5 remek sci-fi-sorozat a 2000-es évekből, amelyet kár lenne kihagyni

Új korszak vette kezdetét a tévés sci-fik világában.

A 2000-es években több kísérletező és a televíziós narratíván jóval túlmutató sci-fit mutattak be a televízióban. De nem csak a történetvezetéssel és a kidolgozott karakterekkel tűntek ki ezek a sorozatok, hanem a CGI rohamos fejlődésének köszönhetően a látványviláguk is jóval meggyőzőbb volt, mint korábban bármikor. A 2000-es évek végére az összes nagy amerikai tévécsatornának több saját sci-fi-szériája volt – ezek közül szedtük össze az legemlékezetesebbeket.

 

Lost (2004 – 2010)

Az idén 20 éves sorozat úgy indult, mint egy újabb „hajótörött kaland”, ám amikor az Oceanic Airlines 815-ös járata lezuhant a Csendes-óceán egy rejtélyes szigetére, akkor a popkultúra újabb korszaka vette kezdetét. A Lost titka abban rejlett, hogy újabb és újabb csavarokkal, és rengeteg rejtéllyel tartotta izgalomban a rajongókat, és mindig volt min elmélkedni a következő részig/évadig. A sci-fit a thrillerrel és fantasztikummal vegyítő széria rövid párbeszédekkel és beszédes pillantásokkal tartotta fenn a feszültséget, és akárhányszor nézzük újra, mindig felfedezhetünk benne valamit, ami korábban elkerülte a figyelmünket.

Itt nézheted: Diseny+, Netflix

 

Csillagközi romboló (2004 – 2009)

Az 1978-as, azonos című sorozat újragondolása egy távoli csillagrendszerben játszódik, ahol az emberek a Kobol tizenkét kolóniája néven ismert bolygók egy csoportján élnek. Miután összecsaptak az általuk kifejlesztett androidokkal, a Cylonokkal,

egy csapatnyi túlélő egy űrhajón menekülve új bolygót keres az újrakezdéshez.

A sorozat lenyűgöző látványvilága, csavaros története és aprólékosan kidolgozott jelmezei mind filmszerűvé tették a hangulatot – nem csoda, hogy a széria négy évad alatt 19 Emmy-díjat gyűjtött be. Ráadásul ez Quentin Tarantino kedvenc sci-fi-sorozata.

Itt nézheted: SkyShowtime

 

4400 (2004 – 2007)

Egyszer csak egy különös fénygömb jelenik meg a washingtoni Mount Rainier környékén, amely visszahoz 4400 embert, aki még 1946-ban tűnt el. Semmit sem öregedtek azóta, és nincsenek emlékeik, hogy mi történt velük. Cserébe viszont különleges képességekkel rendelkeznek. A sorozat egyik tétje, hogy miként sikerül az embereknek beilleszkedniük a modern társadalomba, a másik, hogy mi történt velük, hol voltak eddig? A széria ügyesen adagolja a feszültséget, miközben a szereplőket is közel hozza a nézőhöz.

Ez is érdekelhet

9 szuper sci-fi sorozat, amit nem lehet elégszer újranézni

Firefly, Sliders, Star Trek: Voyager, Futurama! Vajon a te kedvenced is szerepel a válogatásunkban?

Lássuk!

 

Terminátor – Sarah Connor krónikái (2008 – 2009)

A 2003-ban bemutatott Terminátor 3.: A gépek lázadása annyira vacak volt, hogy egy új sorozatot rendelt be a FOX, amely méltó folytatása lehet a Terminátor 2-nek. Ez volt a Terminátor – Sarah Connor krónikái, amelynek középpontjában Sarah Connor és fia, John áll, aki még

az előtt igyekezett megakadályozni, hogy a Skynet háborút indítson az emberiség ellen, hogy egyáltalán öntudatra ébredne.

A sorozattal kapcsolatban sokan szkeptikusak voltak, hogy működik-e az örök visszatérő Arnold Schwarzenegger Terminátora nélkül, de a pörgős akció és a ködös atmoszféra jól működik, ahogy Lena Headey is remek Sarah Connor.

 

A rejtély (2008 – 2013)

Ahogy a CIA, az FBI is mindig érdekesebbnek tűnik a fikciós művekben, mint a valóságban, és ez a sorozat ismét a természetfeletti szférába emeli az intézményt.

Egy ügynök, egy hóbortos tudós és az ő gyámjaként funkcionáló fia alkotja az FBI különleges részlegét, ahol a legfurcsább esetekkel foglalkoznak

– igen, ez egy X-akták utánérzés. Ám ahogy haladt előre a sorozat, egészen más irányba ment, mint az X-akták: itt nem az ufók, hanem a párhuzamos univerzumok vannak a középpontban. A fékevesztett ötleteknek, a harsány képi világnak és a rejtett utalásoknak köszönhetően A rejtély a 2000-es évek egyik legösszetettebb sci-fi-sorozata.

Itt nézheted: Max

 

(via Movieweb)