Por és forróság. Egy alföldi kisváros. Magyarország 1896-ban, a millennium évében. Az egyik helyi birtokos, Szakhmáry Zoltán nem a régi módon akarja földjeit művelni, hanem új, modern módszerekkel próbálja gazdaságát felvirágoztatni. Változatni akar azon, ami – úgy tűnik –, változtathatatlan. Sikerülhet ez? Ki segíti, ki támogatja ebben? Ki gátolja, ki húzza vissza? Társakra találhat a feleségében, szeretőjében, a birtokos társaiban? Hogyan emészti fel tenni akarását a meg nem értés? Vagy törvényszerű, hogy a duhaj úri muri tragédiába torkollik?
Móricz Zsigmond ezeket a kérdéseket járja körül 1927-ben megjelent regényében, az Úri muriban. Ezek a kérdések foglalkoztatják Vidnyánszky Attila rendezőt is, aki nem először gyürkőzik neki a regény színpadra vitelének.
– Az a lenyűgöző Móriczban, hogy nemcsak sötét diagnózist adott regényeiben, novelláiban, riportjaiban arról a társadalomról, amelyet jól ismert, nemcsak pontos és világos mondatokkal ostoroz keményen, hanem átizzik rajta valami végtelen szeretet és hit is. A „bikákat” – Csörgheő Csulit meg Borbírót, és mind a többi változtatni nem akaró, maradi, durva, mulatozó, duhaj gazdát is éppúgy szereti, mint hősét, a modern eszméket megvalósítani akaró Szakhmáry Zoltánt, és a vergődő nőket, a feleséget, a szeretőt, meg a kis zsidó zenetanárt, Wagnert vagy a kubikusokat és a cigányokat.
– Móricz azt kérdezi: miért nem sikerül másként élnünk? Kérdez és válaszokat kutat örökös kudarcaink okaira. Úgy moralizál és tesz társadalmi kérdésekben határozott kijelentéseket, hogy abban benne van a szerelem, a család, a természet is – az élet teljessége. Ettől elviselhető, sőt igaz és átélhető az, hogy Móricz nagyon akart valamit: megmondani és megmutatni, hogy mi volna a jó, a helyes. Ez volt a programja, a küldetése. Ezért írta az Úri murit is. És ebből építkezik majd a mi saját Úri murink – mondja a rendező.
Móricz Zsigmond a feleségének, Simonyi Mária színésznőnek írta színpadra a nagy sikerű regényét, számára írta meg a női főszerepet, Rhédey Esztert. A Vígszínház szerelmi sztorit csináltatott az amúgy is gyenge színpadi változatból 1928-ban. Móricz kiherélte a regényt, hogy a polgári közönség számára is elfogadható színdarabbá tegye. Több verziót is készített, de az alapmű zseniális, erős dialógusokra épülő konstrukciójához egyik sem ér fel. A Nemzeti Színház előadása a remekmű-regény alapján készül.
Zenészek: TARSOLY ZENEKAR
Bencze Mátyás, Böröcz Balázs, Hornich Thomas, Jobbágy Bence, Margetán Máté
valamint egyéb szerepekben közreműködnek:
a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskola
színész szakképzés hallgatói
A(z) Nemzeti Színház, valamint Vidnyánszky Attila előadása
Hozzászólások