Személy

Tóth Barnabás

színész, rendező, forgatókönyvíró
Született: 1977. december 9. (41 éves) (Strasbourg, Franciaország)

Értékelés:

15 szavazatból
Szerinted?

1990 - óta számos filmben (Trainspotting, Felicia utazása, Majd megdöglik érte, Szívzörej) és sorozatban (Gumimacik, Kaliforniai álom, Beverly Hills 90621, Café) szinkronizált főszerepeket.
1993-ban Szabó Ildikó Gyerekgyilkosságok című filmjében, Balogh Zsolt alakításáért, a 24. Magyar Filmszemlén alakításdíjat, a genfi Holnap Sztárjai fesztiválon elismerő oklevelet kapott.
1998 - a Színház- és Filmművészeti Egyetem film- és TV producer, majd rendező szakos hallgatója.
2002-ben egy nemzetközi televíziós project keretében önkéntes szervezetekről készített dokumentumfilm sorozatot, 7 országban.
2003-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem film- és TV producer, majd rendező szakán.
A Momentán Társulat alapító tagja. 70-nél több regényt olvasott fel a Vakok és Gyengénlátók Hangoskönyvtárában.
  • 2018
    Susotázs 9.1 rendező rendező, író (magyar rövidfilm, dráma, vígjáték, 17 perc, 2018)
  • 2018
    Susotázs 9.1 író (magyar rövidfilm, dráma, vígjáték, 17 perc, 2018)
  • 2017
    Van egy határ 10 rendező rendező, forgatókönyvíró, vágó (magyar kisjátékfilm, 14 perc, 2017)
  • 2017
    Van egy határ 10 forgatókönyvíró (magyar kisjátékfilm, 14 perc, 2017)
  • 2017
    Van egy határ 10 vágó (magyar kisjátékfilm, 14 perc, 2017)
  • 2016
    Fiú a vonaton 7.0 színész színész (magyar-amerikai dráma, 80 perc, 2016)
  • 2012
    Újratervezés 8.7 rendező rendező, forgatókönyvíró, producer, vágó (magyar kisjátékfilm, 12 perc, 2012)
  • 2012
    Újratervezés 8.7 forgatókönyvíró (magyar kisjátékfilm, 12 perc, 2012)
  • 2012
    Újratervezés 8.7 producer (magyar kisjátékfilm, 12 perc, 2012)
  • 2012
    Újratervezés 8.7 vágó (magyar kisjátékfilm, 12 perc, 2012)
  • 2011
    Csalfa Karma 7.4 rendező rendező (magyar filmsorozat, 2011)
  • 2009
    Rózsaszín sajt 7.3 színész színész, forgatókönyvíró, rendező (magyar-francia vígjáték, 93 perc, 2009)
  • 2009
    Rózsaszín sajt 7.3 forgatókönyvíró (magyar-francia vígjáték, 93 perc, 2009)
  • 2009
    Rózsaszín sajt 7.3 rendező (magyar-francia vígjáték, 93 perc, 2009)
  • 2009
    Gionfalva operatőr operatőr, rendező (magyar dokumentumfilm, 27 perc, 2009)
  • 2009
    Gionfalva rendező (magyar dokumentumfilm, 27 perc, 2009)
  • 2007
    Született lúzer 7.6 rendező rendező (magyar vígjátéksorozat, 2007)
  • 2006
    Lopott képek 5.6 színész színész (magyar filmdráma, 95 perc, 2006)
  • 2006
    Egy szavazat 7.5 vágó vágó, rendező (magyar kisjátékfilm, 18 perc, 2006)
  • 2006
    Egy szavazat 7.5 rendező (magyar kisjátékfilm, 18 perc, 2006)
  • 2005
    Autogram 9.0 színész színész, rendező, forgatókönyvíró, vágó (magyar kisjátékfilm, 4 perc, 2005)
  • 2005
    Autogram 9.0 rendező (magyar kisjátékfilm, 4 perc, 2005)
  • 2005
    Autogram 9.0 forgatókönyvíró (magyar kisjátékfilm, 4 perc, 2005)
  • 2005
    Autogram 9.0 vágó (magyar kisjátékfilm, 4 perc, 2005)
  • 2004
    Vonaton 10 színész színész, rendező, forgatókönyvíró (magyar kisjátékfilm, 11 perc, 2004)
  • 2004
    Vonaton 10 rendező (magyar kisjátékfilm, 11 perc, 2004)
  • 2004
    Vonaton 10 forgatókönyvíró (magyar kisjátékfilm, 11 perc, 2004)
  • 2004
    Meglepetés 5.5 rendező rendező, forgatókönyvíró (magyar rövidfilm, 9 perc, 2004)
  • 2004
    Meglepetés 5.5 forgatókönyvíró (magyar rövidfilm, 9 perc, 2004)
  • 2004
    Kő, papír, olló 7.3 forgatókönyvíró forgatókönyvíró (magyar kísérleti film, 4 perc, 2004)
  • 2004
    Kiállítás 10 rendező rendező, forgatókönyvíró, vágó (magyar kísérleti film, 4 perc, 2004)
  • 2004
    Kiállítás 10 forgatókönyvíró (magyar kísérleti film, 4 perc, 2004)
  • 2004
    Kiállítás 10 vágó (magyar kísérleti film, 4 perc, 2004)
  • 2004
    (terep) SZEMLE 6.8 színész színész, operatőr, forgatókönyvíró, rendező, vágó (magyar kisjátékfilm, 11 perc, 2004)
  • 2004
    (terep) SZEMLE 6.8 operatőr (magyar kisjátékfilm, 11 perc, 2004)
  • 2004
    (terep) SZEMLE 6.8 forgatókönyvíró (magyar kisjátékfilm, 11 perc, 2004)
  • 2004
    (terep) SZEMLE 6.8 rendező (magyar kisjátékfilm, 11 perc, 2004)
  • 2004
    (terep) SZEMLE 6.8 vágó (magyar kisjátékfilm, 11 perc, 2004)
  • 2003
    Szerelem meg hal 7.7 rendező rendező, forgatókönyvíró (magyar kisjátékfilm, 30 perc, 2003)
  • 2003
    Szerelem meg hal 7.7 forgatókönyvíró (magyar kisjátékfilm, 30 perc, 2003)
  • 2003
    On a train színész színész, rendező, forgatókönyvíró (rövidfilm, 2003)
  • 2003
    On a train rendező (rövidfilm, 2003)
  • 2003
    On a train forgatókönyvíró (rövidfilm, 2003)
  • 2001
    Kiss Feri tutira megy 8.3 színész színész, rendező, forgatókönyvíró (magyar kisjátékfilm, 11 perc, 2001)
  • 2001
    Kiss Feri tutira megy 8.3 rendező (magyar kisjátékfilm, 11 perc, 2001)
  • 2001
    Kiss Feri tutira megy 8.3 forgatókönyvíró (magyar kisjátékfilm, 11 perc, 2001)
  • 2001
    A mi autónk rendező rendező (2001)
  • 2000
    Az ember, akit kihagytak 7.0 rendező rendező, forgatókönyvíró (magyar játékfilm, 19 perc, 2000)
  • 2000
    Az ember, akit kihagytak 7.0 forgatókönyvíró (magyar játékfilm, 19 perc, 2000)
  • 1998
    Szívlövés 8.3 színész színész (amerikai-kanadai háborús filmdráma, 109 perc, 1998)
  • 1993
    Gyerekgyilkosságok 7.0 színész színész (magyar filmdráma, 80 perc, 1993)
  • 1989
    Laurin 6.0 színész színész (NSZK-magyar filmdráma, 80 perc, 1989)
  • 1989
    A legényanya 8.7 színész színész (magyar vígjáték, 76 perc, 1989)
  • 1988
    Eldorádó 8.7 színész színész (magyar filmdráma, 100 perc, 1988)
  • 1985
    Hülyeség nem akadály 10 színész színész (magyar vígjáték, 87 perc, 1985)
  • Vonaton rendező rendező (11 perc)
  • Önkéntes Odüsszeia 1.0 rendező rendező, műsorvezető (30 perc)
  • Önkéntes Odüsszeia 1.0 műsorvezető (30 perc)
  • Moziverzum műsorvezető műsorvezető

Vélemény:

szavazat: 10/10 január 19. 23:10:05
január 19. 23:10:05
Újratervezés, Rózsaszín sajt, Ultra, Susotázs....remekművek (Filmalap nélkül) ! Óriási gratuláció, és folytassa, de úgy mind eddig....! 10/10
2010 ápr. 02. - 15:35:27
2010 ápr. 02. - 15:35:27
Jó film volt a Rózsaszín sajt, nem olyan megszokott magyar film hangulata volt.Csak annyi bajom volt, hogy a francia szöveget feliratozhatták volna, mert nem mindenki beszéli azt a nyelvet.De csakis gratulálni tudok a filmhez.
2010 ápr. 02. - 13:07:17
2010 ápr. 02. - 13:07:17
Sziasztok!

Egy kedves kis interjú Barnabással. Tõlünk, nektek! :D

http://budapestkave.blog.hu/2010/04/02/arra_biztos_jo_volt_hogy_elkonyvelhettek_rendezokent
2009 szept. 21. - 09:07:48
2009 szept. 21. - 09:07:48
Tegnap volt vele egy interjú a Nap keltében, helyes volt, arcra is.:) A hangja is jó, 20 évig szinkronizált!És 10 évet vagy még többet is letagadhatna.Kicsit elcsodálkoztam, mennyi filmje van.A Legényanyából pedig nekem nem rémlik, pedig viszonylag nem is régen láttam.Az meg kicsit furcsa volt, ahogy mondta, hogy felesége van, meg egy kisbabája, de aranyos nagyon.:)Kívánok nagynézõszámot és pozitív visszajelzéseket a Rózsaszín sajthoz neki!:)