
Az egyetlen dolog, ami megkülönböztet minket a többi élőlénytől, az érzékszerveink és az emlékeink. Emberként a memóriára és az érzékelésre összpontosítva fedezhetjük fel testünk különböző aspektusait. Képzeld el azt a pillanatot, amikor először születünk a világra, a teljes tudatlanság állapotában. Még mindig megvan bennem az az ártatlanság? Hogyan cselekedtél, amikor először fölfogtad az érzékelést? Koreográfia és tánc: Yeram KangGyártás: A!KO TANZ FEST, Linz, AusztriaTanácsadó: LiLi Jung In LeeZene: Seo Jin Yang
(Folyamatosan fel)A címben szereplő „fel” szó egyszerre jelenti azt, hogy „felhalmozódni” és azt is, hogy „közelebbkerülni”.A felvetés a következő kérdéssel kezdődik: "Hogyan helyezhetjük a lecserélhető ember alkottaerőforrásokat vissza a körforgásba?" Mivel az ember alkotta erőforrások nem kerülnek vissza atermészetbe, folyamatosan újra kell hasznosítani őket.A „fel” és az „újrahasznosítás” folyamata, és ezen akarat kifejeződése öntudatlanul keringenek aközelgő jelenségekben.Közösen visszajuttathatjuk a körülöttünk lévő anyagokat a körforgásba, és megoszthatjukgondolatainkat az öntudatlansággal közeledő jelenségekről. Az előadás során létrejönnek olyanmozdulatok, melyeket az utcai ‘house’ műfaja inspirált és ezeket kombináljuk a fent említett igék(felhalmozódni, közelebb kerülni, újrahasznosítani) behelyettesítésével. Tanácsadó: LiLi Jung In LeeJelmezek: Minchae KimZene: Max Cooper „Stacked moments”Gyártás: A!KO TANZ FEST, Linz, Ausztria
A Willany Leó előadásoknál az a koncepció, hogy nincs koncepció. Különböző műfajokból érkező előadók találkoznak a Trafó stúdiójában azzal a céllal, hogy egy olyan előadást hozzanak létre amiről még ők sem tudnak semmit. Minden szerdán 21:30-tól várnak Titeket a Trafó stúdiójában! Itt mindenki fellép, aki látszik a sötétben! 15 éves a Willany Leó. Az előző évadban évek óta velünk dolgozó művészek nagy része külföldre költözött vagy pályaelhagyó lett, a társulat kiadós vérfrissítésen esett át. A 16. évadunkban - ahogy eddig is - a rendszeres szerdai improvizációs előadásaink a táncosok, zenészek és nézők közösségét igyekszik építeni és megtartani, de új kutatással, bemutatóval, workshopokkal és minifesztivállal is készülünk. Fiatalos lendülettel, horizontális működéssel, fejlődő szakmai háttérrel, elképesztő kitartással, rengeteg humorral és szeretettel várunk mindenkit újra, ameddig lehet. Gyertek Leózni! A Willany Leó előadások koncepciója leginkább az, hogy nincs koncepció. Különböző műfajokból érkező előadók találkoznak a Trafó stúdiójában azzal a céllal, hogy egy olyan előadást hozzanak létre amiről még ők sem tudnak semmit. Kifejezetten arra kérjük a fellépőket, hogy ne hagyják a termen kívül a személyes történéseket, és a “jelenben levéssel” engedjék, hogy az történjen, aminek éppen történnie kell. Így lesz minden előadásunk - ahogy minden napunk - egyszeri és megismételhetetlen. Lassú, gyors, szomorú, megrázó, vicces, szexi, virtuóz, szerelmes, csalódott, nyugodt, nehéz és felemelő. Egyik sem, valami teljesen más, vagy mindegyik egyszerre. Táncosok: Asbóth Máté, Bacsó Gabriella, Bagyinszki Bánk, Bartók Eszter, Bundschuh Vera, Deák Kristóf, Engelmann András,Eyassu-Vincze Barbara, Eva Mora, Gaál-Kovács Júlia, Kancsó Luca, Keresztes Patrik, Kovács Mátyás, Laza Tímea,Mayer Dorina, Oberfrank Réka, Oláh Balázs, Pataki Noémi, Piti Vivien, Takács Lacek, Temesvári Zsófia, Thury Zita, Váth Máté Zenészek: Bacsó Eszter, Barcsai Boglárka, Balázs Dávid, Balázs József, Barhács Claudia, Bujdosó János, Chelemen Paula,Claudia Divon, Darázs Ádám, David Karla, Dánfi Tímea, Döbrösi Laura, Erdősi-Bóta Bence, Fodor Réka, Gaál Dániel,György Andrea, Jerome Li-Thiao-Té, Kézdy Luca, Kocsis Levente, Kovács Réka, Krizbai Domokos, Lantos Zoltán,Matisz Flóra, Merkl Tamás, Móser Ádám, Nemes Lilla, Pege Ádám, Tara Khozein, Titkos Flóra, Varga Anna, Wagner Márton Fény: Rovó VirágAsszisztensek: Turchányi Zsófia, Turjányi LillaZenei vezető: Merkl TamásProdukciós vezető: Pallag SáraA Willany Leó munkatársai: Lukács Levente, Szilágyi-Pallag EmeseMűvészeti vezető: Grecsó Zoltán
Marék Veronika hőseit az egész világ ismeri, a mackó és a kislány történetein generációk nőttek fel. Hétköznapi kalandjaik legnagyobb varázsa, hogy minden mai és egykori gyerek számára ismerősek.
Fekete István azonos című regénye alapján. Kedves fiatal barátom! Lehet, hogy Neked a Tüskevár nem sokat mond. De ha megkérdezed a szüleidet, meg fogsz lepődni, hogy milyen lelkesen mesélnek az ő fiatalkoruk legendás ifjúsági regényéről. Mert a Tüskevár valóban egy egész generáció legkedvesebb története volt, s reméljük, hogy hamarosan Neked is a kedvenceddé válik! A Pesti Magyar Színház zenés előadásában megismerheted Tutajos és Bütyök, a két fővárosi nyolcadikos csodás nyári kalandjait. A két jó barát először jár vidéken, mégpedig a varázslatos titkokat rejtő Kis-Balaton mellett. Eleinte minden idegen a számukra, de Matula bácsi – aki kicsit olyan, mintha mindannyiunk nagypapája volna – megismerteti őket a táj titkaival, a végtelen nádas különleges állataival és növényeivel, a vidéki élet szépségeivel. De ennél is fontosabb, hogy megtanítja őket a természet szeretetére és tiszteletére. S amikor Tutajos és Bütyök ősszel visszatérnek Budapestre, a suliba – már egészen másként tekintenek a világra, mint addig. Kedves fiatal barátom! Mi, itt a Pesti Magyar Színházban azt reméljük, hogy Te is másként fogsz tekinteni a világra, miután megnézted a Tüskevár különleges előadását.
„Mi, emberek, csak egyféleképpen tudunk szenvedni és örülni, akár az élet elején, akár a végén tartunk” – írja Örkény István a Macskajáték című tragikomédiája elé. Ha előveszünk egy fiatalkori fényképünket, úgy tűnik az életünk egy önfeledt pillanatban megragadható és bár múlnak az évek, szenvedélyeik és szenvedéseink ugyanolyan elevenen élnek bennünk, mint hajdanán. Örkény így folytatja: „E groteszk történet főhőse özvegy Orbán Béláné, s a darab valójában az ő véget nem érő vitája, szájaskodó, alakoskodó, még a hazugságtól sem visszariadó pörlekedése mindenkivel, aki körülveszi: a lányával, a szomszédnőjével, Paulával s legfőképpen az ő München közelében élő nénjével, Gizával. Körömszakadtáig harcol, hogy zűrzavaros, értelmetlen és reménytelen szerelmét ráerőszakolja a világra. Megvan benne minden, amire az ember képes: egy piaci kofa nagyszájúsága és egy görög tragika fensége. Mit is tehetne mást? Orbánné a természet törvényei ellen harcol, mert semmibe veszi az öregséget, és hadat üzen a halálnak.” A Macskajáték először regényként jelent meg 1965-ben és nagy sikert aratott. Egy rendező, a fiatal Székely Gábor kérésére és inspirációja alapján írta meg Örkény István a levélregény színpadi változatát 1969-ben. Abban az időben a monológokból épített dramaturgiai forma úttörően modern volt, napjainkra már bevett gyakorlat, „posztmodern” forma. Az ősbemutatóra 1971 januárjában Szolnokon került sor és pár hónap múlva Székely Gábor a Vígszínház kérésére a Pesti Színházban is megrendezte Sulyok Mária és Bulla Elma főszereplésével. A Pesti Színházban több mint egy évtizedig műsoron volt. „Orbánné mindannyiunkat túlél” – nyilatkozta Sulyok Mária. És így is lett. Még az ősbemutató évében még két magyarországi bemutató mellett Helsinkiben is színre került. Azóta a Macskajátéknak jóval több mint 100 bemutatója volt a világ számos országában. A századik bemutatón 1986-ban már kortárs klasszikusként tűzte műsorra a Játékszín újabb parádés szereposztásban: Psota Irénnel és Tolnay Klárival valamint az Egérke szerepében remekelő Törőcsik Marival. 1974-ben mutatták be a Macskajátékból készült játékfilmet, melyet Makk Károly rendezett. A Macskajáték a Nemzeti Színházban újra kiváló művészek jutalomjátékára teremt alkalmat és reméljük igaza lesz ezúttal is Sulyok Mária jövendölésének: „a Macskajáték talán mást jelent majd, megváltozhat a darab hangvétele, üzenete is, de a siker nem pártol el tőle.” Szász János rendező csak ennyit árult el a saját koncepciójáról: „Ez az előadás a színészeké. Nekem annyi a dolgom, hogy bátorságot, hitet küldjek nekik ehhez a gyönyörű és velőtrázóan kemény utazáshoz.”
A 14 éves Fülöp új a városban és a suliban. Tanulás közben közelebb kerül évfolyamtársához a szintén 14 éves Julihoz, és mindketten új érzésekkel kerülnek szembe. Ám a köztük bimbódzó ELSŐ SZERELEM mindent átható érzését lassan elsöpri a külvilág. Fülöp kénytelen megfelelni a haveroknak. Merthogy… mások már rég túl estek „azon”! Igen, pontosan azon! A SZEX állandó téma a fiúk között az öltözőben. Ráadásul Fülöp apja is folyton és megállíthatatlanul kérdezősködik. Hőseink az érzelmek örvényében keresik önmagukat, azt a megfelelő pillanatot, amikor az ég a szokásosnál is kékebb. Hogyan kommunikáljunk szorongás és megfelelési kényszer nélkül az érzelmeinkről, a vágyainkról, szerelemről, szexről, és hogyan beszéljünk a tinédzserekkel azokról a kérdésekről, amiket feltenni sem merünk. A darabot színházunk több sikeres ifjúsági előadásának – Csöngő, Minden dolgok könyve, A méhek istene – rendezője, Kiss Márton állítja színpadra. A magyar szöveget Sophia Matteikat nyersfordítása alapján Kiss Márton írta. Írta: Eva Rottman