Film

Cliffhanger - Függő játszma

/Cliffhanger/
amerikai akciófilm, 107 perc, 1993 16 éven aluliak számára nem ajánlott
    • f

Értékelés:

320 szavazatból
Szerinted?

Gabe Walker a Sziklás-hegységben tevékenykedő mentőosztag tagjaként bármennyire igyekezett, nem tudta megakadályozni egy amatőr hegymászó halálát, és a tragédia miatt önszántából távozott a csapatból. Most, nyolc hónappal a baleset után lelkiismeret furdalástól gyötörten búcsúzni tér vissza a szirtekhez. Miközben barátnője hiába próbálja maradásra bírni, hívást kapnak: egy kis utasszállító gép kényszerleszállásának túlélői kérnek kétségbeesetten segítséget. Walker vonakodva bár, de egykori társával elindul a küldetésére. Az már csak a megérkezéskor derül ki, hogy az utasok egytől-egyig veszélyes terroristák, és a gépen rajtuk kívül még körülbelül százmillió dollárt is szállítottak, ami a leszállás közben három bőröndben lehullott a Sziklás-hegység hatalmas csúcsaira. Senki sem számít rá, hogy útban a jószerével megközelíthetetlen szirtre Gabe pokoli sakkjátszmába kezd, melyben élő emberek a bábuk, a játéktér pedig a hegység halálosan veszélyes meredélye.

Forgalmazó: InterCom

Stáblista:

Szereplők

Alkotók

Kapcsolódó cikkek:

Díjak és jelölések:

  • Oscar-díj (1994) - Legjobb vizuális effektusok jelölés
  • Oscar-díj (1994) - Legjobb hangvágás jelölés
  • Oscar-díj (1994) - Legjobb hangkeverés jelölés

Vélemény:

szavazat: 10/10 február 03. 07:26:40
február 03. 07:26:40
Mindig szívesen újranézem.
szavazat: 10/10 2018 ápr. 01. - 18:21:05
2018 ápr. 01. - 18:21:05
Nekem ez az egyik kedvenc filmem. Isteni jó sztori, nagyon jó duma, jól kitalált a negatív szereplő is. Renny Harlin egy isten! És imádom Stallone-t :) (Egy filmje nem tetszik csak, a Feláldozhatók és az összes része. Hogy az mekkora nagy f@szság...ott a szereposztás a lényeg, hogy minden nagymenő akció színészt bele tettek. )
2018 ápr. 01. - 09:51:28
2018 ápr. 01. - 09:51:28
Hát nekem nem ez Stallone legjobb filmje, ott van a The Expendables - A feláldozhatók trilógia, vagy a Szupercella, amelyek nekem sokkal jobbak pl.
2017 okt. 05. - 20:01:24
2017 okt. 05. - 20:01:24
Leszámítva, hogy egy pillanatig sem hihetõ, egész szórakoztató. A nittbelövõt tényleg feltalálhatnák már, mennyivel könnyebb lenne a mászás. :)
2015 máj. 08. - 20:24:21
2015 máj. 08. - 20:24:21
Rambo az nem mászik hegyet !!
2015 febr. 19. - 19:50:31
2015 febr. 19. - 19:50:31
ez volt tini korom mozis élményeinek elsõ filmje, a második meg minõ véletlen a Pusztító volt...:)
szerintem a cliffhanger hangulatos mozi a mai napig,nincs benne annyi csupa "csillivilli" effekt, de ami van, az rendben van. a gonosz személye, a környezet, a heroikus zene, mind-mind egy jól összerakott filmre vallanak. ja, és a kedvenc idézetem: "cipõ, zokni, százmillió dollár" (John Lithgow, természetesen szigorúan Kun Vilmos hangján)
2014 júl. 06. - 13:47:05
2014 júl. 06. - 13:47:05
Én sem rajongok Stalloneért, de ez a filmje jó lett - valószínûleg a legjobb, de én sci-fi rajongó lévén megosztanám az elsõ helyet A Pusztító-val :)
2014 jún. 12. - 19:02:31
2014 jún. 12. - 19:02:31
Rambo hegyet mászik! :D

8/10
szavazat: 2/10 2013 szept. 20. - 21:37:58
2013 szept. 20. - 21:37:58
A film hangban nagy, ám S Szalonna hozza a szokásos semmit.
2013 szept. 20. - 20:35:13
2013 szept. 20. - 20:35:13
Nem vagyok Sly rajongó, de ez jól sikerült, igazi retro.
Ami még nagyon tetszik tõle és talán a legjobb filmje, "A Bosszú börtönében".
2013 szept. 20. - 18:01:12
2013 szept. 20. - 18:01:12
Nem csak szép, de kedvességet sugároz.
2013 aug. 03. - 19:04:52
2013 aug. 03. - 19:04:52
Bírom John Lithgow-t, jó arc, jó volt a magyar hangja is, Kun Vilmos.
2013 aug. 03. - 18:59:37
2013 aug. 03. - 18:59:37
Spoiler

- Mi van a táskákban ?
- Ruha, zokni és 100 millió dollár, a szokásos cucc.
2013 júl. 07. - 21:53:08
2013 júl. 07. - 21:53:08
ezek a fõgonoszok elég trén játsszák a szerepüket szvsz
2013 júl. 07. - 21:32:22
2013 júl. 07. - 21:32:22
hát nekem a széprõl más elképzeléseim vannak,de nem vagyunk egyformák :)
2013 ápr. 12. - 16:28:14
2013 ápr. 12. - 16:28:14
Lincoln-ban született ugyan, Nebraskában, de a szülei tõsgyökeres Texas-iak és õ is ott nõtt fel,ergo Texas-i lány!:)
szavazat: 8/10 2013 jan. 17. - 23:03:19
2013 jan. 17. - 23:03:19
Nem texasi hanem nebraskai.
szavazat: 8/10 2013 jan. 17. - 18:11:28
2013 jan. 17. - 18:11:28
Janine Turner a világ egyik leg szexibb színésznõje (Miért éppen Alaszka), és imádja a havat (Texasi lány létére), a film sem rossz, kár hogy a folytatások harmatgyengék lettek.
szavazat: 9/10 2013 jan. 17. - 10:41:08
2013 jan. 17. - 10:41:08
Így igaz! A '90-es években még tudtak baromi jó filmeket csinálni új ötletekkel meglepni a nézõt, jó karakterekkel/elsõ rangú színészekkel és feszültséggel és jó rendezéssel/forgatókönyvel, ellentétben a maiakkal amik szinte csak a látványeffektekre épülnek!
szavazat: 10/10 2012 dec. 02. - 10:50:44
2012 dec. 02. - 10:50:44
Teljesen igazad van,végre megvan tökéletes film.10/1000
Összes hozzászólás