Mozifilmes fronton egymást érik az unalmas, parasztvakító blockbusterek, nem csoda, hogy sokan már temetik az ötlettelen Hollywoodot. A sorozatoknál viszont egy új aranykor köszöntött be, és a vak is látja, hogy ez a műfaj már régen nem a konzervröhögéses, buta sitcomocról meg a Szomszédokról szól, sőt! Egyre több hollywoodi nagyágyú jött rá mostanra arra, hogy a tévésorozat kreatívabb, komplexebb játéktér a mozifilmnél. Nyolcszor-tízszer egy órában szebben fel lehet építeni egy történetet és jobban el lehet mélyíteni a karaktereket, mint egy másfél-kétórás filmben.

Ráadásul a sorozatfogyasztó közönség sokkal hálásabb a moziba járóknál. Hiszen amíg egy filmre tömegek vesznek jegyet, amit utólag akár meg is bánhatnak, addig egy tévésorozatot csak az néz végig, aki fanatikus rajongó, és tényleg hajlandó több órát rááldozni a szabadidejéből arra, hogy otthon, kényelmesen, ráérősen megismerkedjen egy új történettel. Idén különösen el voltunk kényeztetve jobbnál jobb sorozatokkal - össze is szedtük a legnagyobb kedvenceinket!

Trónok harca

Minden idők legjobb évadfináléjával búcsúzott a Trónok harca 6. évada - írtam idén nyáron. És ez nem is volt újságírói túlzás, mivel az HBO slágersorozata most már jóval előrébb jár, mint George R. R. Martin csigalassúsággal készülő regényfolyama. Ezt az évadot még nagyon sokáig fogjuk emlegetni, hiszen végre számos konteóra magyarázatot kaptunk (lásd: Hodor nevének eredete, Havas Jon szülei), ráadásul durvábban tempóban haltak meg a szereplők, mint ahogy azt korábban megszokhattuk.

Az HBO írói a 6. évad végére szépen összeterelték a közönségkedvenc karaktereket, vagyis Daeneryst, Tyriont és Havas Jont. Az eredeti A tűz és jég dala cím sokak szerint azt vetítik előre, hogy a Jég (Starkok) és Tűz (Targaryenek) normális képviselői legyőzik a Jég és a Tűz kaotikus aspektusait, vagyis az embereket zombikká változtató Másokat és a gyermekáldozatot követelő, sötét praktikákkal kufárkodó tűzisten híveit. Viszont aki olyasmi happy endben reménykedik, hogy Daenerys, Havas Jon és barátaik majd jól legyőzik gonoszt és visszaállítják a Targaryenek uralmát Westeroson, azok nem ismerik még eléggé Martin gyilkos dramaturgiai csavarjait. (A Port.hu spoileres epizódösszefoglalói itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt és itt olvashatók).

Westworld

Ha volt idén menőbb HBO tévésorozat a Trónok harcánál, akkor az a vadnyugatot és az androidok lázadását zseniálisan összemixelő Westworld volt. Christopher Nolan öccse, Jonathan Nolan ezzel a tízrészes sorozattal a saját jogán is zseniális író és rendező lett, mert David Lynch-et és J.J. Abramst megszégyenítő leleménnyel vezette az orránál fogva a nézőit. Az egyszerre ledarálható Netflix-szériák korszakában nagyon ritka az olyan sorozat, aminél az epizódvégi cliffhangerek után szentségelve várjuk, hogy elteljen egy hét, és végre folytatódjon a történet - a Westworld viszont ilyen.

Az, hogy Istent játszó emberek a nagy lóvé reményében létrehoznak egy mesterséges lényekkel teli kalandparkot, ahol aztán ezek a lények elszabadulnak és kitör a káosz, ősrégi toposz a szórakoztatóiparban.  Michael Crichton ezt már az eredeti Westworld mozifilmben és a Jurassic Park regényekben is elsütötte. Nolanék azonban ezt is új szintre tudták emelni. Első sorban a sorozat főszereplőit alakító veterán színészekkel (Anthony Hopkins és Ed Harris egyszerűen zseniális), másrészt a Szárnyas fejvadász replikánsaihaoz hasonló alapdilemmával (Ki az emberibb? Egy robotszerű, érzelmi nyomorék ember, vagy egy magát embernek képzelő, érző robot?), valamint annyi megválaszolatlanul maradt kérdéssel, amihez képest a Twin Peaks és a Lost unalmas mesekönyvek.

Aznap éjjel

A Trónok harca és a Westworld árnyékában kicsit elhalványul az Aznap éjjel fénye, pedig ez is egy igen jó húzás volt idén az HBO-tól. Bár nem ez lett „az új True Detective”, John Turturro nyomozása is volt annyira izgalmas, mint Matthew McConaughey és Woody Harrelson kultsorozata.

A történet középpontjában egy pakisztáni fiú (Riz Ahmed) áll, aki gyilkossági ügybe keveredik, és mivel minden bizonyíték ellene szól, börtönbe kerül, és onnan kell kijárnia a tárgyalásokra. Az ügyet egy ravasz, de lecsúszott, keléses lábú zugügyvéd vállalja el, akin keresztül kiváló betekintést kapunk az amerikai igazságszolgáltatás jogi útvesztőibe. Az ártatlanul megvádolt pakisztáni fiúról közben kiderül, hogy annyira nem is ártatlan, ám ez végül valahol mindegy is, mivel a börtön kegyetlen világa így is úgy is széttetovált sittes bűnözőt farag abból, aki egyszer bekerül oda. Az igazság és a valódi gyilkos személye itt már szinte senkit sem érdekel - kivéve persze bennünket, nézőket, akik epizódról epizódra próbáljuk kinyomozni a rejtélyes ügy szálait. 

Stranger Things

Az év legnagyobb meglepetéseként robbant be nyáron a Netflix nyolcrészes horrorszériája. A Stranger Things popkulturális utalásokkal telezsúfolt geekcsemegének indult, de végül óriásit futott a mainstream médiában is, mert mindenki Seven Spielberg és Stephen King szerelemgyerekeként emlegette. Abszolút jogosan, hiszen az alkotók, Ross és Matt Duffer történetében is egy mindenhová bringával közlekedő, különös kalandba keveredő, kertvárosi gyerekcsapat a főszereplő, akárcsak az E.T.-ben vagy a Super 8-ban.

A történet középpontjában egy álmos amerikai kisváros lakói és a mellettük elterülő, kormányzati kutatótelep titkos kísérletei állnak. Rögtön az elején megmagyarázhatatlanul eltűnik egy 12 éves gyerek, felbukkan viszont egy szintén 12 év körüli, különös képességekkel rendelkező lány (Millie Bobby Brown), aki fenekestül felforgatja a helyi seriff, a geek gyerekcsapat és a kormánykísérletek tudósainak életét. A készítőknek ráadásul a régóta eltűnt Winona Rydert sikerült leigazolni, aki nagyon jól hozta az eltűnt fiáért aggódó, félőrült anyukát.