Végre elkészülhet az Indiana Jones ötödik része?

Állítólag egy neves sorozatírót kértek fel arra, hogy írjon új forgatókönyvet.

Az Indy saga ötödik részének már csaknem olyan kalandos a sorsa, mint az Indiana Jones filmek sztorija. Miután Spielberg bejelentette, hogy a régészprofesszoros franchise új része lesz a következő projekt, amin dolgozni fog, arról lehetett hallani, hogy a forgatókönyv némi átírásra szorul, ezért a premiert 2021 nyarára halasztották.

Indiana Jones és a Végzet temploma. Forrás: port

 

A legújabb információk szerint a szóban forgó scriptet mégsem fogják javítgatni, hanem elvetették, és egy vadiújat fognak íratni egy új forgatókönyvíróval. Ezen a ponton sokakban támadt kétség azt illetően: elkészül-e valaha egyáltalán az Indiana Jones 5.

Most azonban pár site megszellőztette, hogy az eddigi forgatókönyvíró, Jonathan Kasdan helyett – akit korábban a script átírására kértek fel – Dan Fogelmant vették be a projektbe: ő fogja tehát a nulláról megírni az új forgatókönyvet. Fogelmant leginkább a Rólunk szól című sorozat ötletgazdájaként ismerhetjük, de emellett olyan filmek scriptjét is őr írta, mint a Verdák, a Volt, az Aranyhaj és a nagy gubanc vagy az Őrült, dilis, szerelem.

Dan Fogelman. Forrás: Roy Rochlin / Getty Images

 

Az alkotó legutóbbi művét, a Life Itselfet (amit nemcsak írt, de rendezett is) ugyan csúnyán lehúzták a kritikusok, de filmográfiájának többi része önmagáért beszél. Míg azonban Kasdan verziójáról lehetett tudni, hogy a náci aranyvonatról szólt, Fogelman nem ezt a sztorit használja, hanem más témát keres, ami azonban még nem ismert. Annyi biztos, hogy csipkednie kell magát, hiszen a premier dátuma már kőbe van vésve: az Indy 5. 2021. július 9-én érkezik az amerikai mozikba. Remélhetőleg addig többször már nem változtatnak a koncepción.


(via The Playlist)