Senki sem bulizik úgy, ahogy ezek a melegek

Íme az öt legjobb film LMBTQ témában, ha egyszerre akarod levezetni a karácsonyi ünnepek feszültségét és ráhangolódni a(z idén minden bizonnyal a szokásosnál szűkebb körű) szilveszteri bulizásra!

Karácsonyi meglepi (2020)

Az elsősorban színészként ismert Clea DuVall rendezését a mozik bezárása miatt az iTuneson és a Google Playen nézhetjük meg – és mindenképpen érdemes! A Karácsonyi meglepi a hagyományos karácsonyi romkomok és az Apádra ütök keresztezéseként működik, azzal a további csavarral, hogy ezúttal egy leszbikus pár áll a cselekmény középpontjában. És a fordulatok sorának ezzel nincs vége, hiszen a film alapszituációja az, hogy miközben Abby (Kristen Stewart!) azt tervezi, hogy a szülők jelenlétében, karácsonykor kéri meg szerelme, Harper (Mackenzie Davis!) kezét, addig a Harper szüleinek otthonába vezető úton kiderül, hogy a lány nemcsak arról nem mesélt még, hogy Abby a szerelme, de a családjának arról sincs fogalma, hogy meleg.


Clea DuVall alkotásáról nagyon sokáig úgy tűnik, hogy szakít a karácsonyi romkomok kliséivel, és komolyan veszi választott témáját (a szülőknek való megfelelés kényszere és saját magunk felvállalása). Számtalan lélektanilag igazán hitelesen ábrázolt helyzet után azonban a végére a Karácsonyi meglepi sem kerüli el a sorsát, és a hitelességet hátrahagyva behódol a SZERETET ünnepe nagybetűs üzenetének – de egyrészt egy karácsonyi film esetében ez talán így is van rendjén, másrészt olyan jók benne a színészek (Stewart és Davis mellett igazán hálás szerep jut az Abby barátját alakító Dan Levynak, aki civilben nem más, mint az Amerikai pite filmekből ismert Eugene Levy fia, még hasonlít is rá!), hogy még ezt is meg lehet bocsátani neki.

A fiúk a bandából (2020)

A Netflix még 2020-ban is forradalminak számító produkciójában, A fiúk a bandából című színdarab-adaptációban az Agymenők Sheldonja, Jim Parsons annak a csapat férfinak az egyike, akik egy este New Yorkban egy házibuli keretében összegyűlnek szülinapot ünnepelni. A férfiak mindegyike identitását többé-kevésbé nyíltan vállaló meleg. Van köztük hivalkodó queer, visszafogott könyvmoly, öngyűlölettel és bűntudattal teli exalkoholista, a melegek mellett egy másik elnyomott kisebbségbe is tartozó (afroamerikai) férfi és egy pár, amelynek az egyik tagja most hagyta el a feleségét a másikért, aki viszont folyamatosan megcsalja. Amikor vihar tör ki, a mulatozók a teraszról beszorulnak a lakásba, ahol a házigazda, Michael (őt játssza Parsons) gonosz kis játékot talál ki. A feladat, hogy mindenki hívja fel azt az egyetlen személyt, akit egész életében szeretett.


És innentől kezdve pszichológiai szempontból egészen eldurvulnak az események: régóta rejtegetett titkok, sok évtizedes élethazugságok lepleződnek le, az addig bőkezűen szórt poénokat pedig felváltják a lélektanilag rendkívül feszült, kiválóan megírt szituációk. A mindezt lenyűgözően árnyaltan előadó színészek alakításán túl A fiúk a bandából legcsodálatosabb vonása, hogy az utóbbi évtizedekben megszokott sematikus melegábrázolásokon túllépve megmutatja, hogy a melegek nem magukat mórikáló, nőies hangon selypegő csodabogarak, hanem ugyanolyan sokfélék, mint bárki más. A film egy 1968-as Mart Crowley-darab 2018-ban felújított Broadway-verziójának kisképernyőre adaptált változata, amely

történelmi jelentőséggel bír,

mivel szereplői (Parsons mellett többek közt Zachary Quinto, Andrew Rannels, Matt Bomer, Charlie Carver vagy Tuc Watkins) egytől egyig önmagukat nyíltan vállaló melegek a valóságban is.

Szilveszteri durranások (1992)

Kenneth Branagh, a Sztárral szemben, a Harry Potter és a titkok kamrája, illetve a Dunkirk sztárja az évtizedek során nem kevesebb mint 21 filmet rendezett, amelyek közül egyik legelső munkája talán a legjobb. A Szilveszteri durranásokban az eredeti címbeli (Peter’s Friends) Peter (Stephen Fry) tíz évvel azután, hogy az egyetemen közös színjátszókörben játszottak, és persze jókat buliztak, meghívja magához öt régi barátját, hogy együtt búcsúztassák el az évet. A találkozó apropóját egyedül Peter tudja – a többiek (a magányos vénkisasszony, Maggie /Emma Thompson/, a fehérmájú Sarah, az alkoholista Andrew /maga Branagh/ és a boldogtalan házaspár, Mary (Imelda Staunton/ és Roger /Hugh Laurie/) elsősorban nosztalgiázni jöttek, illetve azt remélik, egy kicsit el tudnak szakadni az otthoni gondok elől.


