Arábiai Lawrence (1962) – Aqaba bevétele

Az első világháború egy kevésbé ismert színterére, az Arab-félsziget zavaros viszonyai közé visz el ez a hétszeres Oscar-díjas, lélegzetelállító látványvilágú, epikus történelmi film. A történet hőse a valóban létezett T. E. Lawrence (Peter O'Toole fantasztikus alakításában) a brit hadsereg térképész hadnagya az első világháborúban, aki mintegy véletlen kerül az oszmán birodalom ellen lázadó arab törzsek élére, hogy a törökök ellen fordítsa őket.

Az utánpótlás szempontjából oly fontos kikötő meg volt erősítve, de csak a tenger felől, és az arab lázadók, a köztük tevegelő Lawrence-szel könnyen vették be a sivatag felől támadva. A látványos lovasroham valóban megtörtént, csakhogy 65 kilométerrel arrébb, egy Aba el Lissan nevű kisebb támaszpontot vettek be. Az első roham sikertelen volt, a második már nem, de Lawrence abban már nem vett részt, izgalmában véletlenül fejbe lőtte a saját tevéjét.

A rettenthetetlen (1995) - Stirling Bridge

Mel Gibson filmje, ahol ő maga alakítja a hős skót lázadót, William Wallace-t, mindig is közönségkedvenc volt és lesz. Gibson 5 Oscar-díjat nyert vele, beleértve a legjobb filmnek és rendezőnek, illetve operatőri munkának járót is. Wallace valóban többször legyőzte korának egyik legerősebb hadseregét, és újfajta hadviselést vezetett be, amely

legnagyobb győzelmét pedig Stirling Bridge-nél aratta. Az angol nyelvet kicsit is ismerőknek feltűnhet, hogy a „bridge”, vagyis a híd a filmbeli csatában bizony nem szerepel, pedig a skótok úgy nyertek, hogy az angol sereg felét átengedték ezen a bizonyos keskeny hídon, majd elvágva a visszavonulás útját, lemészárolták őket. Sok történész szerint maga Wallace nem is volt jelen, a skótokat Moray vezette. Gibson sosem adott az ilyen apró részletekre, ő megcsinálta a saját csatáját, amit csak Stirlingnek hívott, hogy azért „mégis, de mégse" – persze az is látványosra sikeredett.

Gladiátor (2000) - A vindobonai csata

Ridley Scott eposza, amely újraélesztette az ún. kardos-szandálos történelmi filmeket,  Marcus Aurelius (Richard Harris) germániai hadjáratának, a 12 éven át húzódó ún. markomann háborúk döntő ütközetével indít Vindobonánál, a mai Bécs helyén. Ahol Maximus (Russell Crowe) vezeti győzelemre a római sereget a torzonborz germánok ellen, és maga karakter remek felvezetést is kap egyben. Megtudjuk, hogy nagyszerű vezér, remek bajtárs, jó stratéga és képes inspirálni katonáit.

Ha egyedül találod magad, zöld mezőkön lovagolva a tűző napon, ne aggódj! Az az Elysium, és már meghaltál!

Csakhogy, bármilyen izgalmas is a csata, annyi minden nem stimmel benne, hogy arról külön cikket lehetne írni. A rómaik ostromgépeket használnak a germánok ellen, amiket erődítmények ellen volt szokás használni, statikus célpontok ellen, hiszen nehézkes és időigényes a használatuk. Tegyük fel mégis, hogy a katapultokból kilőtt olajos csuprok valóban hatékonyak, de akkor miért gyújtják fel azt az erdőt, amin hamarosan átvágtat a római lovasság – látszik is, ahogy azok mellettük „robbannak”. Ugyanígy furcsa a tüzes nyilak használata, ráadásul az íjászok könnyű öltözetű és fegyverzetű segédcsapatok voltak, akik rendszerint elővédként, a gyalogság előtt harcoltak, itt viszont földig érő nehéz sodronypáncélt viselnek, és a gyalogság mögött állnak. Maga a gyalogság mindig zárt rendben harcolt, az volt a rómaiak nagy előnye, itt viszont rögtön összegabalyodik az ellenséggel, és ezt a kavargó tömeget támadja meg az erdőn át rohamozó római lovasság. Nem mintha annak lenne értelme, hogy egy sűrű erdőn keresztül zárt rendben vágtatnak a lovasok… 

A történelem nagy csatái - és ahogy Hollywood bemutatja őket

Minő meglepetés. a filmekben a nagy ütközetek kicsit másként néznek ki, mint a valóságban, részben azért, mert rövid időbe kell sok mindent belezsúfolni, részben azért, mert a rendező jobban tudja...

