Egy Oscar-jelölt rendező is lehet bunkó a moziban

  • PORT.hu

Jaye Hunt, az egyszeri mozinéző nem akart mást, csak megnézni a Túl szexi lány című filmet. De a napközbeni előadás kis számú nézői közé beült Greta Gerwig is – és innentől kezdve a dolgok teljesen elszabadultak…

Mikor Hunt észrevette, hogy a színészből lett rendező (akit Lady Bird című filmje helyezett el a térképen) pont előtte foglalt helyet, elkezdett Twitter-üzenetekben tudósítani róla, hogy viselkedik Gerwig a film alatt. A nő beszámolója szerint az alkotó a létező legnagyobb üdítővel ült le megnézni az Amy Schumer főszereplésével készült vígjátékot, majd az elejétől a végéig folyamatosan fennhangon kommentálta azt.

Greta Gerwig az Arthur, a legjobb partiban. Forrás: port

 

Gerwig körülbelül az összes bunkóságot elkövette, amit egy paraszt mozinéző el szokott: unalmában a telefonját nyomkodta, hangosan bemondta, ha egy jelenet nem tetszett neki, és látványosan értetlenkedett, ha kiszúrt egy logikai bukfencet a dramaturgiában. Sőt barátaival együtt olyan hangosak voltak, hogy egy másik néző lepisszegte őket, valaki más pedig inkább elhagyta miattuk a termet.

Az alapos Hunt azt is megfigyelte, hogy a rendezőnő kifejezetten utálhatja Amy Schumert, mert csak akkor nevetett a filmen, amikor a sztár karaktere pórul járt, a Túl szexi lányban szintén szereplő Emily Ratajkowskinak viszont nagy rajongója lehet, mert egyedül akkor állt el a szava, amikor a gyönyörű modellből lett színésznő volt látható a vásznon.

Hunt twitteres közvetítése hatalmasat ment a neten, és Greta Gerwig maga ugyan még nem reagált rá, de a mű egyik főszereplője, Busy Philipps igen. A színésznőnek nyilván nem tetszett, hogy kollégája leszólta a filmjüket, de elsősorban Jaye Hunt ellen kelt ki, aki szerinte megsértette Gerwig magánéletét, és úgy viselkedett, mint egy lesifotós.

Hunt több tweetben is bizonygatta az igazát (miszerint ő nem leselkedett senki után, hiszen Gerwig egy nyilvános helyen fennhangon beszélt, még csak hallgatóznia sem kellett), de miután Pilippsen kívül többen is nekiestek, megjátszotta a vezércselt, és kitalálta, hogy akciója csak a Túl szexi lányhoz kapcsolódó gerillakampány része volt – ami már csak azért sem lehet igaz, mert korábban egy másik Twitter-felhasználó jelezte: ő volt az, aki elhagyta a mozit, de nem Gerwigék hangoskodása miatt, hanem mert el kellett sietnie.

Ezenkívül Hunt maga is kiírta, hogy lassan kezdi mártírnak érezni magát, és nem tudja, mi lenne a jó megoldás, ha kiírná, hogy csak kitalálta az egészet, és akkor az emberek végre békén hagynák, vagy ha továbbra is bizonygatná az igazát, hogy mindenki pellengérre állíthassa. Akármi is legyen az igazság, érdemes a teljes Twitter-folyamot végigolvasni, hiszen egyszerre roppant szórakoztató és nagyon tanulságos.


(via Dazed Digital)