Olivia Munn kivágatta egy szexuális bűnelkövető jelenetét a Predátor 4-ből

  • Szűcs Gyula / PORT.hu

Az illető a rendező régi barátja volt. Meg akart rontani egy kiskorút, 6 hónap börtönt kapott.

Múlt héten, szeptember 7-én Kanadában, a Torontói Filmfesztiválon tartották meg a várva várt Predator - A ragadozó díszbemutatóját (mindenhol máshol, így Magyarországon is ezen a héten lesz a premier). Elvileg úgy volt, hogy ide együtt megy a stáb promótálni a filmet, ám kiderült, hogy elég fagyos egy ideje a levegő a színészek és a rendező között.

A női főszereplő, Olivia Munn ugyanis kivágatta a producerekkel a Steven Wilder Striegellel közös jelenetét, amikor megtudta, hogy a férfi regisztrált szexuális bűnelkövető, aki 6 hónapot ült börtönben, miután emailben próbált elcsábítani egy 14 éves, kiskorú lányt.

Striegel viszont a rendező, Shane Black egyik régi barátja, Black maga hívta meg személyesen a stábba. A jelenetkivágatós balhé miatt személyesen nem is beszélt Olivia Munn-nal, sőt végül nem is utazott el a stábbal a Torontói Filmfesztiválra.

A Predátor franchise fölött bábáskodó Fox stúdió korábban hivatalos közleményben határolódott el Steven Wilder Striegeltől, miután Olivia Munn jelezte a vezetőségnek a férfi büntetett előéletét. A stúdió közölte: nem tudtak Striegel múltjáról, amikor szerződtették a szerepre, és ezért nyilvánosan is elnézést kérnek. Shane Black szintén elnézést kért a Los Angeles Times hasábjain:

Személyesen döntöttem úgy, hogy segítek egy barátnak. De elfogadom, hogy mások ezt a döntést kifogásolták. Striegel engem is félrevezetett. Nagyon csalódott vagyok. Elnézést kérek mindazoktól, akiktől a múltban vagy mostanában azt kértem, hogy Steve-vel közösen dolgozzanak, anélkül, hogy erről a döntésemről korábban tájékoztattam volna őket.

Shane Black bocsánatkérését Olivia Munn is olvasta, ám mivel személyesen nem beszélnek egymással a jelenetkivágás óta, a Hollywood Reporter hasábjain üzent a rendezőnek:

Láttam és méltányolom a bocsánatkérését. De jobban örültem volna annak, ha személyesen nekem is eljuttatja, mielőtt nyilvánossá teszi, mert akkor nem mindenki mással együtt kellett volna az online médiában szembesülnöm vele. 

A színésznő hozzátette:

Őszintén elszomorít, hogy olyasvalamiért kell keményen harcolnom, aminek evidensnek kellene lennie. Nem értem, hogyan jutottunk el ehhez a kemény csatározásig. Nem értem, miért én vagyok az áruló, akivel mindenki úgy viselkedik, mintha én ültem volna börtönben, vagy én hoztam volna el a forgatásra azt az embert. Abban viszont egészen biztos vagyok, hogy jó döntés volt kivágatni a jelenetet.

Az a furcsa helyzet állt ugyanis elő ugyanis Torontóban, hogy az ismert gyereksztár Jacob Tremblay kivételével mindegyik Predátor-stábtag lemondta az utolsó pillanatban a Hollywood Reporternek korábban beígért interjúkat, így a színésznő egyedül volt kénytelen leülni a lap kamerái elé.

A gyerekszínész Jacob Tremblay mellett a rendező, Shane Black térdel, mögötte Olivia Munn. A kép jobb szélén Keegan-Michael Key, balszélen Sterling K. Brown áll. (forrás: 20th Century Fox)

 

Igazoltan egyedül csak Keegan-Michael Key hiányzott Torontóból: ő a menedzserén keresztül jelezte, hogy a zsidó ünnepekre készülő felesége miatt amúgy sem tervezett sok időt eltölteni a Torontói Filmfesztiválon, Olivia Munn-nak viszont személyesen mondta meg, hogy büszke rá a harcias kiállása miatt. A film másik főszereplője, Sterling K. Brown, akinek eredetileg tervbe sem volt véve a torontói promóciós út, a Twitterére írta ki, mennyire sajnálja a színésznővel történteket, és hogy eddig csak ő egyedül beszélt a nyilvánosságnak a jelentkivágás igazi okáról.

A Predator - A ragadozó egyébként eddig elég vegyes kritikákat kapott, bár a Port.hu szerkesztőségében ülőknek pont nagyon tetszett. (via NME.com)

Swing Karácsony Gájer Bálinttal
Swing Karácsony Gájer Bálinttal

Gájer Bálint először ad koncertet a MÜPÁ-ban december 7-én.

Jegyvásárlás