Színészek és rendezők, akik imádták Bruce Willist, és akik falra másztak tőle

A visszavonulását nemrégiben bejelentő Bruce Willis nem állt könnyű természetű művész hírében: volt, aki kijelentette, hogy soha többé nem szeretne vele dolgozni. Más kollégái szerint Willisszel kivételes volt a kémia a forgatásokon. Lássuk, hogyan vélekedtek róla a különböző színészek és rendezők!

M. Night Shyamalan: Bruce Willis a nagy tesó

A filmes csavarok megszállottja, aki 1999-től négyszer is forgatott Willisszel, így fogalmazott:

Sokkal tartozom neki. Őszintén szólva neki köszönhetem a karrieremet.

Nincs még egy szupersztár, aki megengedi, hogy egy 24–25 éves kölyök írjon filmet, majd hagyja, hogy az pontosan abban a formában valósuljon meg, ahogy eltervezte. Mindvégig kapcsolatban maradtunk, ő volt a nagy testvér az életemben.”

Haley Joel Osment: Nagyszerű kaland volt a közös munka

A Hatodik érzék főszereplője, aki még gyerekszínészként dolgozott Willisszel, ezt nyilatkozta:

Szerencsésnek mondhatom magam, hogy vele lehettem egy filmben.

Nem kell udvariaskodnom, mert tényleg nagyszerű tapasztalataim vannak Bruce-szal. M. Night Shyamalan csodás atmoszférát teremtett, mi pedig jól szórakoztunk a forgatáson.”


Halle Berry: Talpig férfi és ellenállhatatlan

A színésznő a 2007-es Vadidegen című thrillerben volt Willis partnere, és szavaiból nem úgy tűnik, hogy elzárkózott volna a további közös filmektől.

„Nos, nehéz visszafogni a kémiát, ha Bruce-szal dolgozol,

ugyanis amellett, hogy a nők kedvence, igazi férfiember.

Ismered ezt a típust: a macsó stílust hozza, miközben a nők ellenállhatatlanul szexinek találják. Vicces, elbűvölő, tudja, hogyan kell kimondani azokat a dolgokat, amitől úgy érzed, te vagy a legfontosabb ember a földön.”

James McAvoy: Csendes volt és titokzatos

James McAvoy, aki a Széttörve című Shyamalan-filmben 23 különböző karaktert vonultatott fel, a mozi 2019-es folytatásában, az Üvegben került összeütközésbe Willisszel – pontosabban csak az általa alakított David Dunn-nal:

„Bruce-nak sajátos, amolyan csendesen erős jelenléte van a forgatásokon.

Halk szavú volt, egyben nagyon titokzatos.

Eközben pedig nagylelkű és közvetlen is.”


Terry Gilliam: Olyan volt, mint egy kölyök

A 12 majom rendezője szerint Bruce Willis átlényegült az 1995-ös sci-fi forgatásán.

„Bruce hihetetlenül keményen próbálkozott, hogy igazi színész legyen,

ám a siker túlságosan elkényeztette.

Sok szempontból olyan volt, mint egy gyerek, aki folyamatosan feszegeti a határait, majd hülye kifogásokat talált ki, amikor elkésett a forgatásról. Aztán elengedtük egy hosszú hétvégére, és úgy tért vissza, mint Bruce Willis, a szupersztár.”

Bonnie Bedelia: Inkább Alan Rickmannel lógtam

A színésznő az 1988-as Drágán add az életed!-ben, illetve 1990-es folytatásában játszotta John McClane hadnagy nejét, ám előbbi mozi forgatásán jobbnak látta kerülni Willis társaságát.

„Inkább Alan Rickmannel haverkodtam.

Bruce ugyanis ekkoriban randizott Demi Moore-ral, aki általában ott volt a forgatáson. Szóval Alan elvonta a figyelmét rólam."


Cybill Shepherd: Folyamatosan veszekedtünk

Bruce Willist A simlis és a szende című sorozattal ismerte meg a közönség, melyben Cybill Shepherd volt a partnere. A színésznő nem csinált titkot abból, hogy folyamatosan ölték egymást a forgatásokon.

„Állandóan veszekedtünk, ami voltaképpen a felkészülés része is volt egyben.

Legalább hitelesek voltunk.”


Kevin Smith: Megismertem az igazi sötétséget

A Shop-stop rendezője a 2010-es Két kopper forgatásán dolgozott Willisszel, ám nem valószínű, hogy valaha is felkérte volna egy újabb együttműködésre:

„A Két kopper nagyszerű élmény lehetett volna,

de sajnos megismertem az igazi sötétséget Bruce Willis személyében.

Imádok filmeket készíteni, ő viszont egyáltalán nem.”

Willis és Tracy Morgan a filmben. Forrás: InterCom



(Forrás: Ranker.com)