Színház

Perzeus királyfi csudatettei

előadás, 2008., 5 - 99 éves kor között

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A tíz teremtett ég felett, a csillagok között játszódik az arany zivatartól született királyfi, a hős Perzeus története. Nagyapja, Árkos ország öreg királya mindent elkövet, hogy Istentől kimért sorsát, unokájától reá váró végzetét elkerülje: leányát börtönbe, majd annak gyermekét, a kicsi Perzeust halálba küldi. A királyfi azonban minden próbát kiállva megszerzi kígyófürtös fejét a szörnynek, és legyőzi azt a tengeri fenevadat, kinek rémes szája tátva van a világ kezdete óta. Erős karja és oroszlán-bátorsága segíti, hogy hosszú hányódás után visszatérhessen hazájába, szép Árkos országba. Az ORT-IKI Báb- és Utcaszínház (neve egy szibériai mitológiai alak, a Világügyelő Férfi nevéből származik) 1989 óta működik amatőr csoportként. Megalakulása óta évről évre részt vesz hazai és nemzetközi fesztiválokon, rendezvényeken. Az utcai, vásári báb- ill. színjátszás hagyományait követik, témáikat többnyire a népi és középkori drámai hagyományokból merítik. Munkájuk elismeréseképpen 1993-ban megkapták a Kiváló Művészeti Együttes címet, 1996-ban pedig az UNIMA (Bábjátékosok Nemzetközi Szervezete) kisdiplomáját nyerték el.

A(z) Szabadtéri színpad - Nyíregyháza előadása

Stáblista:

Hozzászólások