A Totál szívás és az Emmy-díjak

66. alkalommal osztották ki az Emmy-díjakat tegnap este, ahol rendszerint semmi sem okoz túl nagy meglepetést, de ha csak picit is, azért borult a papírforma. A Sherlock a vártnál több díjat vitt haza, a biztos befutónak tartott Matthew McConaughey üres kézzel távozott, és az HBO sem nyert annyit, mint szokott.

A nagyvonalúan tévés Oscarnak is nevezett Emmy díjátadója magyar idő szerint hajnali öt körül ért véget, és egy majd’ háromórás gála keretében osztották ki az elismeréseket. A két fő kategóriában, a legjobb vígjáték- és a legjobb drámai sorozatok versenyében nem volt igazi meglepetés: a Modern család már ötödik éve verhetetlen, az idén búcsúzó Totál szívás pedig a tavalyi után kapta meg második díját.

A legjobb drámai színésznek is a Totál szívás főhőse, Bryan Cranston bizonyult, beelőzve az abszolút esélyesnek kikiáltott, éppen Oscart és Aranyglóbuszt is nyert Matthew McConaughey-t - Cranston saját bevallása szerint maga is McConaughey-re szavazott volna -, akinek a mostanival együtt már négy Emmy-díjjal dicsekedhet. A legjobb drámai színésznő Julianna Marguiles (A férjem védelmében) lett, akinek ez a harmadik Emmy-je, a komikák közül harmadjára került ki győztesen Julia Louis-Dreyfus, aki olyan viccesen hirdette a gálát zaciba vágott díjával, az Agymenők Jim Parsonsja pedig 2010 óta negyedjére kapta meg a díjat. A legjobb mellékszereplőnek a drámai kategóriában a Totál szívás két színésze, Aaron Paul és Anna Gunn bizonyult, a komikusok versenyéből pedig Ty Burrell (Modern család) és Allison Janney (Mom) került ki győztesen.

Az elképesztően sok kategória közül komoly érdeklődésre még a minisorozatok tartottak számot: itt a Fargo diadalmaskodott a többiek felett, Martin Freeman viszont nem a Fargo főszereplőjeként, hanem a Sherlock egyik epizódjának mellékszereplőjeként kapott Emmy-t – ezt ugyanis szintén a tévéfilm kategóriában indították. A Sherlock címszereplője, Benedict Cumberbatch is megkapta az elismerést – ő viszont nem ment el a gálára.