Kivéve Maggie-t, aki azzal a szent elhatározással érkezett, hogy megvallja szerelmét Peternek, hiszen már az egyetemi évek óta epekedik érte. Miután azonban a férfi coming outol előtte („engem sosem érdekelt igazán ez a vagina biznisz”), a nő addigi reményei összeomlanak – és a többiek számára sem alakul túl jól a szilveszter: a régi vicces sztorik helyett ugyanis inkább a régi ellentétek kerülnek újból elő, és az este egy-egy pontján az egykori jó barátok szinte mindegyike nekiesik valamelyik régi cimborájának. És akkor a filmvégi brutális csattanóról (ami felér egy gyomrossal) még nem is beszéltünk.

A Szilveszteri durranások az a fajta film, aminek kiválóan megírt jeleneteit végigröhöghetjük, de mindig van egy pont, amikor kiderül, hogy a nagy röhögések mögött

egészen súlyos drámák lapulnak – szóval Branagh rendezését ezzel a trigger warninggal ellátva ajánljuk a szilveszteri mulatozás elé (vagy után).

The Prom – A végzős bál (2020)

De félre a könnyekkel, és bulizzunk egy jót Meryl Streeppel és kollégáival (például Nicole Kidmannel, James Cordennel és a már említett Andrew Rannellsszel), akik öntelt Broadway-sztárokat alakítanak ebben a Netflixre frissen felkerült musicalben. Ryan Murphy (Glee – Sztárok leszünk!, Amerikai Horror Story, Hollywood, Ratched) rendezésének sztorija szerint Dee Dee Allen (Streep) és Barry Glickman (Corden) legújabb musicaljét csúnyán lehúzzák a kritikusok, ezért ők, hogy javítsanak az imidzsükön, barátnőjük, Angie (Kidman) tanácsára keresnek egy ügyet, amit felkarolhatnak. A szóban forgó ügy pedig a Twitteren vár rájuk: történik ugyanis, hogy egy indianai tinédzserlány elpanaszolja, hogy a helyi szülői munkaközösség nyomása miatt nem vehet részt a saját szalagavató bálján, mivel a barátnőjét szeretné elvinni rá.


Hőseink elindulnak hát Indianába, ahol azonban – eleinte legalábbis – többet ártanak, mint segítenek az ügynek, mivel egyfolytában saját személyüket próbálják előtérbe tolni. De messze még a mese vége, és addig nemcsak rengeteg fordulat, de rengeteg fülbemászó sláger, nagyszerűen megkoreografált táncjelenet és megható pillanat vár ránk. A The Prom – A végzős bál olyan, amilyennek egy igazi musicalnek lennie kell: színes, zajos, giccses, színpompás, kaotikus, és annak ellenére, hogy megtörtént eseményeken alapul, teljességgel hiteltelen. És pont emiatt olyan hatalmas élvezet nézni, hiszen közben elmenekülhetünk a valóságból egy olyan világba, ahol egy dal mindent megold. És nem mellesleg a Mamma Mia! óta Meryl Streepnek elképesztő mértékben fejlődött az énektudása.

Rocky Horror Picture Show (1975)

A The Prom azonban csak a második lehet minden idők legbulisabb LMBTQ filmjeinek a rangsorában, hiszen azt már 1975-ben bemutatták. Akkor született meg a kultuszfilmek kultuszfilmje, a Rocky Horror Picture Show, Richard O’Brien 1973-as színpadi musicalje, a The Rocky Horror Show alapján. A filmverzió direktora az eredeti West End-darab rendező-producere, Jim Sharman, aki olyan (későbbi) sztárokkal vitte vászonra őrült horrormeséjét, mint Tim Curry, Susan Sarandon vagy Meat Loaf. S habár a film bemutatásakor megbukott a mozikban,

azóta olyan hatalmas siker lett, hogy az évtizedek során több mint 170 millió dolláros bevételre tett szert világszerte, és egészen a közelmúltig az éjféli vetítések beöltözős-együtt éneklős kedvence volt.

Larry Viezel, a The Rocky Horror Picture Show Official Fan Club, azaz a film hivatalos rajongói klubjának az elnöke szerint pedig a RHPS egyenesen életeket ment azzal, hogy afféle menedéket jelent az LMBTQ közösség tagjai számára. (A film diadalmenetéről angolul tudók itt olvashatnak részletesebben.)


A Rocky Horror Picture Show úgy kezdődik, mint egy olcsó B-horror: egy fiatal pár autója lerobban a sötét éjszakában, és ők csalhatatlan érzékkel egy kísértetkastélyban kérnek segítséget, ahol egy Dr. Frank-N-Furter nevű transzvesztita tudós az úr. Ezt követően kicsavart Frankenstein sztorinak lehetünk a tanúi, amely egy ponton sci-fibe fordul, ám eközben mindvégig megmarad a felszabadult szexualitást és a glam rockot ünneplő, a gendert és a szexuális normákat megkérdőjelező alkotásnak. A Rocky Horror Picture Show-t nehéz nyugodtan ülve végignézni, olyan vérpezsdítő betétdalok vannak benne. És miközben otthon rázzuk a nappalinkban, próbáljunk ne arra gondolni, hogy vajon mikor lesz újra lehetőségünk nagyvásznon, másokkal együtt élvezni ezt a csodát!

 

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu