Gyönyörű film volt!

Kellemes, szórakoztató, de messze nem a legjobb filmfeldolgozás a vidéki életet bemutató, XIX. századi angol irodalomból. Kissé leegyszerűsített, mélységektől mentes történetvezetés, helyenként szép operatőri munka. Érdemes a megnézésre. 10/7

Jó kis ódivatú romántikus film pozitív szellemmel. Kicsit meseszerű, de nem hiteltelen. Szórakoztató, magával ragadó, mindezt nagyon jó képekkel, színekkel, és szuper zenékkel. A színészek nem rosszak, bár sztem Michael Sheen-é messze a legeredetibb alakítás.

Szeretem Hardyt, és ez a története lényegesen kevésbé nyomasztó, mint a többi.

A romantika műfajának kedvelői bizonyára vadul nyomkodják a tízeseket erre a bájos mesére, de én (nem kicsit) bárgyúnak éreztem a történetet.

Nagyon tetszett. Korhű szép, igényes film. A regényt még nem olvastam, de bepótolom. Érdemes megnézni a filmet. Ajánlom.

"Három lúzer kerget egy feministát" :) :) Hát így még nem gondoltam a filmre, de végülis.... :D

A film figyelemre és felidézésre méltón szép zenéit, ha jól látom, az IMDb sem részletezi:

Craig Armstrong:
https://g.co/kgs/vrJUhN

Abel Korzeniowski Dance for me Wallis
https://youtu.be/F-9j0Sng8qE

Thomas Hardy alkotói világához méltó igényességű, festői szépségű, és megkapó korhangulatúan erős érzelmi hatású film.
Viszont a Batsheba-t alakító Carey Mulligan lényéből, a filmbeli karakterének instruáltságán túl is, a bizonytalanságát leplezni akaró impulzív önfejűség mellett, leginkább a negédes arroganciájának az önigazolást kereső felszínessége áradt; miközben számomra (!) nem volt egy, mégoly nőiesen vonzónak szánt, pillanata sem, amikor az jutott volna róla eszembe, hogy "NAGYON szép".

Nem olvastam a film alapjául szolgáló regényt. Thomas Hardyról annyi információm van, hogy Somerset Maugham róla mintázta a Sör és perec egyik szereplőjét. Tehát nehezen tudom eldönteni, hogy a regény, vagy a film kapkodós, zavaros. Talán egy sorozat jobban követhette volna a regény fonalát. Néhány részlet nekem irreális.

Ezektől a zavaró tényezőktől eltekintve a film tényleg visszaadta a viktoriánus kor Angliájának hangulatát és többnyire jó volt a színészválasztás is.

Régen írtam. De most ez a mozi beinditott. Komolyan mondom a film jó darabig annyira tetszett, hogy arra gondoltam benne van a 2015-ös topfilmekben. A végére dobtak pár butaságot, és nem szpoilerezve azon morfondírozok, hogy a végletekig kitartott Happy End - No Happy End kombinációból vajon melyik állt volna jobban. A 7 pontot végül megerősíti az elején esxa végen hallott filmzene, ami hátborzongatóan szép. Na jó tudjátok mit... Kerüljön be a 2015-ös legjobbak közé a film.

Sajnos számomra nagyon ellenszenves a nő. Kis pökhendi , arrogáns.Még, hogy gyönyörű? A katonának rossza szeme talán.

Én úgy nézek. Mikor házasodunk?

Nincs az a juhaszkutya, ami ok nelkul szakadekba terel egy nyajat.
Nincs az a no, aki nem tudja, melyik templomban van az eskuvoje.
Nincs az a ferfi, aki ha ugy nez, mint Matthias Schoenaerts, ne mennek hozza azonnal.

ezt a filmet is utálod biztosan:D

Thomas Hardy annyira angol, hogy Szerb Antal szerint Anglián kívül soha sehol nem is vált igazán népszerűvé. (Hacsak Szerb Antal óta nem.) Ez a film is nagyon angol, nekem tetszett a viktoriánus kor Makrancos Katája és a vele és körülötte zajló események...kivéve a történet végét. Viszont Hardy tényleg úgy fejezi be regényét, ahogyan a film is végződik. Hogy végződik? Tessék megnézni a filmet és/de ne az itt fent látható plakátot :-)

Ez egy gyonyoru film, csodalatos fenyek, tajak. Bar tobb ilyen szuletne. A festoi fenykepezes mellett a zene is elbuvolo!!! Nekem a katonan kivul mindket ferfi szimpatikus volt, az idosebb is. Jo lelku volt mindketto, de orulok, hogy jol valasztott :)

Ez egész jó film. Jó színészi játékokkal. A sztori is egész türhetõ. De kicsit sok volt a csaj. Maga sem tudta mit akar. Pedig elsõ perctõl adott volt hogy mi lesz a vége. 6/10.

