A Király

16 éven aluliak számára nem ajánlott magyar tévéfilmsorozat, életrajzi dráma, I / 7. rész, 56 perc

Értékelés:

193 szavazatból
Szerinted?

Az aktuális rész ismertetője: A kamasz Krisztián a bandájával lógva egyre több balhéba keveredik, ezért Vera úgy dönt, Jimmyhez költözteti, hátha az apjának sikerül megnevelnie. Edit nem boldog az új helyzettől, és ezt érezteti is. Krisztián nagyon vágyik az apjával töltött időre, de a harmadik gyerek, Adrián születésével megint elterelődik róla a figyelem. Krisztián újabb rendbontásokkal próbál a középpontba kerülni, ám hiába, Jimmy és közte csak a feszültség nő.

A műsor ismertetése: A Király című sorozat Zámbó Jimmy, a rendszerváltás utáni könnyűzenei élet egyik meghatározó alakjának az életét és tragikus halálát dolgozza fel, valós eseményeket vegyítve fikciós elemekkel.

Jimmy felszolgálóként és pohárleszedőként kezdte, aztán szerezte meg a bárzongorista fellépésekhez szükséges engedélyt - így ismerték meg őt a budapesti éjszaka emblematikus helyeinek látogatói. Aztán a kilencvenes évek elején Joós István zenei producer csinált belőle mindenki által ismert sztárt. Jimmy azonban nehezen viselte a rivaldafénnyel járó nyomást, önpusztító életet élt, ami nem könnyítette meg a hozzá közel állók sorsát sem.

A sorozat arénája a magyar könnyűzene világa, az éjszakai mulatók, a koncertek, a turnék, a tévéműsorok, a szereplői pedig ezeknek a tereknek az ismert vagy kitalált karakterei, Jimmy családja, szeretői, rajongói, testőre, menedzsere. Jimmy egy tökéletes antihős: erős akarata, határozott vágyai vannak, akarja a sikert és mindent el is követ érte. Jimmynek a családja és a karrierje a legfontosabb, miközben ezt a két dolgot sodorja folyamatosan veszélybe.

Jimmy arra vágyik, hogy elfogadják és szeressék. Ez a vágy azonban minden siker dacára beteljesületlen marad. Nem véletlen, hogy a halálát illetően is sok a kérdőjel: a bulvárban, hiradásokban, városi legendákban is felmerült, hogy nem baleset, hanem öngyilkosság, vagy éppen gyilkosság történt. A történet végét mindenki ismeri: a Király meghalt. De mi vezetett idáig?

Évadok:

Stáblista

Szereplők

Zámbó Jimmy
fiatal Zámbó Jimmy
Zámbó Edit, a feleség
Edit fiatalon
Zámbó Tihamér
Zámbó Marietta
nyomozónő
Erdős Péter

Hozzászólások

Szerinted?
a.dani0227@gmail.com aug. 01. 15:41:27 Előzmény Zahire

Abban a jelentben ráadásul, hiba is van. Egy fegyverekhez jobban értő jobban elmondaná, én vadásztól hallottam, hogy ott szabályosan táraz ki. Előbb kiveszi a tárat, utána csőre húzza a stukkert
így nem maradhat golyó a csőben, ha van benne az kiesik még mutatják is, hogy koppan a földön. Ez a szabályos kitárazás, fegyvereknél, tár ki, majd csőre kell rántani és ravaszt meghúzni, csattan egyet, ilyenkor merthogy golyó nem lehet benne ha mégis lenne csőre rántásnál kiesik. Gépkarabélyoknál is is így szokás katonaságnál volt régen a Kalasnyikovok, fater is mondta, hogy 80-as években mikor katona volt ( határőr) is volt, aki összecserélte a dolgot és előbb húzott csőre utána vette ki a tárat, úgy mondták hangosan ürített volt plusz lőszer el lehetett sikálni. De alap minden fegyver vizsgán és oktatáson, hogy a fegyverrel nem játszunk, emberre viccből nem fogjuk lőlapnak se nézzük a fejünket, mert "töltetlen fegyver nincs" Ahogy anno nekik mondták 1982-ben határőrségnél, ha unatkozik szolgálatban fegyver helyett inkább a pöcsével játszon a toronyban, abból nincs gond ha véletlenül elsül, majd feltakarítjuk. :) Valószínűleg valóságban a király is részegen összecserélte a lépéseket. Csőre rántotta így egy golyó ment a csőbe, utána vette ki a tárat és utána lőtte magát fejbe a csőben lévő golyóval.


8/10
CyberWolf85 jún. 24. 15:32:45 8/10
A film tök jó. A színészek nagyon jól játszanak. Soha nem bírtam ezt a Jimmy-t, de ha ez valóban igaz történet, akkor úgy látom jól is döntöttem. Undorító, hazug proli ember egy undorító proli családdal. Nem értem ezt a nagy hype-ot körülötte.
Zahire jún. 12. 21:09:43
Visszanézve a legutolsó jelenetet, a főbe lövőst, lehet, hogy túlzok, de talán ez minden szempontból , dramaturgia, színészi játék, rendezés, a leghiteltelenebb...szinte hihetetlen, hogy ezt nem nézték át a készítők , vagy ha igen tökéletesen elégedettek voltak vele, meg sem fordult a fejükben az újraforgatás, újragondolás.Nagy Ervin és Schell Judit ordibál : Ne ! meg Nincs megtöltve ! vagy valami hasonlót, mégegyszer nem nézem újra - és ezt ismételgetik, huhh, ez egyszerűen katasztrófális, egy amatőr színjátszókörben jobban megvalósították volna.
filoszemitabélus márc. 17. 14:02:17 Előzmény pikigeri
"Zámbó Jimmy zeneisége, művészete és dalai előtt megemelem a kalapomat, mert maradandót alkotott és rengeteg nagyon jó dala van és nagyon egyedi hangja volt és zeneileg nagyon tehetséges ember volt," Ezt egészen komolyan mondod, vagy irónia? Mert szerintem, kellemetlen, siránkozó hangja volt és a slágerei giccses, sekélyes dalocskák voltak. Az, hogy sok embernek tetszett, nem mérvadó, mert köztudott, hogy az emberiség jelentős része értelmi fogyatékos és ami a nagy számokat illeti:
"Nosza együnk szart! Több milliárd légy csak nem téved"
És ez független attól, hogy egy agresszív, primitív proli volt életében.
vilbert márc. 17. 13:24:04
A nyomozók viselkedése olyan mint ha két embert behívnánk az utcáról. Talán ahhoz hasonlítanám : két irodista (bármilyen cégnél) beszélget.  A színészek nem hibásak csak a rendező. 
7/10
pikigeri jan. 09. 18:03:04 7/10
Azt állítani, hogy ez a sorozat ugyanazt a minőségi szintet képviseli, mint a magyar HBO-s sorozatok (TársasJáték, Terápia, Aranyélet, A besúgó) egy vicc. Jó a sorozat és egyszer érdemes megnézni, de ennyi. Semmiképpen sem ér fel sem minőségben sem megvalósításban, sem történetben a magyar HBO-s sorozatokhoz. Zámbó Jimmy zeneisége, művészete és dalai előtt megemelem a kalapomat, mert maradandót alkotott és rengeteg nagyon jó dala van és nagyon egyedi hangja volt és zeneileg nagyon tehetséges ember volt, viszont ez nem változtat azon, hogy egy nőverő, bunkó, proli és közönséges ember volt. Ha csak az egyötöde igaz annak, amit a sorozatban lehet látni róla és a díszes családjáról, akkor az enyhén szólva nagyon kínos és világszégyen. Gyanítom, hogy nem csak az egyötöde igaz annak, amit ebben a sorozatban látható Zámbó Jimmyről és a Zámbó családról. 7/10
10/10
Joseph Barbera 2023 dec. 14. - 20:58:55 10/10 Előzmény a.dani0227@gmail.com

A film egyik epizódjában pontosan erről van szó, amikor meghívják egy riportra, oltári zavarban van, és látja, hogy egyáltalán nem túl ütős ő maga így önmagában. Akkor találja ki az amerikai dumát...és onnantól kezdve beépíti magának, mintha igaz lenne. Ráadásul a Lui nevű pasas adja is alá a lovat, amikor azt mondja, hogy az Imi név nagyon gáz, legyen inkám Imy, és abból jön a Jimmy. Szóval épp az a lényeg, hogy ő kitalált magának egy " imidzst" egy épített szelfet, amivel később azonosult is. Mert azt hitte, magasabbra emelkedik, kitörhet abból a proletár létből ahová született szegény... Ide írd a spoileres tartalmat


10/10
Joseph Barbera 2023 dec. 14. - 20:11:35 10/10
Most sikerült végig néznem Zámbó Jimmyről ezt a 10 részes sorozatot. Megközelítően 2 ülésben néztem, az első 5 részt, majd a második ötöt. Nem gondoltam, hogy írni fogok, de a sok hozzászólást elolvasva mégis úgy döntöttem, leírom a véleményemet. Túl azon, hogy nem vagyok, voltam Jimmy rajongó - egészen más szubkultúrában éltem, nevelkedtem, más az iskolázottságom, a zenei ízlésem - a sorozat teljesen elvarázsolt. Úgy gondolom, a stáb maximálisan törekedett arra, hogy egy pszichológiailag jól alátámasztott figurát vigyen vászonra Jimmy személyében. Számomra teljesen egyértelmű, hogy a markánsan nárcisztikus karakter gyökerei a maximálisan gondozatlan, lelkileg elhanyagolt gyerekkorból eredtek. A teljesen primitív családi háttér, ahogyan nem vették észre a zenei zsenit, ahogyan magának kellet felküzdenie magát mindenféle trükközéssel, hogy boldoguljon zenészként a szocializmusban- remekül kibontott mozzanat volt a filmben. Sajnálatosan a kora gyerekkortól folyamatos elhanyagolás és meg nem értettség kinevelte ezt az elviselhetetlen sznob, pózolós karaktert, aki egy épített személyiség mögé bújik. Ahogy öregszik a figura, Nagy Ervin remekül hozza a hasadt személyiség allűrjeit. Eszköztelen az érzelmek tekintetében a főhős, és míg korábban a kissé bárdolatlan Jimmy leveszi a lábáról szenvedélyével a nőket (Olasz Renátó is zseniális a szerepre), addig az élet terhei a sorozatos sérülések egyre elviselhetetlenebbé teszik a figurát, aki az alkoholba menekül. Mind jobban érzi, hogy nem tud felkapaszkodni valójában, annál lejjebb züllik lelkileg. Először aggódtam, hogy Nagy Ervin veszi át a szerepet, mert magát a színészt nem kedvelem annyira, ugyanakkor remekül, kissé kikarikírozva, olykor groteszk grimaszokkal, máskor negédes túlzásokkal nagyszerű képet festett a jellem patológiás színezetéről. Csákány i Eszter lenyűgözően és hitelesen hozza a rajongónő karakterét, akire Jimmy anyjaként tekint. Végre valaki úgy rajong érte, ahogy az anyja nem tette. (Spoiler lehet: „Had sírjon csak, legalább kevesebbet pisil”- mondja a szellemileg igen szegényen bútorozott anyja a film egyik jelenetében, amikor Jimmy még csak 8-9 éves lehet…)
A sorozat sodrásában és jellemábrázolásában számomra tökéletes volt. A rendező és stábja úgy gondolom, nagyon aprólékos háttér munkát végzett, hogy mélységeiben megismerje nem csak a szubkultúra hátterét, hanem a mélylélektani mozgatórugókat is, és ezt valamelyest sikeresen tolmácsolja a néző felé. Tekintsük az agyonékszerezett figurákat, akik a külcsín szépítgetésével fedik el a belső űrt, vagy a mulatók, és mulatozók fékevesztett dorbézolását, a családi dörgölőzéseket, szóval összességében nagyon beszédes volt a sorozat minden szemszögből. Megmutatja azt a világot, ahol érzelmi és kulturális kapaszkodók, támasztékok hiányában ilyen torzulások jönnek létre.
Összességében Jimmy figurája nem volt szimpatikus, szerethető, nyilván, hiszen egy tökéletes nárcisztikus karakterrajza, ugyanakkor a figyelmes néző megérti a főhőst, mert megismeri a gyerekkor körülményeit (bár nem túl sok képkockában), és ahogy a fiatal főhős ebből kitörni próbál, az idősebb Jimmy viszont kilátástalanságba züllik. Edit alakja is teljesen tipikus: egy kodependens nő, aki nem tud valójában elszakadni a sorozatos megaláztatások után sem.
Teljesen szubjektíven számomra azt sugallja a film – leginkább a meglehetősen nyomasztó utolsó epizódban – mintha utolsó búcsúja lenne a fiától, mintha az utolsó magányos napok, a meg nem értettség, az elfáradás szinte egyenes út lenne a végkifejlet felé. Számomra tehát ez a baleset egy elkeseredett ember életvége, amolyan „boritékolható volt” érzést sugallva.
A film természetesen nem szórakozás a klasszikus értelemben, hanem egy nehéz sorsú ember kálváriája, aki nem tudott valójában mit kezdeni a saját sikerével, túlérzékeny volt és abszolút sérült. Sokan nem értik, mitől volt ő Király. Persze, hogy nem volt az, számomra legalábbis semmiképpen nem, hiszen épp ez a dolog lényege. Csak szeretett volna az lenni, és magát próbálta oda pozicionálni, miközben lelke mélyén tudta, hogy valami nagyon hiányzik, és valami nagyon fáj. Ugyanakkor éppen az utolsó képkocka igazolja végül is a sorozat címadását, amikor betekinthetünk egy valódi család nappalijába…
Összességében a Jimmy jelenség sokak számára ciki kategória, másokat viszont szórakoztatott, vagy rajongásra késztetett, vagy segítette a hétköznapjaikat, és ezt remekül bemutatta a sorozat – az árnyoldalakkal együtt. Csak gratulálni tudok a készítőknek.

