Vadember – Ilyen egy maori banda fehér verőemberének élete

A csodaszép Új-Zélandon nemcsak vidám hobbitok és pufók rendezők élnek, hanem a társadalom peremére sodródott őslakos maori fiatalok is. És van olyan, akinek jobb híján egy maori banda nyújt biztonságot és követendő példát.

Ellentétben a nagyrészt békés és meglehetősen elmaradott ausztrál őslakosokkal, a fejlett törzsi társadalomban élő és meglehetősen harcias új-zélandi maorik nem adták olcsón a bőrüket, amikor megérkeztek az angol gyarmatosítók. Bár a végeredmény sosem volt kérdéses, többször is megfutamították a brit katonákat, kiérdemelve azok tiszteletét. Ez persze nem mentette meg őket attól, hogy a társadalom peremére kerüljenek, amikor az angolok berendezkedtek, majd Új-Zéland függetlenné vált, így nem csoda, hogy az állami gondozásban lévő gyerekek 60-70 százaléka maori volt az évtizedek során, ahogy az sem, hogy ugyanez az arány mondható el az utcai bandákról, ahol aztán újra előkerülhettek a régi törzsi harci jelképek.

Hősünk, Danny (Jake Ryan) nem maori, csak egy fehér srác egy nagyon szegény családból, akit, miután lopáson értek, – azt akarta, hogy anyja végre húst is tehessen az asztalra – brutális apja nevelőintézetbe ad. Itt lesz legjobb barátja és szövetségese a maori Moses (John Tui), akivel felnőve saját bandát alapítanak Savages, azaz Vadállatok néven, és ezt tetováltatja az arcára az akkor már Damage – az HBO GO fordításában Zúzó az arcára, és mivel nyilván lokálpatrióta, felkerül a Poneke szó is, ami a főváros, Wellington maori neve. Addig viszont sok minden történik – akarom mondani, sok idő telik el, de annyira sok minden nem történik, hogy indokolja azt a három idősíkot, amelyben az elsőfilmes rendező-forgatókönyvíró Sam Kelly munkája játszódik.

A gyerekkori szálon túl ott van az a tizenéves rész a 70-es években, amikor megalakul a banda, majd Danny és Moses szinte kapásból szembekerül egymással, de a lojalitás sokadszorra írja felül a józan észt. Ennek a résznek egyrészt nincs különösebben sok értelme – nem vészesen rossz, de minden szempontból kihagyható –, másrészt teljesen logikátlan, hogy a film elején szekrény méretű felnőttként megismert Danny pár évvel korábban még Szikora Robi testi adottságaival bír. Ez persze a több idősíkban játszó produkciók gyakori buktatója, de a Vadembernek nem is lett volna szüksége ennyi mindenre. A felnőtt Danny ugyanis tökéletes – ha nem is eredeti. Az erőszakon kívül szinte minden másra képtelen, legbelül azonban minden tökéletesen érző, és ettől a kettősségtől őrlődő, saját lojalitását megkérdőjelező verőember alakja nem új kitaláció, eljátszottak vele mások is, az új-zélandi film legfeljebb annyiban más, hogy ez a karakter tökéletesen illik Jake Ryanre. Aki olyan, mintha a Trónok harca egyik gyilkológépe lenne, csak farmerben és bőrmellényben – plusz a tetkókkal. A tetkók sokat dobnak az összképen.

A Vadember (2019) bizonyos szempontból kihagyott lehetőség. Annyi mindent lehetett volna még építeni a maori szubkultúrára, úgy, ahogy annak idején az Egykoron harcosok voltak (1994) című drámában tették, a bandákra, arra, miért csapódik hozzájuk egy fehér srác, arra, hogyan bomlik fel egy régi barátság és hogyan hat valakire a hatalom, és ehhez képest az egészet elaprózták azzal, hogy idősíkokra bontották.  Így is vannak nagyszerű elemek, de elaprózva, szétszórva, a megfelelő hangsúly nélkül, de azt azért sejteni lehet, hogy Jake Ryant elég jó szerepekkel keresik majd meg ezek után.

Értékelés: 6/10

 

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu