Lehet-e két anyja egy gyereknek?

A 7. Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon debütált és most az HBO-ra is megérkezett Anyáim története megosztó dologról, egy leszbikus pár örökbefogadásáról szól. De hiába az izgalmas és aktuális téma, ha az alkotók mindenféle kockázatvállalás nélkül nyúlnak hozzá.

Dér Asia és Haragonics Sára dokumentumfilmjében két végtelenül szimpatikus embert ismerünk meg: Virágot, az egykori LMP-s politikust és szerelmét, a zenészként dolgozó Nórát, akik – még nagyjából öt évvel ezelőtt – elszánták magukat arra, hogy minden őket sújtó nehézség dacára örökbe fogadnak egy gyereket. Az Anyáim története a kislányra való várakozás, majd a családdá alakulás pillanatait felhasználva fest intim és bensőséges portrét hőseiről – és sajnos ezen a ponton meg is áll.

Dér és Haragonics dokujában nagyrészt életképek követik egymást: láthatjuk, ahogy a szereplők buliznak a barátaikkal, oviba viszik Melisszát vagy épp strandolnak, közösen reggeliznek. A jelenetek 90 százalékában csak a középpontba állított párost, majd családot látjuk, a maradékban pedig őket és barátaikat, családtagjaikat – így a film végeredményben semmiben sem lép tovább annál,

mintha Virág és Nóra saját home videóját néznénk.

És bármennyire is szimpatikusak a hősök, ez így nem elég egy dokumentumfilmhez, mert semmitmondó – főleg, ha annak a dokumentumfilmnek az volt a vállalása, hogy bemutatja, milyen nehéz ma Magyarországon egy szivárványcsalád élete.

Forrás: HBO

 

Az Anyáim történetében nem látjuk azt a kőkemény küzdelmet, amit ezek a nők a lassú és nemtörődöm hivatalokkal folytattak, és nem látjuk azt sem, mi mindennel kell szembenézniük a hétköznapokban, mert ezt az alkotók nem mutatják meg. A jelek szerint annyira el akarták kerülni, hogy filmjük szokványos doku legyen, hogy nincsenek se beszélő fejek, se magyarázó inzertek. Így viszont a mű rosszabb lett, mint egy átlagos dokumentumfilm, mert ezekből az említett életképekből nem derül ki semmi fontos, vagy csak nagyon nehezen. Így a film épp a lényeg mellett megy el.

Mivel a nézőnek semmi sincs elmagyarázva és rendesen megmutatva, folyamatosan találgatni kényszerül. Csak a főszereplők hétköznapi beszélgetéseiből csipegethetjük össze az információkat, vagy még onnan sem.

Az Anyáim története rengeteg mindent hagy balladai homályban,

ami egy ilyen jellegű dokumentumfilmtől, aminek épp a tájékoztatás, a megismertetés lenne a legfőbb célja, meglehetősen visszás hozzáállás. Amikor például az örökbefogadás alternatívájaként felmerül az inszemináció lehetősége, nem derül ki, ki is az az Erik, akit felvetnek esetleges donorként.

Forrás: HBO

 

Ehhez hasonlóan nem tudjuk meg, hány éves a kislány, aki megérkezik Nórához és Virághoz az adoptációs folyamat végén: korábban szóba került, hogy idősebb gyerekre nagyobb az esélyük, később viszont a szülinapi tortáról lelesett gyertyák számából arról értesülünk, hogy akkor már Melissza hároméves (de nem akkor került hozzájuk, az idő pedig teljesen cseppfolyósan van ábrázolva, szóval ez is homályban marad, illetve később derül csak ki egy elejtett félmondatból).

Azt is említik, hogy mi mindenen kellett átmennie a gyereknek, mire hozzájuk került (ekkor tudjuk meg, hogy élete első két és fél évében, tehát vélhetően két és félévesen fogadták örökbe), és többször felmerül, hogy mintha valami baja lenne, de sem azt nem tudjuk meg, mi mindenen kellett átmennie, sem azt, hogy mitől van visszamaradva a fejlődésben (ha vissza van egyáltalán, mert mily meglepő, erről sem tudhatunk meg részleteket).

Forrás: HBO

 

Az Anyáim története megtekintésekor tehát

folyamatosan találgatni kényszerülünk – csakhogy ez elvileg nem egy nyomozós krimi, hanem egy dokumentumfilm. Ennél a formánál igenis meg kell osztani, el kell magyarázni a dolgokat,

mert nem minden néző tájékozott az egyedülállók és egynemű párok örökbefogadásának aktuális szabályozását illetően, de akik igen, azok sem gondolatolvasók, hogy félszavakból találják ki azt, amit az alkotók csak sejtetnek. De ha elengedjük a szigorú tényeket, és mondjuk nem vagyunk kíváncsiak rá, ki az az Erik vagy hány éves Melissza, amikor Nóráékhoz kerül, akkor is fájó a hiányérzet, amit a kényelmes alkotói hozzáállás hagy bennünk, mivel olyan kulcsfontosságú jelenetek maradnak ki, mint például a gyerekkel való első találkozás.

Amellett, hogy folyamatosan ott voltak velük a lakásukban, Dérnek és Haragonicsnak ott kellett volna lennie a főszereplőkkel a hivatalokban is – vagy ha arra nem kaptak forgatási engedélyt, legalább a hivatallátogatást követő pillanatokban. Mert abból az egyetlen telefonhívásból, amit megmutatnak, nem jön le, micsoda szélmalomharcot kellett folytatniuk hőseinknek céljuk elérése érdekében.

Forrás: HBO

 

Az Anyáim története legerősebb állítása, hogy Magyarországon nem lehet élni szivárványcsaládként, ezért hőseink Bécsbe költöznek. De a filmben bemutatott hétköznapi jelenetekben egyáltalán nem jelenik meg az ellenséges légkör, még az elmesélés szintjén sem. Bevágnak ugyan néhány gyomorforgató híradórészletet Orbán Viktor és Kövér László vonatkozó nyilatkozataiból,

de Orbán Viktor vagy Kövér László nincs ott, amikor Nóra és Virág a boltba mennek vagy oviba viszik a gyereküket. Így nem derül ki, miért döntenek a távozás mellett.

Mivel a jelenleg is folyó #acsaládazcsalád kampányból és a szivárványcsaládok egyre erősödő reprezentációjából is tudható, hogy ha sokan vannak is, akik külföldre költöznek, igenis vannak olyanok is, akik maradnak és itt élnek, ezt nem ártott volna valahogy megindokolni.

Ennél is nagyobb probléma, hogy amikor a sok lényegtelen epizód mellett mégiscsak felmerül egy probléma, az kifejtetlen marad. A film vége felé Nóra arra panaszkodik, hogy mivel – a másik anyától eltérően – ő nem kényezteti Melisszát, az nem fogadja el őt anyjaként, és még az is elhangzik, hogy

„nem működik, hogy két anyja van a gyereknek”.

Mivel az egynemű párok örökbefogadását ellenzők pontosan ezt szokták hangoztatni, rendkívül káros, hogy ez így bármiféle magyarázat nélkül bekerült a filmbe. Meg kellett volna szólaltatni pszichológus vagy egyéb szakértőt, megmutatni, hogy később a gyerek csak elfogadja anyának mindkét nevelőjét, vagy bármi módon megnyugtatóan tisztázni ezt a dolgot, mert ez így, a levegőben lógva csak az elvakult homofóbok malmára hajtja a vizet.


Az alkotók viszont úgy tűnik, mindig a legkisebb ellenállás irányába mozdultak, és sosem mentek tovább annál, hogy épp csak felvillantsanak valamit (mert amit az Anyáim történetében látunk, az még a bemutatáshoz is kevés). Tőlünk, kívülállóktól eltérően Nóra és Virág mindezt, hogy a kormány egyre jobban megnehezíti az egynemű párok és egyedülállók örökbefogadási lehetőségét, nem a rádióban hallják, hanem a bőrükön érzik. És hogy ennek ellenére keményen küzdöttek egy saját gyerekért, azzal nem kevés kockázatot vállaltak. Hőseiktől eltérően viszont Dér és Haragonics semmit sem kockáztattak, amikor elkészítették ezt a filmet – és ez sajnos meg is látszik rajta.

 

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu