Személy

Oravecz Imre

író, színész, költő
Született: 1943. február 15. (75 éves) (Magyarország, Szajla)

Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?
    Általános iskolába szülőfalujában járt, Szentgotthárdon érettségizett. 1962 és 1967 között a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen tanult magyar–német szakon, és ugyanott diplomát szerzett. Első versei az Alföldben jelentek meg 1962-ben – 1975-ig egyetlen más hazai országos terjesztésű orgánum sem közölte szövegeit. 1967-ben Budapestre költözött. 1968-ban versei megjelentek az újvidéki Hídban, Bori Imre kísérőtanulmányával. Első kötetét a Szépirodalmi Kiadó szerkesztői visszautasították, de verseit beválogatták a Költők egymás közt című antológiába, amelyben a fiatal költőt Weöres Sándor mutatta be. Első önálló kötete, a Héj négy évvel később, 1972-ben jelent meg a Magvető Kiadónál. Nem sokkal később disszidált: először Párizsba, később Londonba ment, majd 1973-ban három hónapot az Egyesült Államokban, Iowa Cityben töltött az International Writing Program irodalmi ösztöndíjasaként. Még ebben az évben hazatért Magyarországra. Illyés Gyula lánya, Illyés Mária közbenjárására 1974-től a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Idegennyelvi Intézetében volt tanársegéd. 1976-ban másodszor is disszidált: Chicagóban beiratkozott az Illinois-i Egyetemre, nyelvészetet és kulturális antropológiát tanult. Nemsokára újra hazatért. 1979-ben a Magvetőnél megjelent Egy földterület növénytakarójának változása című második kötete, a Móra Kiadónál pedig Máshogy mindenki más című gyermekverskötete.

    1982 és 1984 között az Élet és Irodalom munkatársa volt, A hopik könyve című harmadik verseskötete 1983-ban jelent meg. 1985–86-ban vendégtanár volt a Kaliforniai Egyetem Santa Barbara-i campusán: angol versírást tanított, a modern német líráról adott elő, fiával bejárta a délnyugati államokat. 1988-ban újra disszidálni akart: egyéves berlini DAAD-ösztöndíja után nem kívánt visszatérni Magyarországra, de a rendszerváltozás miatt harmadszor is hazatért. Megjelent 1972. szeptember című negyedik, nagy sikerű verseskötete. 1989-ben József Attila-díjat kapott, de azt nyílt levélben visszautasította. 1990-ben kormányfőtanácsosi minőségben a miniszterelnök tanácsadó testületének tagja lett. Tíz hónap múlva lemondott tisztségéről. 1991–92-ben főmunkatársa és rovatvezetője volt az Új Magyarország című napilapnak, de távozni kényszerült, ahogyan egy évvel később a Pesti Hírlaptól is. 1994-ben a Helikon Kiadónál A chicagói magasvasút montrose-i állomásának rövid leírása címmel megjelent egybegyűjtött verseinek kötete.

    1995-től a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára Piliscsabán, német irodalmat és amerikai őskultúrát tanít. Eddigi költői fő műve, Halászóember (Szajla. Töredékek egy faluregényhez 1987–1997) című verseskötete 1998-ban jelent meg a pécsi Jelenkor Kiadónál. 2003-ban Kossuth-díjat kapott. Az indoklás szerint költői életművével, a tárgyias költészet objektív világának átszellemítésével, líra és epika, vers és próza poétikailag termékeny szintézisének megteremtésével érdemelte ki a kitüntetést. A régóta tervezett, az életmű alakulásának középpontjában álló faluregény első kötete, Ondrok gödre. Az álom anyaga, első könyv (Pécs, Jelenkor) 2007-ben jelent meg; folytatása, a Kaliforniai fürj 2012-ben. Legutóbbi könyve, a Távozó fa című verseskötet 2015-ben jelent meg a Magvető Kiadónál.

    Regényfolyamának új összefoglaló címe A rög gyermekei. Az első kötet (Ondrok gödre) új, átdolgozott kiadása az idei Könyvhéten jelenik meg, ezt követi a Kaliforniai fürj, a regénysorozat harmadik darabja pedig az Ókontri lesz.

    Fontosabb díjak, elismerések

    Pásztor Béla-díj (1970), Kassák-díj (1972), Alföld-díj (1981, 1997), Füst Milán-díj (1985), DAAD-ösztöndíj (1988), Örley-díj (1988), A Jövő Irodalmáért-jutalom (1988), József Attila-díj (1989 – nem vette át), Weöres Sándor-díj (1996), az Év Könyve-jutalom (1997), a Szépírók Társaságának díja (2001), MAOE Alkotói Nagydíj (2002), Kossuth-díj (2003) Artisjus-díj (2008), Príma-díj (2015), Aegon Művészeti Díj (2016)
    • 2004
      Halászóember
      (TV film) színész színész (magyar dokumentumfilm, 43 perc, 2004)


    Vélemény:


    2013. február 25. 20:51
    Nemrég ünnepelte 70. születésnapját. Ő az egyik kedvencem. Az általa megteremtett költői világ, az ábrázolt egyszerű élet, természetközeli gondolkodás, mítoszok, nagyon sokat adtak. Megnyugtató és elgondolkodtató. A katonaság első hónapjain az ő verseskötete segített át.(Hopik könyve). Még alkosson sokáig!

    Összes hozzászólás