George Clooney le akarta beszélni Ben Afflecket a Batman filmekről

Saját tapasztalatai alapján beszélt, de Affleck nem hallgatott rá.

Köztudott, hogy George Clooney játszotta Batmant a filmtörténelem talán legrosszabb Batman filmjében, az 1997-es Batman és Robinban. A mozi olyan silány volt, hogy azóta is mindenki ócsárolja, és a színész is ráfaragott, hiszen annak ellenére, hogy csak másodhegedűs volt a Mr. Fagyot alakító Arnold Schwarzenegger mellett, mégis vele azonosították a filmet (holott nem ő rendezte, tehát a minőségéről nem igazán tehetett), a Denevérember-ruha kidolgozott mellbimbóiért pedig azóta is gúnyolja a fél világ.

Batman és Robin. Forrás: InterCom

 

A színésszel most új sorozata, A 22-es csapdája apropóján a The Hollywood Reporter készített egy podcastet (mégpedig az elsőt Clooney pályafutása során), amelyben kitértek a Batman filmre is. „Arnold Schwarzenegger, azt hiszem, 25 millió dollárt kapott, ami vagy 20-szor annyi volt, mint amit nekem fizettek. És alig játszottunk együtt, egyetlen közös jelenetünk volt csak.

Mégis én vittem el a balhét. De hát igaz, én voltam Batman, szóval nem csoda. Én sem voltam jó, és a film sem volt jó.

De valamit megtanultam a dologból. Átgondoltam a munkamódszeremet. Ma már nem csak egy színész vagyok, aki elvállal egy szerepet, ma már a filmért magáért is én vállalom a felelősséget” – mondta Clooney, aki azóta rendezőként és producerként is tevékenykedik.

A tudást pedig, miszerint nem biztos, hogy jó ötlet a Denevérembert eljátszani, a sztár megpróbálta átadni a következő színészgenerációnak is – nevezetesen Ben Afflecknek, akinek Az Argo-akció című filmjének ő volt az egyik producere, így sokat beszélgettek. „Éppenséggel beszéltem vele erről is.

Mondtam, hogy ne vállalja el. De csak a saját tapasztalataimat tudtam megosztani vele.

Egyébként szerintem jó volt a szerepben” – nyilatkozta a sztár.

Hogy mi történt ezután, azt mindenki tudja. Affleck nem fogadta meg Clooney tanácsát, és hatalmasat bukott Batman szerepével, akit a Batman Superman ellen – Az igazság hajnalában és Az Igazság Ligájában is eljátszott, majd a stúdió inkább elvette tőle az önálló, rá épülő Batman filmet. A felvétel pedig, amelyen a színész reagál a Batman Superman ellent lehúzó kritikákra (pontosabban szomorúan lógatja az orrát, miközben a Supermant alakító Henry Cavill válaszol helyette), mémmé vált. A Clooney-val készült teljes podcastet egyébként ide kattintva hallgathatjuk meg – a Batmanre és Affleckre vonatkozó rész 19 perc körül kezdődik.


(via Uproxx)