A kalandor

Bakancslistához adom
The Quest
16 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai akciófilm, 95 perc, 1996

Értékelés:

167 szavazatból
Szerinted?

Chris földrajzi és spirituális értelemben is nagy utat jár be: a lepusztult New York-i külvárosból eljut a Távol-Keletre, egészen a titkok és legendák övezte Tibetig. Kalandos útja során először emberrablók fogságába kerül, majd fegyvercsempészek rabszolgának adják. Egy időre kiköt az alvilágban, ahol a kickbox és a szerencsejátékok mentén zajlanak az események, majd innen eljut egy távol-keleti szigetre, ahol az ősi harcművészeteket oktatják. Itt dönt úgy, hogy részt vesz a férfiasság igazi erőpróbáján, a legendás és halálos kimenetelű ghan-gheng versenyen. Ez a küzdelem a fizikai állóképességen, erőn és bátorságon kívül próbára teszi a résztvevők lelkierejét, kitartását és állhatatosságát is. Erre a versenyre az egész világról érkeznek olyanok, akik járatosak a harcművészetben, hogy összemérjék erejüket a fődíjért, az Arany Sárkányért. Christ azonban a kalandok során végig csak egyetlen egy dolog motiválja, hogy végre megtalálja a haza vezető utat.
Forgalmazó: UIP-Duna Film

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?
viskia01 2022 febr. 27. - 19:54:48
amíg kalandfilm, addig tetszik. Amikor átmegy Véres játékba (itt a véres játék címú filmre gondolok) akkor már gagyi kategória.
kaaslover 2019 márc. 26. - 09:04:52
Nekem ez még a nézhető "Van Damme filmek" közé tartozik. 2000 után kezdett számomra nézhetetlenné válni a filmjei amiben szerepel. Ez még nem az
antibond 2019 febr. 07. - 18:10:36
A filmről felesleges bármit írnom, van, akinek nagyszerű, van, aki minősíthetetlennek tartja.
De Gyerekek! Egy ilyen bazi nagy sárkány, ha valóban színaranyból gyúrták, jó néhány tonna, a Hindenburg léghajóval sem lehetne egy centit sem emelni rajta!!!
robi_69 2018 máj. 29. - 20:49:43
Időnként megpróbálom megtippelni, hogy az adott témában mennyivel becsül túl a magyar jó nép egy amcsi filmet (az amcsikhoz képest). 5,4-re tippeltem, 0,1 különbség!
10/10
bruckner093 2014 nov. 28. - 21:50:16 10/10
én szerintem ez a film elég jó lett nekem nagyon tetszett akárki akár mit mond !! jó a történet alapja stb ! jó vannak benn túlzások de elég jó tetszet
FilmElemzõ 2013 aug. 20. - 01:15:17
Abdel Qissi volt a legjobb a filmben. Nem is értem miért nincs a szereplõk között.
Kozutas 2013 máj. 29. - 22:30:21
Egyedül a filmben azt bírtam amikor a japán hústorony a mellét megmozgatta poénból...
borkasztik 2013 máj. 29. - 22:00:04
Nekem mondhat akárki akármit. Nekem ez tetszett. Én tudtam izgulni. Ennél sokkal rosszabb filmeket csinálnak mostanában.
adamnagysweetmovie 2013 máj. 28. - 16:41:45 Előzmény talec
Valódi könyörtelen egysoros:)
talec 2012 júl. 17. - 20:46:08 Előzmény Kozutas
Az. Itt még Roger Moore "exsorhajókapitány" fantasztikus bölcsességeit is megismerhetjük. "Az ember néha nyer, néha veszít". Egyedi gondolat. Egy elég gyenge filmben.
6/10
Ford Mustang 2012 jan. 08. - 02:33:54 6/10
Hiába, Van Damme nem rendezõ, ahhoz nem nagyon ért. :)
Kozutas 2012 jan. 07. - 23:27:58
Kicsit véres sport koppintás utánzat :-)
popeszku 2012 jan. 07. - 21:21:27
Ez jellemzõ volt sok filmjére,mindig agyonverték,de utoljára bevillant a meggyilkolt család/öreg tanítómester képe,s ez akkora lendületet adott neki,mint egykori kínai sportolónak,miután elolvasta Mao elvtárs mûveit.
7/10
lotto 2011 dec. 22. - 14:03:53 7/10
Hát igen, ahogy egy dokumentumfilmben is mondták: Ekkor már a "Bosszúállós moviek" korszaka lejárt!

Nem lett nagy sikere a filmnek, de rossz sem volt!! Viszont az már itt tényleg túlzás vt, hogy szanaszét verte a mongol csávesz, már Van Damme alig él, szinte CSAK õ kapta a pofonokat, a végén meg hamvából belelendül:Enyhén túlzás:S
1/10
Rahar 2011 júl. 06. - 19:30:50 1/10
Nekem nagyon nem tetszik. Igencsak nem kedveltem már az 1980-as években sem ezt a félholtra vernek, de hamvaimból feltámadok és leverlek elgondolást. Mintha a forgatókönyvírók a világtól teljesen elvonulva élnének és csak buta elgondolásaik lennének az életrõl, ergo életképtelen retardált hülye gyerekek. Az egész történetet átlengi ez az igénytelenség, a cselekményvezetés is tele van vele. Hol van már a Véres játék címû film. Az antihõsnek választhattak volna izmosabb és harcmûvészetileg jártas színészt, mert azon kívül hogy nagydarab és csúnyán néz mást nem tudott felmutatni. Számomra Damme-nak ez a filmje is a gagyik közé tartozik. Nálam ezen szarvashibák miatt 10 pontból 1 pont.
buncow 2011 jún. 07. - 22:53:37
Na miaz, újabban filmeket is játszanak? Amúgy jah én is a nosztalgia miatt nézem:D Kicsit gagyesz, egyszerûre sikeredett alkotás, de legalább kalandfilm és Vandamme játszik benne...
kisokoska5 2011 jún. 07. - 20:26:24
Kedves 1nsan3clown!
Például én nézem, és szivesen, sõõõõõt, fel is veszem, hogy máskor is nézhessem. Tudod ez nosztalgia. Ijen nézõk is vannak. Inkább egy ilyen régi film, mint az a sok sorozat amibe állandóan sírnak és jajgatnak. Üdv.
6/10
Ford Mustang 2011 jún. 07. - 19:40:50 6/10
Hát igen... ez tényleg egy örök rejtély. :D
6/10
Ford Mustang 2011 jún. 07. - 17:55:30 6/10
Már megint ez a film... nem hiszem el.
salted 2010 jún. 20. - 23:20:34 Előzmény sandros5000
nekem is tetszett, persze nem estem hasra de meg lehet nézni.
Összes hozzászólás