Ó, hát örvendezik az ember gyermeki énje, hogy ilyen grandiózus Cinderella feldolgozás született. Még ha nem is kedvencünk a Miki egeres cég (Disney adaptációról van szó), biztató előjelek vannak már a bemutatónál is. Egyrészt ez most egy nagyszerű brit színészekkel teli, romantikus mese remake-kel van dolgunk, és hurrá, Kenneth Branagh a direktor! Másrészt Cate Blanchett a gonosz mostoha, és amióta az élőszereplős klasszikus mesék reneszánszát éljük, azt is tudjuk, hogy a gonoszt eljátszani nagyon nagy presztízs (lásd Angelina Jolie-t a Demonában, Charlize Theron-t a Hófehér és a vadászban, vagy Anjelica Huston-t egy korábbi, igen jól sikerült Hamupipőke filmben, az Ever After-ben, ami egyébként a Branagh-féle változat után is megmarad dobogósnak, a saját jogán.
Az 1950-es rajzfilm hűséges átirata ez, Charles Perrault eredeti története alapján – nem Grimm, nem Andersen, ahogy sokak gondolják. Nem tudom, hogyan pattanhatott ki Kenneth Branagh agyából, hogy mesét rendezzen, de amilyen jót tett a remake az eredetinek, más rendező is kipróbálhatná magát ezen a téren. Branagh hála az égnek olyan nagyszerű színészeket hozott előző projectjeiből, mint Stellan Skarsgård-ot a Thorból (főherceg), Derek Jacobit több kosztümös filmjéből (király), vagy éppen Helena Bonham Cartert a Frankensteinből (Tündér keresztanya). És hát nőből vagyok, elnézhető a rajongásom, de hogy a kosztümök lélegzetelállítóan gyönyörűek, azt most a pasik is észre fogják venni. A ruhák emellett stílusosak, ízlésesek, és egyszerű pompájukban az 1950’-es évek eleganciáját tükrözik. Mindez a három Oscar díjas jelmeztervezőnek, Sandy Powell-nek köszönhetjük. És hogy a készítők mennyire komolyan vették a project vizuális kihívásait, azt az is jelzi, hogy az ominózus üvegcipellőt – kellő csillogás hiánya miatt – egyenesen a Swarovski osztrák központjától rendelték meg.
A címszerepnél ugyan jobban jártunk volna, ha Emma Watson vállalja – aki egyeztetési problémák miatt visszalépett. (Őt egyébként egy újabb Disney animáció feldolgozásában láthatjuk viszont 2017-ben, a Szépség és a Szörnyetegben, Belle-ként.) Az Ellát játszó Lily James nem sok helyről lehet ismerős, nekem is csak rövid gondolkodás után ugrott be, hogy őt láttam a Dowton Abbey irritáló Lady Rose unokahúgaként. Meglehet, hogy a forgatókönyv hibája, de ez a Hamupipőke nem csak bájosan naiv, de néhol kétségbeejtően balek, és emiatt sokszor félidióta mosoly és arckifejezés van az arcán. Amúgy elégséges sztereotip külső és belső jegyekkel, tisztességes játékkal feszít Cinderella zsánerében, noha egy tapasztaltabb színésznő jobb lett volna benne. Persze érthető, hogy a Nagy Doyenek és Dívák lejátsszák őt a vászonról, akár Helena Bonham Carterről beszélünk, aki tündér keresztanyaként nyúlfarknyi szerepben is jóval emlékezetesebb marad. És ha már fentebb a kosztümöket említettük, az a furcsa érzése támad az embernek, hogy a híres báli ruha, amiben Cinderella találkozik a herceggel, a mese harmadánál átveszi a főszerepet. Olyannyira markáns és vizuálisan lenyűgöző a jelenléte, hogy legtöbben azokra a jelenetekre fognak emlékezni, ahol ez a ruha libben, forog, fújja a szél, fodrozódik a lépcsőn, felcsavarodik Hamupipőke derekára tánc közben. A báliruha egyébként 270 méter, kézzel festett selyemorganzából áll, és 16 ember készítette, 550 órán keresztül, és körülbelül 10 000 darab apró Swarovksi kristály díszíti. Ruhát nem láttunk eleddig így „megszemélyesedni”, szállni, élni, lélegezni. Bravúros kivitelezés egy professzionális team-től.
A Branagh-féle Hamupipőkének az a legnagyobb erénye, hogy impozánsan látványos. Nem csak a jelmezek terén látszik a maximális igényesség, hanem minden külső és belső helyszín, enteriőr és díszlet árulkodik az ízléses színvonalról. Barokkos kertek, rokokó báltermek, középkori városrészek aprólékosan megálmodott részlete gondoskodik arról, hogy a felnőttek se tudják levenni a szemüket egy pillanatig sem a vászonról. Az új Cinderella egy glamúrosan csillogó álom, egy ellenállhatatlanul bűbájos mese, egy magával ragadó flitteres varázslat. Hangulatában könnyed és finoman humoros, és még a finom furfanggal elrejtett Disney-s szimbólumok sem rontanak a nívóján (Miki egeres fülformák, Disney hercegnőkre való utalások a bálteremben, vagy az 1950’-es eredeti rajzfilm dalbetéte). A kis (és nagy)lányok pedig tombolni fognak örömükben, mert a nagyfilm előtt a legújabb Jégvarázs rövidfilm látható, a Frozen Fever, amiben Anna születésnapját ünnepelik. Hiába, na. A Disney-vel kapcsolatban végül valahogy mégis megbocsátó az ember. Mert néha hibátlan meséket gyárt. Pont olyanokat, amilyeneket öt éves korunkban megálmodtunk.
Szerintem: 85%
