Tarzan esetében kétszeresen is fontos jubileum a 2022-es esztendő. Az amerikai bestseller író, Edgar Rice Burroughs Tarzan, a majomember című regénye ugyanis először pont 110 éve, 1912-ben jelent meg folytatásokban a The All-Story című ponyvamagazinban (regény formátumban csak két évvel később adták ki). Johny Weissmüller, „a hollywoodi Tarzan” pedig  pont 100 éve, 1922. július 19-én (más források szerint viszont július 9-én) elsőként úszott le 100 métert egy perc alatt, 58,6 másodperces világrekordot felállítva ezzel, ráadásul még csak 18 éves volt ekkor! A dupla évforduló alkalmából ezúttal egy hosszabb cikkben járjuk körbe a Tarzan-kultuszt.

Erdélyi szegénylegényből lett Hollywood és a dzsungel királya

Bár Johnny Weissmüllert „Chicago csodagyereke” néven emlegette a 100 évvel ezelőtti sportsajtó, valójában hazánkfia: 1904. június 2-án született Weißmüller János néven Szabadfalván (ami akkor az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozott), bánsági sváb származású családban. A szülők még fiuk születése évében kivándoroltak az Amerikai Egyesült Államokba, ahol az apa, Petrus Weißmüller először Pennsylvaniában egy bányában dolgozott, majd Chicagóban telepedtek le. A gyerekkorában sokat betegeskedő, légzési problémákkal küszködő, vézna kis Johnny orvosi javaslatra kezdett el úszni. Kiváló sportolói adottságai hamar kiderültek: 190 centis, 95 kilós óriássá serdült, aki 20 évesen, az 1924-es párizsi nyári olimpián három aranyérmet zsebelt be, és tagja volt a bronzérmes amerikai vízilabdacsapatnak is. 1922 és 1928 között összesen öt olimpiai aranyérmet szerzett, és 67 világrekordot állított fel.

Weissmüller színészi karrierje 1932-ben kezdődött el: daliás fizikumának köszönhetően ekkor kapta meg az afrikai dzsungel legendás urának szerepét a Tarzan, a majomember című filmben. A legenda szerint amiatt lett pont ő Tarzan, mert egy szál semmiben feszítve kapta a vállára Mary Eaton színésznőt a Glorifying the American Girl című fekete-fehér filmben, amivel annyira lenyűgözte a Tarzan-film forgatókönyvíróját, Cyril Hume-ot, hogy nem is válogattak tovább a hős dzsungellakó szerepére esélyes színészek között. Weissmüller 1948-ig összesen 12 alkalommal húzott ágyékkötőt és lengedezett ordítva a liánokon, miközben nemcsak gorillákkal verekedett, de ádáz kincsvadászokkal, amazonokkal, és leopárdemberekkel, valamint a nácikkal is.

Utolsó Tarzan-filmje, a kissé már bugyuta Tarzan és a sellők után a Jungle Jim képregényből készített mozifilmet, amelyet 1954-ig 12 folytatás követett. Weissmüller mindvégig inkább úszónak és vízi mentőnek tartotta magát, mintsem színésznek, pláne, hogy az egyre romló egészségi állapota miatt a '70-es években kénytelen volt hátat fordítani Hollywoodnak (1974-ben eltörte a csípőjét és mindkét lábát, és már sosem gyógyult meg teljesen. Ráadásul a kórházban derült ki, hogy az életét végigsportoló Weissmüllernek súlyos keringési és szívbetegsége van).

A Tarzanként mindvégig Jane mellett kitartó Weissmüller a való életben ötször házasodott meg, harmadik feleségétől három gyermeke született. 1977-től a mexikói Acapulcóban élt, egészen az 1984 januárjában bekövetkezett haláláig.

Az egykori olimpiai és hollywoodi szupersztár élete alkonyán teljesen elszegényedett

a rossz üzleti döntései és az addigi fényűző életmódja miatt (olyannyira, hogy az utolsó éveiben már segédmunkákat is elvállalt). Csak a halálakor fürdőzhetett újra a régi dicsőségében: amikor koporsóját a mélybe engedték, magnóról háromszor felhangzott a legendás Tarzan-üvöltése...

Tarzan-kultusz Johnny Weissmüller előtt és után

Ahogy azt már 2016-ban is megírtuk itt a PORT.hun egy nagy Tarzan-cikkben, a hipertermékeny amerikai ponyvaíró, Edgar Rice Burroughs 1912-ben jelentette meg az első Tarzan-történetét. Az afrikai dzsungel vadembereként felnövő Lord Greystoke története nagyon gyorsan nagyon népszerűvé vált, és már az első Burroughs-regény után elkezdték Tarzan történetét más médiumokra adaptálni: az első Tarzan-film viszonylag korán, 1918-ban jelent meg Tarzan, a majomember címmel. Ebben Elmo Lincoln alakította a hőst (aki ekkor még nem ordított, mert ez még némafilm volt).

