Színtársulat

Trojka Színházi Társulás


Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A Trojka Színházi Társulás művészeti vezetője, Soós Attila,
a Színház és Filmművészeti Egyetem 2009-ben induló fizikai színházi koreográfus-rendező szakán végzett 2014-ben, Horváth Csaba első osztályában.
A Trojka Színházi Társulást 2013-ban alapította, még egyetemi évei alatt. A trojka oroszul hármas fogatot jelent.
Ez az elnevezés a Trojka Színházi Társulás alkotói folyamatának három alappillérére utal:
az adaptációra, a mozgás és a gesztusnyelv egységére, a zeneiség és képiség kiemelésére.
Az adaptáció során a választott regény, novella kiegészül az alkotók személyes tapasztalataival,
személyes értelmezésükkel hozva létre a végül színpadra kerülő előadást.


Hozzászólások