Inga Lindstrom - Ugrás a boldogságba

Bakancslistához adom
Inga Lindström - Sprung ins Glück
német romantikus dráma, 90 perc, 2005

Értékelés:

3 szavazatból
Szerinted?

Louise Stenfelt sikeres díjugrató azt tervezi, hogy visszavonul a lovaglástól, versenyzéstől azért, hogy az élettársával és edzőjével, Markus Segerstadttal átvegyék egy ménestelep vezetését Dubaiban. Stockholmban egy utolsó versenyen be is szeretné fejezni a karrierjét.

Röviddel a versenymeghívás után találkozik az ifjúkori szerelmével, Axellel, aki állatorvosként a versenyszervezők egyik tagja. Axeltól tudja meg, hogy mostohaanyja, Marianne el akarja adni a „Rosenfeldt” birtokot, ahol ő felnőtt. Anyja halála után apja volt Louise legbensőbb bizalmasa, amíg apja bele nem szeretett Marianne-ba, akit aztán feleségül is vett.

Louise szinte belebetegszik a féltékenységbe, elzárkózik Marianne-nal való minden kapcsolatfelvételtől, majd el is hagyja a birtokot és minden kapcsolatot megszakít az apjával és a mostohájával.

Axelt is rábeszéli, mielőtt végleg elmennek Dubaiba, látogassanak vissza még egyszer Rosenfeldtbe, hogy végérvényes búcsút vehessenek az ifjúságuktól. A feszült helyzet ellenére Louise élvezi a Rosenfeldten töltött időt, no és az Axellel való együttlét óráit, akihez egyre jobban vonzódik. Ekkor viszont olyan események történnek, ami kemény próbára teszi az Axellel kibontakozó régi-új kapcsolatát…

Egyéb epizódok:

Stáblista:

Szereplők

Louise Stenfelt
Axel Hasselroth
Henrik Hasselroth
Marianne Stenfelt

Alkotók

Hozzászólások

Szerinted?
8/10
grosz_i 2023 júl. 27. - 15:44:35 8/10
Inga Lindström »Elnyert boldogság« 2005 - 9. epizód

Louise Stenfelt sikeres díjugrató azt tervezi, hogy visszavonul a lovaglástól, versenyzéstől azért, hogy az élettársával és edzőjével, Markus Segerstadttal átvegyék egy ménestelep vezetését Dubaiban. Stockholmban egy utolsó versenyen be is szeretné fejezni a karrierjét.

Röviddel a versenymeghívás után találkozik az ifjúkori szerelmével, Axellel, aki állatorvosként a versenyszervezők egyik tagja. Axeltól tudja meg, hogy mostohaanyja, Marianne el akarja adni a „Rosenfeldt” birtokot, ahol ő felnőtt. Anyja halála után apja volt Louise legbensőbb bizalmasa, amíg apja bele nem szeretett Marianne-ba, akit aztán feleségül is vett.

Louise szinte belebetegszik a féltékenységbe, elzárkózik Marianne-nal való minden kapcsolatfelvételtől, majd el is hagyja a birtokot és minden kapcsolatot megszakít az apjával és a mostohájával.

Axelt is rábeszéli, mielőtt végleg elmennek Dubaiba, látogassanak vissza még egyszer Rosenfeldtbe, hogy végérvényes búcsút vehessenek az ifjúságuktól. A feszült helyzet ellenére Louise élvezi a Rosenfeldten töltött időt, no és az Axellel való együttlét óráit, akihez egyre jobban vonzódik. Ekkor viszont olyan események történnek, ami kemény próbára teszi az Axellel kibontakozó régi-új kapcsolatát…
8/10
grosz_i 2023 jún. 23. - 13:14:29 8/10
Az epizód címe: Inga Lindström »Elnyert boldogság« 2005 - 9. epizód
8/10
grosz_i 2023 ápr. 25. - 16:27:09 8/10
8/10
grosz_i 2023 jan. 13. - 19:41:20 8/10
Sajnos a Lindström filmek sorozatából az első 22, természetesen a legjobbak - valamilyen érthetetlen okból nem kerültek sorra a szinkronizálásnál, következésképp adásba sem kerültek. Természetesen a port.hu az adott oldalon a filmismertetőt tartalmazza:

1. Inga Lindström: Sehnsucht nach Marielund (2004)
2. Inga Lindström: Begegnung am Meer (2004)
3. Inga Lindström: Wind über den Schären (2004)
4. Inga Lindström: Die Farm am Mälarsee (2004)
5. Inga Lindström: Inselsommer (2005)
6. Inga Lindström: Entscheidung am Fluß (2005)
7. Inga Lindström: Mittsommerliebe (2005)
8. Inga Lindström: Der Weg zu dir (2005)
9. Inga Lindström: Sprung ins Glück (2005)
10. Inga Lindström: Im Sommerhaus (2005)
11. Inga Lindström: Das Geheimnis von Svenaholm (2006)
12. Inga Lindström: In den Netzen der Liebe (2006)
13. Inga Lindström: Auf den Spuren der Liebe (2006)
14. Inga Lindström: Die Frau am Leuchtturm (2006)
15. Inga Lindström: Wolken über Sommarholm (2006)
16. Inga Lindström: Emma Svensson und die Liebe (2007)
17. Inga Lindström: Sommertage am Lilja-See (2007)
18. Inga Lindström: Vickerby für immer (2007)
19. Inga Lindström: Die Pferde von Katarinaberg (2007)
20. Inga Lindström: Ein Wochenende in Söderholm (2007)
21. Inga Lindström: Sommer der Entscheidung (2008)
22. Inga Lindström: Der Zauber von Sandbergen (2008)