Tovább

Napóleon (2023) - Austerlitz

Az előzetes nagyrészt erre a valóban fontos csatára épül, ami nyilván nem így zajlott le. Napóleon valóban egy hadicselre építette az ütközetet, de az nem a jégről, hanem a ködről szólt: a sűrű köd leple alatt közelítették meg a franciák a magaslatokon lévő orosz állásokat, vagyis a filmmel ellentétben itt Napóleon volt a támadó. Ráadásul nem egy apró völgyben, hanem egy sok kilométer hosszú arcvonalon zajlott az ütközet, változó szerencsével, a „csel” második része, a jeges csapdába eső oroszok esete pedig inkább afféle legendárium. Valóban találtak később a közeli halastavakba fulladt orosz katonákat, de ők jó eséllyel úgy haltak meg, hogy a saját súlyuk alatt szakadt be a jég, nem a becsapódó lövedékek miatt.

Ráadásul logikátlan a dolog, mert az oroszok arra menekülnek, ahonnan érkeztek, így a hó alatti jeget már korábban felfedezték volna. Ridley Scott mégis egy saját történetet akart elmesélni – ahogy a film számos más pontján ugyancsak –, még akkor is, ha a csata lefolyása tökéletesen dokumentált és ezerszer tanulmányozott.

Attila (1954) – A catalaunumi csata

Ha máshonnan nem is, a magyar olvasó Gárdonyi Géza A láthatatlan ember című történelmi regényéből talán ismeri a catalaunumi csata történetét: itt állították meg 451-ben a nyugat-római birodalom seregei Attila (Anthony Quinn) terjeszkedését. Maga a háromnapos gigászi ütközet egyfajta döntetlen lett, viszont a rómaiak és a velük szövetséges népek elérték céljukat, megállították a hunok előretörését, és ezzel elkerülték a birodalom bukását. Nem így a Pietro Francisci által rendezett Attilában, ahol Aetius római hadvezér meghal, így az addig nyerésre álló rómaiakat elüldözik a harcmezőről, noha valójában pont az ellenkezője történt. Attilának nem volt a testvére után elnevezett fia, aki ott esett el, ahogy a Leó pápával való találkozás is másként és máskor zajlott. És akkor az ázsiainak kicsit sem kinéző Anthony Quinn elképesztően idétlen kis bajuszáról és a hunok vicces „szárnyas" sisakjáról még nem is beszéltünk. Ridley Scott talán innen vette a katapultok ötletét. A Gladiátorban is feltűnt ostromgépeket itt is bevetik, nem túl ügyesen, látszik, hogy a „kőgolyók" csak pár métert repülnek.

Alamo (1960) - Alamo eleste

A film rendezője, producere és sztárja, a Davy Crockettet alakító John Wayne azt állította, hogy a díszletek az Alamo „eredeti tervrajzain” alapultak. Ilyen tervrajzok nem léteznek, és a vadul pontatlan díszletek többnyire Al Ybarra művészeti igazgató képzeletének szüleményei. Wayne azt is kijelentette, hogy a forgatókönyvíró, James Edward Grant alaposan utánajárt a csatának. Ha igen, semmilyen kutatását nem építette be a forgatókönyvbe – ami annyira pontatlan volt, hogy

Még a földrajz sem stimmel: itt megmagyarázhatatlan módon azt állítja, hogy az Alamo a Rio Grandén található. A csata filmbeli változatában hatalmas mexikói ágyúk lövik az erődöt – Crockett még egy kitörést is vezet az ágyú felrobbantására. A való életben a mexikóiaknak csak kis űrméretű tüzérsége volt, az se sok, különben percek alatt megsemmisítették volna a vályogból készül épületeket. A film utolsó csatajelenetében Crockett feláldozza magát: felrobbantja a lőszerraktárat – előtte persze puszta kézzel végez pár mexikói dragonyossal. A valóságban egy Robert Evans nevű védő próbálkozott ezzel, de lelőtték, mielőtt belépett volna a raktárba. Crockett sorsa egyébként nem ismert, nagy eséllyel a csata után végezték ki lázadóként.