1981-ben Miles O'Keeffe, 1984-ben pedig a Hegylakó alakjával még nem egybeforrt, ifjú Christopher Lambert bújt egy szál ágyékkötőbe, de ők már közel sem lettek Tarzanként olyan sikeresek, mint Johnny Weissmüller. Aztán jött az 1999-es Tarzan-rajzfilm, ami a szép emlékű Disney-reneszánsz, vagyis a Toy Story-val elstartoló Pixar-egyeduralom előtti utolsó olyan dalbetétekkel teli, családi Disney-mese volt, ami nemcsak kasszasiker lett, de jó kritikákat is kapott. Ugyanez a bravúr sajnos már nem sikerült 2016-ban, amikor Alexander Skarsgård lett az őserdő kipattintott felsőtestű hőse, pedig a Tarzan legendájában nem kisebb sztár alakította mellette Jane-t, mint korunk egyik legfelkapottabb hollywoodi színésznője, Margot Robbie...

Érdekes módon könyvben és képregényben Tarzan mindvégig népszerű ponyvairodalmi alaki volt, még azután is, hogy a Johny Weissmüller-filmek alkonya után kissé megkopott a mozgóképes világban a dzsungel urának nimbusza. Bár a karakter kitalálója, Edgar Rice Burroughs 1950-ben meghalt, évtizedeken át millió szám fogytak a gyűjteményes kötetekbe rendezett Tarzan-regényei és -novellái, amelyekhez olyan kiváló sci-fi és fantasy szerzők kanyarítottak idővel újabb izgalmas kalandokat saját kútfőből, mint Fritz Leiber vagy Philip José Farmer.

Ez a hatalmas népszerűség nem kis részben annak volt köszönhető, hogy a '60-as és a '70-es években sokszor a Tarzan-könyvek borítóit is az ugyanaz a két legendás illusztrátor, a Conan-történeteket a vizuális mainstreambe beemelő Frank Frazetta és Boris Vallejo rajzolták, akiknek oroszlánrészük volt abban, hogy idővel egyre népszerűbbé tudott válni a fantasy zsáner a hardcore sci-fi műfaj rovására. Ahogy az is részben nekik köszönhető, hogy Tarzan, Conan, meg a többi acélos izmú, daliás hős alakja köré fokozatosan kiépült a legendás Schwarzenegger-filmben kicsúcsosodó izomkultusz.

Dínók, orvvadászok és a vega állatvédő Jane

A „Tarzan franchise” azért is tudott ennyire népszerű lenni, mert az ágyékkötős Lord Greystoke-nak lényegében bármilyen sztorit ki lehetett találni, csak az írók képzelete szabott határt a kalandoknak. Márpedig íróból akadt bőven: a Tarzan-jogokkal jogokkal ugyanis 1923 óta Burroughs saját alapítású cége, a ma is létező Edgar Rice Burroughs, Inc. sáfárkodik (részben még ma is, amikor a világ legtöbb országában Tarzan már a public domain, azaz a közkincsnek számító, szabad felhasználású irodalmi alakok kategóriájába tartozik).

Tarzan sikerének alighanem az a titka, hogy egy olyan múlt ködébe vesző, letűnt gyarmati korszak egyszerre vad és civilizált férfiúja, aki egyik nap még orvvadászokkal és gonosz sámánokkal verekszik, másnap pedig már tomboló tyrannosaurus rexek és pterodactylusok hátán lovagolva menti meg a végromlástól nemcsak a mi világunkat, de az üreges Föld lakóit is. 

Ezt a „Jolly Joker-szerepet” persze első sorban annak köszönhette a jó Tarzanunk, hogy már maga Edgar Rice Burroughs is összeeresztette őt a hangya- és párducemberektől kezdve a dínókon át mindenféle népséggel. Azok pedig, akik a franchise-t az író halála után vitték tovább, tényleg nem ismertek sem Istent, sem embert, ha Tarzan újabb lélegzetelállító, milliós példányban eladható történeteiről volt szó.

A Magyarországon is kapható Tarzan-képregényekben például hol okkult varázserőben reménykedő katonákkal, hol harcias amazonokkal csapott össze a vadon fia. Máskor pedig az őserdő fái helyett az amerikai nagyvárosok betondzsungelében cserkészte be az elefántcsonttal csencselő orvvadászokat, vagy épp az időközben harcos vegetáriánus állatvédővé átfazonírozott Jane-re támadó alvilági alakokat – ennyit arról, hogy a macsókultuszt dicsőítő és „a fehér ember ügyesebb bennszülött a bennszülötteknél”-attitűdöt örökre konzerváló Tarzan mellől hiányoznak a jól kidolgozott, erős női karakterek, és egy ilyen fickónak semmi helye a mai modern, felvilágosult, píszí világban...

A 110 éves Tarzan tehát valójában aktuálisabb popkult ikon ma, mint bármikor korábban: most lenne csak igazán nagy szükség az állatokkal harmóniában élő, a rohamosan fogyatkozó őserdők kizsigerelőinek odacsapó hősökre!