a.dani0227@gmail.com 2023 dec. 11. - 07:28:20 Előzmény artad

Simán lehet, hogy valaki elégelte meg az aranykalitkát és a kezében sült el a fegyver, de épp úgy megállja a helyét az is, hogy mattrészegen gizdázva összecserélje a kitárazás lépéseit, folyamatosan gizdázott a fegyverrel sok emberre ráfogta és volt, aki azért költözött el az utcából, mert már nem bírta, hogy állandóan ablakon lövöldöz ki ill. hangoskodnak a Jimmy lakban.
Amerikai lemez persze, hogy kamu, ha lett volna ilyen már rég előkerült volna, mikor a neten már minden megtalálható majd pont ez nem. Mr a 90-es évek elején mikor még be se futott nyomta ezt a kamut, akkor még nem volt internet, ahol 1 perc alatt lebukott volna így még el is hihették páran. Angolul se nagyon tudott az RTL-es műsoraiból is kiderül több is fentvan a neten, ahol hunglisül énekel angol zenéket borzalmas kiejtéssel.


8/10
Sophie_Western 2023 dec. 07. - 21:37:13 8/10
A színészek miatt ültem le ehhez a sorozathoz, és megérte. Igazi magyar életérzés a mi kis Kelet-Európánkból.
Összes hozzászólás