Az aktuális rész ismertetője: A sürgősségiek egy 16 éves fiút szállítanak be a kórházba, akinek egy quad-baleset következtében a teste csaknem 40 % - a súlyosan megégett. Az elsődleges teszteredmények agyi rendellenességre és szívproblémákra utalnak, ezért House csapata kapja meg az esetet. Ám mivel Adam mellkasa is teljesen összeégett, ezért nem a modern gépek segítségével vizsgálják őt meg, hanem egy úgynevezett galvanométerrel. Eközben azonban a fiú rohamot kap és bevérzik a agya. Gregory House-t ezalatt teljesen más jellegű dolgok foglalkoztatják. Azt már megszokhattuk tőle, hogy morbid dolgokat művel, ám most éppen egy két éve kómában fekvő idős betegnél próbál előidézni migrént - csupán kísérleti céllal. Majd egykori csoporttársát, Dr. Philip Weber-t hívja meg önhatalmúlag - Cuddy tudta nélkül - előadást tartani a klinikára, nem más okból, minthogy megbosszulja rajta az egyetemi évek alatt elszenvedett súlyos sérelmét.
A műsor ismertetése: Dr. Gregory House zord külseje és mogorva stílusa első látásra nem éppen bizalomgerjesztő. A különc orvos határozott elve ráadásul a következőképpen hangzik: a betegséget kell kezelni és nem a beteget, hiszen a betegeket csak arra "találták ki", hogy az orvosok munkáját nehezítsék. Öntörvényű, renitens alak, de kétségtelenül hatalmas szaktekintély. Kis csapata csupa lelkes és ígéretes fiatal orvosból áll, akiket ő maga válogatott ki - persze sajátságos kritériumok alapján. Számára egy dolog fontos igazán: hideg fejjel megoldani az ügyet, vagyis felfedni a betegség mivoltát és bizonyítást nyerni. S még egy fontos információ Doktor House-ról: Igyekezz őt nem megzavarni délután egy óra körül, kedvenc kórházsorozata közben.
Hozzászólások