Ritka dolog manapság kortársakról készült portréfilmet látni. Különösen, ha az illető sportoló és ráadásul nő. Egerszegi Krisztinára - közismert nevén Egérre, Egérkére - pedig mindkettő igaz. Ő az, aki fantasztikus eredményeivel egy csapásra mindenki kedvence lett, akiért mindenki izgult. Róla szól Zákonyi S. Tamás filmje.
Ami valójában nem is igazán film. Sokkal inkább egy terjedelmes összefoglaló, ami néha kissé ügyetlenre sikeredett. Az alapkoncepció Egerszegi személyiségének, sportolói pályafutásának, bajnokká érésének bemutatása a család, a pályatársak, edzők és a többi vallomásai, a sportolónő megnyilatkozásai és a versenyekről készült felvételek alapján. Mindezekből pedig jócskán láthatunk a filmben, mely a rendező elmondása szerint különböző (jórészt anyagi) okok miatt közel hét évig készült.
Szinte mindenki megszólal a filmben Göncz Árpádtól kezdve, Deutsch Tamáson és edzőkön át egészen a sportpszichológusig. Mindenki szívesen emlékezik. Túl sokan mondanak túl sok mindent. De csak magyaráznak, s keresik a nagy igazságokat.
Egerszegi megnyilatkozásai pedig megmaradnak a sablonos TV-közhely, az "érmek közé való leültetés" szituációjánál, a film készítői nem találták vele a hangot, nem tudtak közel férni a lelkéhez.
A versenyek felidézése ellenben mindent felülmúl; újra lehet izgulni azokat az igazán felemelő pillanatokat. Hiszen fantasztikus látni, hogy Egérke hogyan söpri el az NDK-s hústornyokat, s bizonyít versenyről versenyre.
Egerszegi Krisztina elmúlt évtizedünk egyik (vagy talán egyetlen) olyan sportolója, aki mindenkihez "eljutott", akit mindenki megszeretett, s talán kicsit eszménnyé, példaképpé is vált. Azonban ezt nem csupán sportteljesítményeinek köszönheti, hanem személyiségének is. Ő már egy új korszak sportolója. Nem a rendszer eleme, hanem egyéniség. Ebben pedig nagyban segítette, hogy egy cég reklámjainak kulcsfigurájává vált, s nem csupán egy terméket, hanem egy életstílust reklámozott.
A film mindezekkel kapcsolatosan képtelen a lényegre tapintani, unalmas, már - már nekrológszerű visszaemlékezések teszik ki nagy részét. Pedig Egerszegi Krisztina él - itt, közöttünk, és köszöni, jól van.
Jó ötlet volt filmet készíteni róla. De jobbat érdemelt volna ő is, és a közönség is.
