A film már születésétől fogva az irodalomból táplálkozik, legyen az klasszikus alapmű vagy az éppen aktuális tiniregény. Már az sem újdonság, hogy képregényből is lehet színvonalasat alkotni, elég A Kárhozat útján-ra (Sam Mendes), vagy az Oldboyra (Chan-wook Park) gondolnunk, mely szintén rajzolt alapokon nyugszik, és Cannes-ban 2004-ben elnyerte a zsűri nagydíját, de ma már olyan egészestés mozikról is beszélhetünk, melyek egy műanyag akciófigurán, videó- vagy társasjátékon alapulnak.
Ezen irányzat éllovasa a világ egyik legnagyobb játékgyártó cége, a Hasbro. Nekik köszönhetjük a Transformers sorozatot, a Csatahajót és persze a G. I. Joe filmeket is. Utóbbi történet pontosan ott folytatódik, ahol az előző abbamaradt: vannak a Jók (G. I. Joe osztag) és a Rosszak (Kobrák), akik el akarják pusztítani a világot, ők küzdenek meg egymással újra.
Az egész történet rettentően bárgyú, és még sikerült is indokolatlanul túlbonyolítani. Így szinte minden szereplőnek van saját történetszála, egyéni motivációja, személyiségét mélyítő (itt azért megjegyezném, hogy még mindig bakelitbabákról van szó) epizódja vagy akár gyermekkori, drámai visszaemlékezése. A végeredmény egy többnyire párhuzamosan futó, túlkomplikált ömlesztvény.
Az igazi húzónév egyértelműen Bruce Willis – lehetne, ha nem csak nyúlfarknyi jelenetekben szerepelne, ráadásul mintha kissé unottan, de lássuk be, nem Jon M. Chu (Step Up 2. – Streetdance, Step Up 3D, Justin Bieber: Soha ne mondd, hogy soha) az a rendező, aki többet akarna kihozni belőle.
Természetesen az akciójelenetek azok, ahol a film otthonosan mozog: az igazi függők megkapják a fegyveres rajtaütés, a kétkezi harc és a hegyi kolostorban játszódó szamurájpárbaj adagjukat is – mindezt egy filmben, még ha a 3D-s hatás semmit sem ad az élményhez, csak kötelező extra.