Útbaigazításként megnéztem a filmrõl eddig itt, a port.hu-n olvasható véleményeket. Megjelent elõttem a kritikus, aki - képletesen szólva - már éppen a nyolcadik finom csokitortát próbálja magába gyömöszölni, és arról értekezik, hogy lehet, hogy valaki nem utálja a csokitortát, (itt nem csak a hivatásos kritikusokra gondolok, hanem egy attitûdre, ami sok kritikusra jellemzõ, profikra és amatõrökre egyaránt), valamint egy másik nézõtípus, aki a kilõtt golyók és az elfolyt vér mennyisége alapján méri egy-egy film minõségét. Mint minden kifinomult eszközöket felvonultató mûalkotás, ez a film nem nekik szól! Olvastam olyan véleményeket is, hogy ami a szereplõket illeti, az még rendben volt, de a forgatókönyv, a történések megjelenítése, meg a képi világ, az valami borzalmas -, meg ennek éppen az ellenkezõjét is!
Számomra ez a film nagyszerû, egyenesen csodálatos! Ebbõl következõen, kivált az ilyenkor szokásos keretekben nem tudom jól elmondani, hogy miért az; különben is, amikor egy mûalkotás lenyûgöz bennünket, azt eleve nagyon nehéz elmondani és megindokolni. "Három lúzer kerget egy feministát" - így az egyik profi kritikus rövid és velõs véleménye egy mondatba sûrítve. Feminista? Mintha a feminizmus elõtt nem lettek volna igazi, önmagukért kiálló nagy nõi egyéniségek! Kis túlzással teli van velük a történelem. (Képletesen szólva, az elõzõ hasonlatommal: itt már nagyon nehéz lehetett a kritikusnak lenyelni a csokitortát, amikor a feminizmus jutott eszébe.) Nézzük meg, hogy ki is ez a három lúzer? A hozományával nõsülni akaró gentleman, aztán a szívtipró macsó, végül a harmadik, akit a sors rendelésének is lehet nevezni. Vagyis az a három alaptípus, egyben választási lehetõség, akivel egy fiatal nõ általában találkozik, amikor párt választ. (Ez a "szereposztás" ma is nagyon gyakori, még ha a körülmények, a kosztümök egészen mások is, mint voltak a 19. századi Angliában -, meg valószínûleg lesz még a jövõben is!) Valamely adott környezetben szinte minden fiatal számára megjelenik az a másik, akivel összeillenek, ezt nevezem a sors rendelésének. Nem véletlenül tartja egy indiai bölcsesség, hogy párt abból a faluból, értsd: közösségbõl kell választani, amelyikbe tartozik valaki. "Sors rendelése" azonban elsõre - amikor és ahogy megkéri - túl konvencionálisnak hat egy álomvilágban élõ, nagyon szép, és nagyon életrevaló fiatal nõ számára, meg aztán a társadalmi ranglétrán is lehetne feljebb -, amikor tönkremegy, akkor meg végképp. A gazdag gentleman, mint férfi, természetesen érdektelen számára, legfeljebb arra jó, hogy játszadozzon vele. Ellenben amikor megjelenik a színen az igazi macsó, egybõl mûködésbe lép benne a biológia..., vagy szebben kifejezve az ösztönösség, persze nem direkt módon, elvégre a történet a 19. században játszódik, de mégiscsak. (Jó párszor találkoztam már különösen fiatal nõknél ezzel az ösztönösséggel, és máig nem gyõzöm csodálni, hogy az ösztönös kódok milyen jól mûködnek, hiába a teljesen változó "kosztümök", a lényeg alapjában véve ugyanaz, ami mindig is volt.) A film lényegében azt mutatja be, milyen utat jár be ez a fiatal nõ, amíg különbözõ viszontagságok után végül visszatalál "sors rendeléséhez." Külön figyeltem, ezért visszajátszottam a filmet, hogy megnézzem, a nõ hogyan viszonyul ehhez a két férfihoz. Elképesztõ átéléssel és hitelességgel! (Csupán zárójelben: a többi szereplõ is abszolút hiteles, a "legutolsó", legjelentéktelenebb statisztáig bezárólag - ez is a visszajátszás során erõsödött meg bennem.) A macsó katonatiszt ugyan magvával ragadja, de csak rövid ideig, és akkor is, mintha érezné, hogy ez nem az "igazi", miközben a társadalmi hierarchiában jóval lentebb található "sors rendeléséhez" ekkor is, és mindig azzal a titkos nõi ösztönösséggel viszonyul, (érosz és agapé együttes jelenlétére gondolok elsõsorban), ami ilyen szinten csak a nõk sajátja, mert a "sors rendelését" õk mindig elsõre fel szokták ismerni -, más kérdés, hogy amikor aránytalan különbségek vannak a társadalmi hierarchiában elfoglalt helyzetükben, akkor mondhatni így is, kompromisszumokat kötnek -, ebben a filmben is ez adja az alapkonfliktust.
Abban van igazság, hogy a film retusál a regényhez képest, de mi ebben a meglepõ, amikor ez szinte a két mûfaj sajátosságaiból adódik? Amikor a gentleman lelövi a macsót, szerintem is ez az egyik legkevésbé árnyalt fordulat, mármint ami a film cselekményszövését illeti, ugyanakkor logikailag nagyon is koherens, hogy ez a két típus taszítja, szinte kizárja egymást. Arany János után: "költõ hazudj, csak rajt ne fogjanak", a "költõ" itt, és néhányszor úgy "hazudik", hogy rajta lehet fogni, de ettõl még a történet egészét véve nagyon is koherens módon adódik ez a fordulat is.
Ami az egyéb filmes eszközöket illeti...-, ezen a ponton úgy döntöttem, idegen tollakkal ékeskedem, ami - ha megadom a forrásokat -, gondolom tolerálható: "Thomas Vinterberg érett tehetséggel teremti meg a csodálatos atmoszférát, avatottan kerülve el a bulvár-giccs csapdáit.
De az izgalmakon túl, micsoda képi káprázat tart fogva két órán át! Az operatõr Charlotte
Bruus Christensen ködben, párában lebegõ tájai, a varázsos enteriõrök, a rengeteg érdekes
karakter. Mikor a dülõúton lódobogás jelzi az érkezõt, mikor az utolsóórás kismama a
lelencház elõtt esik össze halva, mikor a vihartépte boglyákat az úrnõ együtt menti kétkezi
alkalmazottjával..." - írja FElepHánt. "...a képi világa, a színészek és a betétdalok bestiálisan jók voltak! Gyönyörû a táj, a képek, a vágás, a fények és a zene..." - ez pedig LilyDawnson véleménye.