Kevin Spacey-nek 31 millió dollárt kell fizetnie a Kártyavár készítőinek

A sztár pert vesztett a House of Cards sorozat gyártója ellen, miután bírósági ügy lett a botrányos távozását követő forgatókönyv-átírásokból.

Kevin Spacey-nek közel 31 millió dollárt kell fizetnie szerződésszegésért a Kártyavár című sorozatot készítő MRC-nek, miután egy két évig tartó, zárt ajtók mögött zajló jogi csatározás után a bíróság úgy döntött, hogy a színész a szexuális zaklatási botrányával kárt okozott a gyártócégnek. A Wall Street Journal beszámolója szerint az ítélet értelmében Spacey-nek 29,5 millió dolláros kártérítést kell fizetnie az MRC-nek, és neki kell állnia az 1,4 millió dolláros perköltséget is. A döntés már 2020 októberében megszületett, a színész azonban fellebbezést nyújtott be ellene, ezt azonban november elején elutasították.

Forrás: Nicole Harnishfeger-Pool / Getty Images

 

Spacey-nek, aki Frank Underwoodot alakította a Kártyavárban, azután kellett távoznia a Netflix sikersorozatából, hogy kiderült, több férfit is szexuálisan zaklatott. A vádak, amelyek között szerepelt egy produkciós asszisztens zaklatása is, arra késztették az MRC-t, hogy belső vizsgálatot folytasson le, és végül szerződést bontson a színésszel. Spacey és az MRC vitája ekkor került a JAMS (Judicial Arbitration and Mediation Services, vagyis az Egyesült Államok igazságügyi békéltető testülete) elé, ahol mindkét fél követeléseket terjesztett elő a másik ellen.

A bíróságnak benyújtott keresetében az MRC azt állította, hogy Kevin Spacey botránya miatt le kellett fújniuk két epizód már épp zajló forgatását, és az egész 6. évadot át kellett írni, ami jelentős költségeket jelentett a sorozat számára. Az MRC a Netflix felé vállalt epizódok számát 13-ról 8-ra volt kénytelen lecsökkenteni, máskülönben nem tudta volna a streaming szolgáltatóval szerződésben foglalt határidőket betartani. Ez nagy mértékben csökkentette azokat a licencdíj-bevételeket, amiket az MRC a Netflixtől várt a Kártyavár levetítéséért cserébe.

Spacey ezzel szemben azt állította, hogy neki „pay or play”-megállapodása volt az MRC-vel, vagyis abban az esetben is jogosult az előre kialkudott gázsijára, ha végül az adott produkció nélküle készül el. A színész azzal érvelt, hogy az MRC és a Netflix saját döntése volt az ő elküldése, a pénzügyi veszteségeket pedig szerinte nem az ő korábbi évadok készítése során tanúsított magatartása okozta. Ezeket az állításokat azonban nem találta megalapozottnak a bíróság.

Ahogy arról korábban többször is beszámoltunk itt a Port.hu hasábjain, Kevin Spacey ellen Londonban és Los Angelesben is nyomozás folyt, többek között egy pincér fogdosása miatt, és azért, mert Star Trek-sztár Anthony Rappot is molesztálta, amikor a színész még csak 14 éves volt. Az elmúlt években összesen húsz férfi idézett fel olyan konkrét eseteket az 1995 és 2013 közti időszakból, amikor Kevin Spacey szexuálisan zaklatta őket (de a Memento sztárja, Guy Pearce is elmondta, hogy bár Spacey „hihetetlenül jó színész”, nehéz vele együtt dolgozni, mert „egy tapizós fickó”). A botrány miatt Spacey-t kivetette sorai közül a filmes szakma: nemcsak a Kártyavár című sorozatnak kellett búcsút intenie, A világ összes pénzéből is kivágták minden jelenetét, és Christopher Plummerrel forgatták újra. Nagyobb szerepet lényegében csak nemrégiben kapott, amikor Franco Nero bejelentette, hogy vele forgatja le a The Man Who Drew God (Az ember, aki lerajzolta istent) című krimit. (via The Hollywood Reporter & Uproxx.com)

 

Zúzós riffek a SZESSÖNben! A PORT.hu zenés műsorának legújabb vendége Kiss Jenő, aki testépítő körökben ismert, hiszen 1996-ban ő volt a Mr. Universe világbajnoka. Izomzatát nem a szél hordta össze, de most kiderül, mire megy a brutális erő hat vékony fémhúrral szemben.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu