Lehet, hogy az Éretlenségi az év vígjátéka?

  • Vízer Balázs

A Superbad csajos verziójaként emlegetik Olivia Wilde rendező(női) bemutatkozását, de a bulizni próbáló két könyvmoly kalandjai lehet, hogy ennél is jobbak és viccesebbek?

Különösebb felhajtás és hírverés nélkül érkezik hozzánk a jövő héten az eddig csakis színésznőként ismert Olivia Wilde rendezői bemutatkozása, az Éretlenségi, amit csak a Superbad - avagy miért ciki a szex? (2007) csajverziójaként emlegetnek – nyilván a hazai kritikák is ilyen címmel jönnek majd le. És valóban, a történet nagyon sok ponton egyezik a Jonah Hill és Michael Cera főszereplésével készült tinivígjáték sztorijával: itt is két végzős gimnazista lúzer próbál életében először úgy isten igazából bulizni, mielőtt elválnának az útjaik az egyetem előtt. Ez nagyjából az Éretlenek hivatalos szinopszisa is, azzal a különbséggel, hogy itt lányok vannak, akik négy éven át csak magoltak, hogy továbbtanulhassanak, és most azzal kell szembesülniük, hogy azokat a hülyegyerekeket, akik ezalatt szétbulizták az agyukat is, szintén felvették egyetemre, és nekik most négy évnyi bulizást kell bepótolniuk. És a most kijött utolsó, korhatáros előzetes alapján be is pótolják.

És azzal a különbséggel, hogy itt nem csak lányokról van szó, hanem két leszbikus lányról, igaz, csak elméleti síkon, mert más lánnyal még egyik sem volt. Vagyis Wilde filmje, amit elsősorban a két executive producer, a mindig remek párost alkotó Will Ferrell és Adam McKay nevével hirdetnek, egyszerre tárgyal örökérvényű kérdéseket a felnövekvésről és a barátságról, és igyekszik hangvételével, szereposztásával és témaválasztásával nagyon is kortárs lenni. Az hamarosan elválik, hogy sikerül-e neki, de amit eddig láttunk, az nagyon ígéretes, és a szereposztás is tényleg remek. A két főszereplő két veterán tini, Kaitlyn Dever (Későnérők, Csodálatos fiú) és Beanie Feldstein (Lady Bird, Rossz szomszédság 2), és valóban elhisszük róluk, hogy barátok, és a helyenként elég pikáns poénok is jól állnak nekik.

Persze vannak itt profik is, mint Lisa Kudrow az egyik lány anyjaként, vagy Jason Sudeikis kissé link iskolaigazgatóként – igaz, neki volt némi protekciója, hiszen a rendezőnő férje. A film hihetetlenül nagy sikert aratott bemutatkozásakor a rangos South by Southwest fesztiválon, a Rotten Tomatoes kritikaösszegző oldalon 100 százalékon áll, ami azért elég szép dolog, és ha az év legjobb vígjátéka nem is lesz – de még az is lehet, hogy mégis! -, a nyár legviccesebb filmje még lehet. Az Éretlenségi Amerikában már a héten debütál, hozzánk csak egy héttel később érkezik. Addig itt van az első, már magyar szinkronos előzetes is.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu