Morricone tagadja, hogy kreténnek nevezte volna Tarantinót

  • Szűcs Gyula / PORT.hu

A 90 éves, Oscar-díjas zeneszerző szerint a Playboy olyan mondatokat idézett tőle, amiket valójában sosem mondott.

Áll a bál Ennio Morricone Playboy-interjúja miatt, amelyben többek között kreténnek nevezte Quentin Tarantinót, szemétnek titulálta a filmjeit, mert szerinte a rendező sehol sincs például Hitchcockhoz képest, folyton máshonnan lopkodja a jeleneteit, és idegesítő vele dolgozni, főleg amikor pár nap alatt kell zenét írni a filmjéhez. A híres olasz komponista (aki egyébként a hétvégén ünnepelte a 90. születésnapját) kiosztotta az interjújában az Amerikai Filmakadémiát is, pedig pont tőlük kapott Oscar-díjat az Aljas nyolcas című Tarantino-film zenéjéért, illetve 2007-ben a teljes életművéért.

Quentin Tarantino és Ennio Morricone (fotó: Kevin Mazur/Getty Images for Universal Music)

 

Morricone azonban azt állítja, a Playboy kiforgatta a szavait, ami miatt jogi lépéseket fog tenni:

Tudomásomra jutott, hogy a német Playboy egy olyan cikket közölt, amelyben rendkívül negatív megjegyzéseket tettem Tarantinóról, a filmjeiről valamint a Filmakadémiáról. Soha nem tettem negatív kijelentéseket az Akadémiával kapcsolatban, sosem becsméreltem Quentint vagy az alkotásait, és természetesen sosem neveztem szemétnek a filmjeit sem.

A zeneszerző a közleményében tehát azt állítja, valójában pont az ellenkezőjéről van szó, mint ami a Playboyban megjelent:

Tarantinót egy nagyszerű rendezőnek tartom. Nagyon szeretem a vele való együttműködést, kiváló kapcsolat alakult ki közöttünk az együtt töltött idő alatt. Ő egy bátor és hatalmas személyiség. Köszönettel tartozom neki, hiszen az együttműködésünk Oscar-díjat eredményezett nekem, ami az eddigi karrierem egyik legnagyobb elismerése, örökké hálás leszek, amiért zenét szerezhettem a filmjéhez. Egy londoni sajtótájékoztatón Tarantino jelenlétében egyszer már egyértelműen kijelentettem, hogy Quentint korunk egyik legnagyobb rendezőjének tartom. Az Akadémiáról sem volt soha rossz véleményem – ez egy fontos intézmény, tőlük kaptam a karrierem két legfontosabb elismerését is.

Morricone természetesen azt is cáfolta, hogy az interjúban Tarantinót kreténnek nevezte, és azt állítja: sosem bírálta a rendező munkastílusát. (via NME.com)